„Úgy kezelnek minket, mint a gyerekeket” – A DSM egykori versenyzői mesélnek

A Team DSM-nél valamit nagyon másképp látnak, mint a mezőny többi csapatánál. Írtunk már korábban is erről a kérdésről, idéztük a csapat vezetőinek válaszát a kritikákra és a legutóbbi ESBringa podcastben Lengyel Tomi is árult el érdekes részleteket . Mégis, úgy tűnik a téma kimeríthetetlen beszédforrást szolgáltat: a csapat nemrég Tiesj Benoot-val bontott szerződést, aki így csatlakozott a Tom Dumoulin, Warren Barguil, Marc Hirschi, Marcel Kittel, Michael Matthews, Edward Theuns, Ilan Van Wilder névsorhoz, idő előtt elhagyva a holland/német sort.

Természetesen leginkább maguk a versenyzők érzik, mi okoz ennyi belső konfliktust a csapatnál, így a legújabb szakítás kapcsán a csapat korábbi bringásait idézzük a helyzetről.

„Először is szeretném hangsúlyozni, hogy rengeteg dolog jól működik a csapatnál.” – kezdi Bert De Backer, aki 2009 és 2017 között 9 szezont húzott le a sornál.

Louis Vervaeke és Zico Waeytens szintén őriznek jó emlékeket a csapatnál töltött időszakukból. Előbbi számára felüdülés volt a tudományos hozzáállás, miután állítása szerint a Lotto Soudalnál túledzették, utóbbi pedig a profi szervezést emeli ki.

„Főleg az edzésmódszerek és a felvezető szerep kapcsán tanultam sokat. Mindig nagyon hamar megkaptuk a programunkat, minden az utolsó részletig meg volt szervezve.” – mondja.

A probléma ott kezdődik, amikor ez a szervezettség túl messzire megy a versenyzők szerint.

"Néha túl messzire mennek a leszabályozással, főleg a ruházat terén. Néha hosszú kabátot kellett viselni. Az aláírásnál volt, hogy kötelező volt kesztyűben lenni, néha viszont mindenkinek tilos volt hordania.” – nyilatkozza egy nevét nem vállaló egykori versenyző.

Ez még akkor is feszültségekhez vezetett, amikor egyébként a csapatnál elégedettek voltak egy versenyzővel, állítja Waeytens.

Egy másik állandó konfliktusforrás az edzések miatt alakult ki, amiben semmilyen szabadságot nem hagytak a versenyzőknek.

„Jajj volt neked, ha egy kicsit is eltértél a napi edzéstől. Azonnal hívott egy dühös stábtag és magyarázkodnod kellett. Mindenre volt valami szabály és évről-évre több lett. Ez feszültté teszi a versenyzőket. Úgy éreztük, folyton hallgatni kell tanárbácsira és tanárnénire. Gyerekként kezeltek minket, ha valamit rosszul csináltál, sarokba lettél állítva.” – állítja több korábbi versenyző.

Sokan persze fiatalon még elfogadják ezt a rendszert, később viszont egyre kevésbé viselik el a túlzott kontrollt.

Jó példa erre a felszerelés megváltoztatásának nehézsége, amiről Waeytens mesél.

Hasonló rugalmatlanság volt tapasztalható orvosi szinten is, ennek pedig sok esetben a versenyzők látták kárát.

“Mindent házon belüli szakértőkkel oldanak meg, ami amúgy sokszor jó dolog. Viszont amikor volt egy problémám, a kapcsolataim révén jobb lehetőségem is lett volna, de nem tehettem semmit. Versenyzőként köteles vagy a csapat szakértőjével konzultálni.” – mondja el De Backer.

Ha ez ráadásul kiegészül azzal, hogy a csapatnál hajlamosak nem komolyan venni egy egészségügyi problémát, az elég ijesztő következményekkel járhat.

„A téli edzőtábor alatt folyton jeleztem, hogy nem érzem jól magam. Nem mentem jól a klasszikusokon sem, de a csapat nem akart segíteni. Ezután magam mentem el egy vizsgálatra és kiderült, hogy gyomorfertőzésem és fekélyem van. 120 antibiotikumot írtak fel, de a csapat megkért, hogy előbb tekerjem le az Eschborn-Frankfurtot. Ez az egész szezonomat kinyírta és mentálisan teljesen padlóra kerültem.” – meséli Waeytens.

És még számtalan ilyen történetet lehetne találni. De Backer jól foglalja össze, mi a gond a csapat rendszerével.

Forrás: Sporza.be