"Dolgoznunk kell, nem pedig álmodozni" - Hiába Newey érkezése, egyelőre nem várható az Aston Martin áttörése

Adrian Newey márciusban végre elkezdhetett az Aston Martinnál dolgozni, és már ennyi idő elég volt számára, hogy megtalálja, mi a fejlesztések gyenge pontja. Szerinte ezt nem is tudják gyorsan orvosolni, így nem túl optimista a csapat 2026-es esélyeit illetően.

Adrian Newey wechselte zu Aston Martin

Fotó: Getty Images

A legendás tervező, Adrian Newey tavaly hagyta el a Red Bull csapatát, de a szerződésének értelmében csak idén márciusban kezdhetett el az új helyén dolgozni. Az Aston Martinnál olyan neves szakemberekkel dolgozhat együtt, mint a Ferrari korábbi technikai vezetője, Enrico Cardile, valamint a Red Bullt és Max Verstappent világbajnoki címekhez segítő Hondát is megnyerték maguknak.
Most a monacói versenyhétvégén először jelent meg Newey az új csapata színeiben, ahol a sajtó munkatársai előtt nagyon is nyíltan beszélt azokról a problémákról, amiken túl kell lépniük a jövőben.
"Már elkezdtem dolgozni a jövő évi autón, de közben fel kell térképeznem, hogy hogyan állunk a gyárban. Meg kell találni a gyenge pontokat, hogy még erősebbek lehessünk.
Rengeteg jó szakember van a gyárban, de az együttműködésen javítanunk kell. Korábban a Jordan, aztán a Force India, majd a Racing Point néven működtünk, amik mind kiscsapatok voltak. Rövid idő alatt értek el relatív nagy sikereket, most pedig pontosan az ellentétét kéne megcsinálnunk.
Nagy csapattá váltunk, de egyelőre nem hozzuk a várt eredményeket. A legfontosabb, hogy az erőforrásainkból kihozzuk a maximumot.
Teljesen új gyárat építettünk, az új szélcsatornát most kezdtük el használni, de néhány eszközünk egész egyszerűen gyenge.
Főleg a pilóták által használt szimulátor a gond, ami egyáltalán nem olyan adatokat mutat, mint, amiket utána a pályán viszontlátunk. Alapvető fontosságú fejlesztési eszközről van szó, szóval muszáj lesz javítani rajta.
Az a baj, hogy erre szerintem két évet rá kell szánnunk, addig muszáj valahogy megoldanunk, hogy ne hátráltasson minket."
A 2026-os idénytől teljesen új szabályok szerint kell megépíteni az autókat, ez lehet majd Newey első nagy dobása az Aston Martinnál. Természetesen már most erre fókuszál, az idei fejlesztésekben nem is nagyon vesz részt.
"Hasonló a helyzet, mint 2022-ben volt. Amikor elsőre átfutottam a szabálykönyvet, akkor azt hittem, hogy nem lesz túl sok lehetőségünk kreatívan dolgozni, de azóta jobban beleástam magam, és már van is néhány ötletem. Persze a tervezők mindig több teret szeretnének maguknak, de így is lesz bőven lehetőség az egyéni megoldásokra. Gondolom, az év elején még sokféle megvalósítást látni fogunk, aztán mindenki elindul abba az irányba, ami sikeresnek tűnik."
Az idei év elejére már lehetett tesztelni a szélcsatornákban, hiszen az új szabályrendszerre tekintettel feloldották a korlátozásokat. Newey elismerte, hogy a márciusi kezdés nem éppen ideális számára, de bízik abban, hogy a csapat nélküle is eléggé felkészült már.
"A szabályok végső formájukban január elején jöttek ki, de már korábban is eleget lehetett tudni, hogy haladjanak a fejlesztések. Én nagyjából 4 hónap késéssel kezdhettem el a munkát, szóval utol kell érni a többieket, de ezzel nem lehet már mit kezdeni.
Márciusig még kevés volt a konkrétum a jövő évi autóval kapcsolatban a csapatnál, de azóta rengeteg munkát végeztünk. Nagy a kihívás, a kitűzött határidők nagyon gyorsan itt lesznek.
Az autók egyre bonyolultabbak, az építésük nyilván több időt is vesz igénybe, de a rendelkezésünkre álló eszközök is egyre kifinomultabbak. Most az alapokat kell letennünk, azokat a részeket kell előre vennünk, amiken év közben majd nem nagyon tudunk változtatni. Ilyenek a felfüggesztések, a tank mérete és elhelyezkedése.
Az az igazság, hogy nem lesz elég időnk, ráadásul a eszközeink sem a legjobbak, szóval a tapasztalatunkra nagy szükség lesz.
Év közben viszont a szárnyakon és a különböző kasztnielemeken még bőven tudunk mit változtatni."
Newey a gyárban már két és fél hónapot dolgozott, de most először nézheti meg testközelből azt, hogy hogy dolgozik a csapat egy versenyhétvégén. Az óriási tapasztalata nagy hasznára lehet az Aston Martinnak abban is, hogy a különböző munkafolyamatokat jobban összehangolják.
A végső cél nem is lehet más, mint világbajnoki címeket nyerni, ehhez pedig természetesen a legjobb pilótákat akarják megszerezni. Idén Fernando Alonso vezeti az egyik autót, a másikat pedig Lance Stroll, a csapatfőnök Lawrence Stroll fia.
"Fernando elképesztő karakter. Éveken keresztül ő és Lewis Hamilton volt a fő ellenségünk, de én mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen velük a közös munka. Igazából csak a pályán lehet kialakítani az igazán szoros együttműködéseket, de már nagyon várom, hogy Fernandóval is együtt dolgozhassak.
Lance sokkal rosszabb pilótának tűnik, ha csak a híreket olvassuk.
Egyáltalán nem igazságos ez, hiszen egy forma-1-es versenyző sosem lehet gyenge. Lance viszont egyáltalán nem rossz."
Tavaly is komoly pletyka volt, hogy az Aston Martin szeretné megszerezni a négyszeres világbajnok Max Verstappent. A pénz biztosan nem lehet akadály a számukra, de Newey szerint mégsincs okuk az álmodozásra.
"Max elképesztő tehetség, nem véletlenül négyszeres világbajnok. Imád versenyezni és imád nyerni, amihez gyors autóra van szüksége.
Azt a csapatot fogja választani, ahol a legnagyobb esélye lesz a győzelemre, ez ennyire egyszerű. Egyelőre mi nem tartunk itt, dolgoznunk kell, nem pedig álmodozni."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés