Szupercipők ide vagy oda, úgy tűnik, a klímaváltozás újraírja a maratonfutást: elfelejthetjük a világrekordokat és egyéni csúcsokat?

Az emberi civilizációt fenyegető veszélyek közül talán a klímaváltozás az, amellyel a legtöbbet foglalkozunk. Valószínűleg azért, mert a káros hatásait az egész világon a saját bőrünkön érezzük. A sport is érintett, az állóképességi sportágak különösen. Most annak járunk utána, hogy az éghajlati változások hogyan nehezítik meg egyre jobban a jó eredmények elérését maratonfutásban.

Kipruto 16 századmásodperces előnnyel nyerte a New York Marathont

Videó forrása: Eurosport

A The New York Times már egy 2017. novemberi cikkében foglalkozott azzal, hogy akik a város soron következő maratonján rajthoz állnak, ne csak az edzéseikre, a táplálkozásra és a regenerációra figyeljenek, hanem számoljanak a várható meleggel is. Már ez az írás sem festett túlságosan rózsás képet az egész bolygót érintő éghajlatváltozás lehetséges következményeiről.  
A BBC pedig – most már sokkal több adat birtokában - nemrég arról közölt cikket, hogy a klímaváltozás jelentősen csökkenti az új rekordok születésének lehetőségét maratonfutásban.
Az írás egy amerikai nonprofit szervezet, a Climate Central nemrég publikált tanulmányát idézi, mely szerint "a folyamatosan emelkedő hőmérséklet következtében a rekorddöntés bizonyos versenyeken gyakorlatilag lehetetlenné válik".
A tanulmány arra is kitért, hogy a maratonfutásban optimális hőmérséklet elérése, ami a férfiak számára +4, a nők számára +10 ºC, 2045-re valószínűtlenné válik a világ 221 maratonjának 86 százalékán.
A Berlin Marathont idén szeptemberben 24 fokban rendezték meg, ami jelentősen magasabb a sokéves átlagnál. De két másik major maratonon, Tokióban és Londonban is 20 fok feletti hőmérsékletben futottak idén márciusban, illetve áprilisban.
picture

Óriási egyéni csúccsal nyerte az Amszterdam Maratont az etióp futó

Videó forrása: Eurosport

Berlinben a verseny előtt óvatosságra intették a résztvevőket, figyelmeztettek mindenkit, hogy ebben az évben jóval nehezebb lesz egyéni csúcsokat futni. Arra kérték az embereket, ne a rekorddöntés lebegjen a szemük előtt, hanem az, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak az adott körülményekhez. A futók kaptak tanácsokat a hidratációra, a hűtésre, az öltözködésre és a regenerációra vonatkozóan is.
Mhairi Maclennan, aki a brit indulók közül a legjobb idővel zárta a 2024-es London Marathont, meglehetősen karakteresen fogalmazott, amikor a maratonfutás egyre fokozódó nehézségeiről és korlátairól kérdezték.
Az élsportolók számára a körülmények döntő jelentőségűek: vagy lehetővé teszik egy megcélzott teljesítmény elérését, vagy esélyt sem adnak arra.
"Hosszú éveken át minden egyes nap edzünk, az életünket alárendeljük annak, hogy a versenyen a legjobbunkat tudjuk nyújtani. Ez azonban egyre nehezebb, ugyanis az ideális hőmérséklet manapság egyre ritkább."
"A klímaváltozás nem csak arról szól, hogy a versenyek egyre nehezebbé válnak, hanem arról is, hogy tudjuk, a felmelegedés mértéke lassan lehetetlenné teszi új rekordok felállítását."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Maclennan a CNN-nek arról is beszélt, hogy a nagy melegben való futás, főleg, ha nem pusztán kocogásról van szó, hanem a határaid feszegetéséről, súlyos következményekkel járhat a futókra nézve. A szervezet hőségben jóval nagyobb stressznek van kitéve, főleg, ha a páratartalom is magas. A hidratáció ilyenkor különösen fontos a versenyzők számára.
"Időről időre szemtanúi lehetünk annak, hogy a futók elájulnak a kiszáradás és a forróság miatti extrém kimerültség következtében. Ilyenkor a regeneráció nem pusztán néhány nap, hanem akár több hónap is lehet."
picture

Új pályacsúcs és kenyai győzelem Amszterdamban, az olimpiai bajnok továbbra sem találja a helyét

Videó forrása: Eurosport

"Egy ilyen fejreállásnak komoly hatása van a véred sűrűségére, a regeneráció gyorsaságára és arra is, hogyan leszel képes edzeni egy ilyen történet után, ha egyáltalán képes leszel. Mindebből következik, hogy a célok teljesítése egyre nehezebbé válik."
Maclennan arra is kitért, hogy az új rekordok elmaradásának gazdasági következményei is vannak.
"Ez nehéz ügy, mert a sport végső soron üzlet. A bevétel jelentős része közvetve vagy közvetlenül a nézőktől származik. Ha a nézők kilátogatnak a versenyekre azért, hogy nagy eredményeket lássanak, ám ezek a meleg és a magas páratartalom miatt elmaradnak, az végül problémát jelent az egész sportág számára."
A Climate Central tanulmánya arról is ír, hogy a major maratonok közül jelenleg Tokióban van a legnagyobb esély arra (79 százalék), hogy a futók a férfiak számára ideális hőmérsékleti viszonyok között versenyezhessenek. Ugyanakkor itt várható a legerősebb visszaesés az ideális körülményekre mutatkozó esély tekintetében a következő 20 évben. Ez a prognózis már csak 57 százalékos eséllyel számol 2045-ben.
Ugyanez a mutató Bostonban 61, illetve 53 százalék, Londonban pedig mindössze 22 és 17.
A férfi maratoni világcsúcsot, 2 óra és 35 másodpercet, az azóta sajnálatos módon elhunyt Kelvin Kiptum futotta 2023-ban, Chicagóban, akit Szabó Gábor szerint csak a halál tudott elválasztani a két órán belüli maratontól. A női rekordot Ruth Chepngetich állította fel egy évvel később, szintén Chicagóban. Igaz, őt néhány hete eltiltották három évre, miután beismerte, hogy megszegte a doppingellenes szabályokat.
picture

Kelvin Kiptum

Fotó: Getty Images

A férfi rekordból az elmúlt hét évben 2 perc 22 másodpercet vettek le a futók. Ezt a javulást legtöbben a cipőgyártás technológiájának robbanásszerű fejlődésével magyarázzák.
De úgy tűnik, amit az újítások adnak az egyik oldalon, azt a klímaváltozás elveszi a másikon. A korábbi világcsúcstartó Catherine Ndereba szerint például a maratonfutás már nagyon nem azt jelenti, mint korábban.
"A klímaváltozás megváltoztatta a maratont. A dehidratáció ma már valódi kockázatot jelent. Elég, ha csak egy kicsit elszámítod magad, és a versenyed már azelőtt véget ér, hogy valójában elkezdődött volna."
Minden lépés üzenettel bír: ha nem vigyázunk a bolygónkra, a legjobb felkészültség, a legjobb állóképesség is kevés lesz a jó eredmény elérésére.
Hasonlóan látja a helyzetet a New York és a Boston Marathonok korábbi győztese, Ibrahim Hussein is.
"Ma már a klíma is része a pályának. Ha nem óvjuk, ha nem védjük, a jövő rekordjai és az azok feletti öröm egyre valószínűtlenebbé válnak."
picture

Nem csak a női világcsúcs dőlt meg a 2025-ös London Marathonon - Tigst Assefa nyert a nőknél

Videó forrása: Eurosport

Andrew Pershing, a Central Climate munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy "a major maratonokat azért rendezik hagyományosan tavasszal és ősszel az északi féltekén, mert akkor kellően hűvös az idő ahhoz, jó eredmények születhessenek.".
"A nagy versenyeket jellemzően minden év ugyanazon hetében rendezik. A klímaváltozás következtében azonban az ideális időjárás időben egyre inkább kitolódik, ami azt jelenti, hogy az adott héten egyre kisebb az esély arra, hogy a feltételek megfelelőek legyenek."
A klímaváltozást az atlétabarátok aligha fogják tudni megállítani, sőt, ugye a legtöbb tudós egyetért abban, hogy komoly, globális összefogással is csak mérsékelni lehetne a felmelegedést. Pillanatnyilag azonban a világra legkevésbé az együttműködés a jellemző, úgyhogy nem túl jók az esélyeink.
De akkor mégis mi lehet a megoldás? Milyen irányokba érdemes elindulni?
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe arról beszélt nemrég, hogy elképzelhető, hogy a jövőben a maratonfutást nem a világbajnokságok keretein belül rendezik, hanem a többi versenytől külön, az év egy másik időszakában.
"A ’business as usual’ vagyis az ’ahogy szoktuk’ időszaka az atlétikában többé már nem létezik. Ahogy nem létezik más nyári és téli állóképességi sportágban sem" – fogalmazott Coe a tanulmány kapcsán.
picture

Ruth Chepngetich

Fotó: Getty Images

A fokozódó a hőség, az emelkedő tengerszintek, a kiszámíthatatlan körülmények többé már nem kivételnek számítanak; mostantól ez a normális.
"A szövetségnél felismertük, hogy a sportolók jólléte, sikeressége többé már nem csak az edzéseken és a taktikán múlik. Reagálnunk kell arra a kihívásra, ami elé a melegedő bolygó állít minket."
"Alkalmazkodnunk kell, innovatív dolgokkal kell előállnunk, ha azt akarjuk, hogy a sportágunk továbbra is népszerű legyen és fejlődjön. Ehhez pedig most merész húzásokra szükség a részünkről."
Coe tehát azt mondja, hogy a vb-ken szétválasztanák maratonfutást a többi számtól. Mutatkozik azonban egy másik út is, amire egyébként szükség is lenne, hisz Coe javaslata korántsem oldaná meg a major maratonok problémáit. A másik út a korábbi kezdési időpont lehetne, ami nem egy vadonatúj gondolat.
A 2019-es dohai világbajnokságon ugyanis helyi idő szerint éjfélkor rajtoltak a maratonfutók, de még így is 31 fokban és 77 százalékos páratartalomban kellett futniuk. Ráadásul az éjféli kezdés a szervezet számára aligha volt ideális a teljesítmény maximalizálása szempontjából.
Sokkal várhatóan nem lesz jobb a helyzet a 2028-as Los Angeles-i olimpián sem. De, ahogy Maclennan fogalmazott, a futók elég ritkán választhatják meg, hogy milyen körülmények között versenyeznek.
picture

Etióp csereember nyerte az olimpiai maratont a férfiaknál

Videó forrása: Eurosport

"A következő olimpián valószínűleg egy nagyon komoly akklimatizációt kell lefolytatniuk. A verseny eléggé más körülmények között zajlik majd, mint amiben felkészültek. Komolyan át kell majd gondolniuk, hogyan tudnak majd a lehető legjobban alkalmazkodni az ottani viszonyokhoz."
Bár egyelőre sem a szövetség vezetői, sem a maratonok szervezői nem álltak elő ilyesmivel, de a nagy maratonok esetében el lehetne játszani a gondolattal, hogy időben elcsúsztassák őket. Nem napon, hanem éven belül, azaz az őszieket rendezhetnék néhány héttel később, a tavasziakat néhány héttel korábban.
Garancia nyilván így sem lenne az ideális futóidőre, de nagyobb lenne rá az esély, mint most. Ott vannak persze a tradíciók, a New York Marathon esetében például az, hogy a versenyt mindig november első vasárnapján rendezik. Eljöhet azonban a pont, amikor a szervezőknek dönteni kell, hogy a hagyományokat vagy az észszerűséget, a futók érdekeit és adott esetben az üzleti megfontolásokat részesítik-e előnyben.
A therunningchannel.com nevű oldal a hőedzés passzív és aktív módját is ajánlja a hőségtűrés fejlesztésére. Előbbire a szaunát javasolja, utóbbira pedig az ún szaunaruhát vagy izzadságruhát edzés közbeni használatra. Ezek segítik az alkalmazkodást, és fokozzák a szervezet vörösvértest termelését, ami fokozza a test oxigénellátottságát.
Van itt még egy szempont, amit eddig csak futólag érintettünk: a szupercipők kérdése. A szupercipők az elmúlt években nagy mértékben hozzájárultak a rekorddöntésekhez, ez vitán felül áll. A dolog másik oldala azonban az, hogy közvetetten akadályozzák is ezeket a csúcsjavításokat, amire a Trailrunner magazin cikke hívja fel a figyelmet.
picture

Elképesztő teljesítmény: három szám, összesen 16500 méter, egy bronz - két arany

Videó forrása: Eurosport

Azok az anyagok ugyanis, amelyek tartósabbá, ruganyosabbá és kényelmesebbé teszik ezeket a cipőket, egyrészt fokozzák a Föld műanyagokkal kapcsolatos, egyre súlyosabb problémáját, másrészt jelentősen hozzájárulnak a szén-dioxid kibocsátáshoz.
A sportszergyártók persze csak egy apró szeletét jelentik a problémának. A klímaváltozás folyamata nem állna meg, sőt, valószínűleg számottevően nem is lassulna le attól, ha hirtelen leállnánk a futócipők gyártásával.
Úgyhogy fussunk csak nyugodtan! Ha pedig közben nem az egyéni csúcsunk megdöntése jár a fejünkben, az talán nem is olyan nagy baj.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés