Adrian Newey már minden idegszálával a jövő évi Aston Martin fejlesztésére koncentrál
Publikálva 17/07/2025 - 16:33 GMT+2
Adrian Newey márciusban kezdett el dolgozni az Aston Martinnál, azóta pedig szinte minden idejét a gyárban tölti. A fókusz már a jövő éven van, az ideire szinte egy percet sem akar fecsérelni. A sztártervező számára nem új ez a hozzáállás, korábban sem nagyon szeretett a más által megálmodott konstrukciókkal foglalkozni.
Meglepő fordulat: húsz év után távozik a Red Bulltól a csapatfőnök Christian Horner
Videó forrása: SNTV
Adrian Newey márciusban kezdhette el a munkát az Aston Martinnál, ami már kicsit későinek is számít a 2026-os autót illetően, de most igyekszik mindent bepótolni.
Newey tavaly távozott a Red Bulltól, a szerződése értelmében viszont márciusig nem kezdhetett új állomáshelyén. A 2026-os, teljesen új alapokra helyezett autók tervezése ekkor már nagyban folyt, így a késői munkakezdés nem volt ideális.
A brit tervezőzseni azóta viszont teljesen átszellemült és szinte minden egyes percét a gyárban tölti. Mindössze 2 futamon volt ott, hogy megismerje az Aston minden részlegét és tanácsaival esetleg jobbá tudja őket tenni.
Fernando Alonso a Brit Nagydíj hétvégéjén a spanyol újságíróknak így mesélt a csapat új sztárjáról.
"Keményen dolgozik, mindenbe be lett vonva. Nagyon motivált, de az idei autó nem igazán érdekli már.
Ha megkérdezik tőle, hogy mi lehetne már most javítani, akkor feláll és átmegy egy másik irodába, szóval már 2026-ob jár az agya."
Alonsóra ugyan jellemző, hogy szeret élesen fogalmazni, de Newey korábbi munkáit ismerve elképzelhető, hogy most nem túlzott. 1992 óta 12 világbajnok autó tervezési folyamatát vezette, így nem lehet azt mondani, hogy a módszereit meg lehet kérdőjelezni.
Az első Williams, ami a keze munkája volt, sokkal jobban hasonlított az 1990-es Leyton House autójára, mint a Williams egy évvel korábbi modelljére. A McLarenhez is év közben tudott csak átigazolni, így a ’97-es szezont már nem igazán tudta befolyásolni. Cserébe viszont az 1998-as nagy szabályváltozásokra megint rengeteg ideje maradt egy sikerautót megépíteni. A Red Bullnál hasonló felfogásban érkezett, a már elrontott kocsival nem igazán foglalkozott.
Newey akkor egy újságíró kérdésére röviden felelt az RB2-esről, de ez is mindent elmondott az elképzeléseiről.
"Eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy megértsem az RB2-t, de…"
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/17/image-dc1f285c-0aa2-4c19-86c7-7fb79ffcc0c0.jpeg)
Adrian Newey - Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Fotó: AFP
A Red Bull akkor még nem az a sikercsapat volt, mint később, hanem azzal kellett küzdenie, hogy modernizálja a technikai felszerelését, amit még a Jaguar csapattól szereztek meg néhány évvel korábban. Most az Aston Martinnál is hasonló a helyzet, erről Newey már korábban nyíltan beszélt.
"Rengeteg jó szakember van a gyárban, de az együttműködésen javítanunk kell. Korábban a Jordan, aztán a Force India, majd a Racing Point néven működtünk, amik mind kiscsapatok voltak. Rövid idő alatt értek el relatív nagy sikereket, most pedig pontosan az ellentétét kéne megcsinálnunk.
Nagy csapattá váltunk, de egyelőre nem hozzuk a várt eredményeket. A legfontosabb, hogy az erőforrásainkból kihozzuk a maximumot.
Teljesen új gyárat építettünk, az új szélcsatornát most kezdtük el használni, de néhány eszközünk egész egyszerűen gyenge.
Főleg a pilóták által használt szimulátor a gond, ami egyáltalán nem olyan adatokat mutat, mint, amiket utána a pályán viszontlátunk. Alapvető fontosságú fejlesztési eszközről van szó, szóval muszáj lesz javítani rajta.
Az a baj, hogy erre szerintem két évet rá kell szánnunk, addig muszáj valahogy megoldanunk, hogy ne hátráltasson minket."
Kapcsolódó:
- Newey: "Nem tudtam volna tükörbe nézni, ha maradok a Red Bullnál"
- Hiába Newey érkezése, egyelőre nem várható az Aston Martin áttörése
- Újra egy motorgyártó dominanciáját hozhatja az új szabályozás a Forma-1-ben
Nagy kérdés, hogy mennyi időt hagynak neki, hiszen a csapattulajdonos Lawrence Stroll nem éppen a türelméről híres. Fernando Alonso már bőven 40 fölött jár, a szerződése pedig 2026 év végén lejár, nem tudni, hogy a spanyol mennyi ideig akarja még folytatni a pályafutását.
A csapat idei teljesítménye teljes katasztrófa, meglepő módon Lance Stroll szerzett eddig több pontot, bár Alonsónak nagyon balszerencsés idénye van. Imolában új padlólemezt vetettek be, de egyelőre nehéz megmondani, hogy összességében hoz-e elég gyorsulást ez a fejlesztés.
Fernando Alonso egyelőre óvatosan fogalmazott, de ő is tudja, hogy néhány tizedes fejlődés is rengeteget jelenthet.
"Az autó kicsit jobbnak tűnt, az adatok alapján a pálya egyik részén gyorsultunk, a többin viszont nehéz megmondani. Mondjuk úgy, hogy ez egy kisebb fejlesztési csomag, de ez mindig optimizmusra ad okot.
Nagyon szoros a mezőny, 5-6 autó is 2 tizeden belül van, szóval akár fél tizeddel is sokat nyerhetünk, vagy talán még kevesebbel is. Nem vagyunk elégedettek azzal, hogy a középmezőnyben ott legyünk, év végére utol akarjuk érni a legjobbakat is."
Forrás: autosport.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés