Fernando Alonso kiakadt azon, hogy Lewis Hamilton fékhibával célba érhetett, mivel őt korábban egy sérült tükör miatt akarták kizárni

Hiába bízott abban a Ferrari, hogy az utcai pályákon meglepetést okozhat, Bakuban és Szingapúrban is nagyon messze voltak az olaszok az elejétől. Az előző hétvégéjük ráadásul szó szerint a túlélésről szólt: a túlmelegedő fékek miatt már a futam legelejétől arra kérték a versenyzőket, hogy spóroljanak – Lewis Hamilton alatt pedig így is megadta magát az autó.

Így ünnepelte újabb konstruktőri világbajnoki címét a McLaren csapata Szingapúrban

Videó forrása: SNTV

A hétszeres világbajnokkal kicsivel bátrabb stratégiát választott a Ferrari. Megtehette, ugyanis Hamiltonnak bőven volt akkora előnye a mezőny második felével szemben, hogy beleférjen egy extra kiállás, a lágy gumik pedig nagyszerűen működtek. Hamilton már közel volt Kimi Antonellihez, amikor jelentette a rádión, hogy elszálltak a fékjei, onnantól drasztikusan csökkent a tempója, és végül a 8. helyen zárt.
A probléma annyira kritikussá vált, hogy Hamilton csak a kanyarok levágásával tudta befejezni a versenyt, ezért utólag kapott is egy öt másodperces büntetést. Fernando Alonso, aki végül megörökölte a 7. pozíciót Hamiltontól, nem volt túl boldog a leintés után.
"Nem vezethetsz úgy, mintha egyedül lennél a pályán" - mondta a rádióban. "Tegnap figyelmen kívül hagyta a piros zászlót, ma pedig úgy viselkedett, mintha az övé lenne a pálya."
"Nem vezethetsz úgy, hogy nem biztonságos az autó. Volt, hogy azért akartak kizárni, mert nem volt tükröm. Neki nincs fékje, és minden rendben van? Kétlem" – bosszankodott a spanyol, aki később azt mondta, bár Hamiltonnal általában elnézőbbek a bírók, reméli, ezúttal nem így lesz. A spanyol kívánsága teljesült, így az elrontott kerékcseréjével is elégedett lehetett a versenyével.
A Ferrari számára viszont aggasztó lehet, hogy szinte minden hétvégén van valami probléma az autóval. Nem ez volt az első alkalom, hogy a versenymérnökök rendszeresen a lico, vagyis a lift and coast alkalmazására kérték a versenyzőiket. A pilóták ilyenkor korábban elkezdenek lassítani, és begurítják az autót a kanyarokba, Szingapúrban elsősorban a fékeket próbálták óvni ezzel.
picture

Lewis Hamilton - Fotó: Wan Mikhail Roslan / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Fotó: AFP

"A hűtés miatt nagyon nehéz verseny volt" – ismerte el Frédéric Vasseur csapatfőnök. "Ha szabad levegőben mentünk, és nyomhattuk, akkor szerintem egészen jó volt a tempónk. De csak a verseny 10%-ban nyomhattuk. Ezt meg kell oldanunk, mert nem várhatod, hogy az egész futamon szabad levegőben menj, különösen Szingapúrban. Nagyon frusztráló: frusztráló a csapatnak, frusztráló a versenyzőknek."
"Igen, a 8. körtől kezdve a fékek menedzseléséről szólt a verseny" – nyilatkozta Leclerc. "Ezen a pályán szerintem mindenkinek menedzselnie kellett valamennyire, de mi a legrosszabb oldalon voltunk, ami extrém módon megnehezítette a dolgunkat. Az egész versenyünk nagyon trükkös volt."
"Okés verseny volt, a rajtom nem volt jó. Nehéz volt előzni, utána beragadtam. A végén közeledtem Kimihez, de a fékek megadták magukat. Lehetett látni, hogy a bal elsőből szikrák pattantak ki, utána vissza kellett hűteni. Amikor ez sikerült, akkor egy kicsit visszajöttek, de nem teljesen" – értékelt Hamilton.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés