Bernie Ecclestone úgy véli, az idei Lewis Hamilton éve lehet, mert a Ferrari hétszeres világbajnok brit versenyzőjének fekszenek az új szabályok

A Forma-1-es világbajnoki sorozatot 2017-ig irányító Bernie Ecclestone úgy véli, az idei Lewis Hamilton éve lehet, mert a Ferrari hétszeres világbajnok brit versenyzőjének jobban fekszenek az új szabályok alapján megépített autók, mint a riválisoknak.

Ha kerékpár, akkor Eurosport! Kövesd velünk a bringás szezont elejétől a végéig!

Videó forrása: Eurosport

A 95 éves Ecclestone a német hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, honfitársa rájött, hogy miért nem tudott tavaly jobb eredményeket elérni a Ferrarival és levonta a megfelelő következtetéseket.
A brit üzletember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az átfogó szabályváltoztatások és az azoknak megfelelően megépített motorok, illetve versenyautók valós teljesítménye a szezon előtti tesztek alapján nem határozható meg pontosan.
A csapatok soha nem mutatják meg a teszteken, hogy mit tudnak valójában, ezért jelenleg nehéz megjósolni az erősorrendet.
"Azt ugyanakkor meg tudom állapítani, hogy a Ferrari elégedett az autójával és a dolgok jobbra fordulnak náluk. Legalábbis rosszabb aligha lehet" - mondta Ecclestone, aki továbbra is hisz abban, hogy Hamilton megszerezheti a nyolcadik - rekordot jelentő - világbajnoki címét.
A 41 éves Hamilton legutóbb 2020-ban nyert vb-t, tavaly pedig, első évében a Ferrarival dobogós helyezést sem ért el. Ez a 2007-es bemutatkozása óta először fordult elő vele az F1-ben. A mostani tesztek után ugyanakkor nagyon pozitívan nyilatkozott, elégedett volt az autóval és a csapat által elvégzett munkával is, közösségi oldalaira írt bejegyzésében pedig nagyszerű idényt ígért a rajongóinak.
Tavaly a Ferrari negyedik lett a konstruktőrök között, Hamilton pedig hatodikként zárt az egyéni vb-pontversenyben.
picture

Lewis Hamilton (Ferrari) durante i test 2026 sul circuito del Bahrain

Fotó: Getty Images

A Forma-1-es szezon a hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik Melbourne-ben. A Közel-Keleten zajló háborús konfliktus miatt kérdések vetődtek fel a hétvégére tervezett idénynyitó Forma-1-es idénynyitó megrendezésével kapcsolatban, de a melbourne-i szervezők szerint nem lesz gond a világbajnoki sorozat idei első hétvégéjének lebonyolításával.
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai, valamint a teheráni megtorló csapások miatt a Közel-Kelet nagy részén leállt a légi forgalom, ennek következményeként a Forma-1-ben dolgozóknak módosítaniuk kellett az utazásaikat Ausztrália felé. A legtöbben a dubaji vagy a dohai átszállás helyett Szingapúr vagy Hongkong felől közelítették meg az óceániai helyszínt. Az Ausztrál Nagydíj elnök-vezérigazgatója azt mondta, nagyjából ezer alkalmazottnak kellett változtatnia az útvonalán Melbourne felé.
"A Forma-1 szervezete nagyon jó abban, hogy embereket utaztasson a világ körül, hiszen ez a feladata. Ezúttal is meg tudtak oldani minden problémát, ezért nem számítunk arra, hogy a közel-keleti történéseknek hatásuk lenne a versenyünkre" - nyilatkozta Travis Auld.
Úgy fogalmazott, a versenyzők, a mérnökök és a csapatvezetők biztosan ott lesznek Melbourne-ben, a versenyautókat pedig konténerekben már leszállították és a pályán vannak.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ausztrália mellett a szezon negyedik és ötödik futama is a figyelem középpontjába került a fegyveres konfliktus miatt: április 12-én Bahreinben versenyezne a mezőny, rá egy hétre pedig a Szaúdi Nagydíj következne Dzsiddában.
"Ahogyan minden ilyen esetben, úgy most is figyelemmel kísérjük az eseményeket és szoros együttműködésben vagyunk az illetékes hatóságokkal" - idézte a német hírügynökség az F1 egyik szóvivőjét.
Ausztrália után a jövő hét végén Kína szerepel a naptárban, majd március végén Japánba látogat a száguldó cirkusz. Áprilist követően csak ősszel tér majd vissza a mezőny a Közel-Keletre, november végén Katar, december elején az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabi szerepel a programban.
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 5 órakor rajtol.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés