Armand Duplantis a fedettpályás világbajnokságon is megoldotta a Karalis-problémát, de a világcsúcsra ezúttal nem ment rá

A svájci Simon Ehammer világcsúcsot állított fel hétpróbában a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon, amelynek szombati döntői során Armand Duplantis rekord nélkül győzött.

Armand Duplantis a fedettpályás világbajnokságon is megoldotta a Karalis-problémát

Fotó: Getty Images

Ehammer 6670 pontot gyűjtött, ezzel az amerikai Ashton Eaton 14 éve született, legendás, 6645 pontos rekordját javította meg. A két éve fedett világbajnok, tavaly ezüstérmes svájci versenyző a csúcsdöntés közben 60 m gáton minden idők legjobb hétpróbás idejét futotta 7.52 mp-cel, amivel második lehetett volna a 2025-ös tető alatti vb-n.
A világ jelenlegi legjobb atlétájának számító Duplantis esetében nem az volt a kérdés, hogy újabb aranyat szerez-e olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címei mellé, hanem, hogy megugorja-e 16. világcsúcsát. Idén március 12-én hazai pályán, Uppsalában 6,31-re javította a rekordot. A svéd sztár 5,50 méteren "melegített" be, majd 5,85-ön szállt be újra, mindkét magasságot elsőre teljesítette, ahogy a határnak számító hat métert is.
Ugyanakkor a hat méteren az ausztrál Kurtis Marschall, valamint a világbajnoki és Eb-második, olimpiai harmadik görög Emmanouil Karalis is átjutott, sőt utóbbinak a 6,05-ön is sikeres volt az első kísérlete. Karalis, hogy nyomás alá helyezze Duplantist - aki nem hibázott a következő két magasságon (6,10, 6,15) sem - 6,20-ra emeltetett, de rontott.
A svédnek, bár rezgett a léc, a 6,25 is sikerült. A görög, akinek legjobbja 6,17 méter, erre szintén a 6,25-öttel próbálkozott, de ismét be kellett érnie az ezüstéremmel verhetetlennek tűnő riválisa mögött. Duplantis a világcsúcsnak nem futott neki, ami mutatja, hogy ezúttal a szokásosnál szorosabb versenyben diadalmaskodott.
A nők vágtaszámában, 60 méteren az olasz Zaynab Dosso a két évvel ezelőtti bronz és a tavalyi ezüst után begyűjtötte az aranyérmet is, míg férfi 60 m gáton az Európa-bajnok Jakub Szymanski megnyerte az első aranyat a házigazdáknak.

Eredmények

férfi rúdugrás
  • 1. Armand Duplantis (Svédország) 6,25 m
  • 2. Emmanouil Karalis (Görögország) 6,05
  • 3. Kurtis Marschall (Ausztrália) 6,00
férfi 400 m
  • 1. Christopher Morales-Williams (Kanada) 44.76 mp
  • 2. Khaleb McRae (Egyesült Államok) 45.03
  • 3. Jereem Richards (Trinidad és Tobago) 45.39
  • ...6. Molnár Attila 45.71
férfi hétpróba
  • 1. Simon Ehammer (Svájc) 6670 pont - világcsúcs
  • 2. Heath Baldwin (Egyesült Államok) 6337
  • 3. Kyle Garland (Egyesült Államok) 6245
női 3000 m
  • 1. Nadia Battocletti (Olaszország) 8:57.64
  • 2. Emily Mackay (Egyesült Államok) 8:58.12
  • 3. Jessica Hull (Egyesült Államok) 8:58.18
férfi 3000 m
  • 1. Josh Kerr (Nagy-Britannia) 7:35.56 p
  • 2. Cole Hocker (Egyesült Államok) 7:35.70
  • 3. Yann Schrub (Franciaország) 7:35.71
női hármasugrás
  • 1. Leyanis Pérez Hernández (Kuba) 14,95 m
  • 2. Yulimar Rojas (Venezuela) 14,86
  • 3. Saly Sarr (Szenegál) 14,70
női 400 m:
  • 1. Lurdes Gloria Manuel (Csehország) 50.76 mp
  • 2. Natalia Bukowiecka (Lengyelország) 50.83
  • 3. Lieke Klaver (Hollandia) 51.02
férfi 60 m gát
  • 1. Jakub Szymanski (Lengyelország) 7.40 mp
  • 2. Enrique Lloris (Spanyolország) 7.42
  • 3. Trey Cunningham (Egyesült Államok) 7.43
  • ...37. Eszes Dániel 7.83 mp
női 60 m
  • 1. Zayneb Dosso (Olaszország) 7.00 mp
  • 2. Jacious Sears (Egyesült Államok) 7.03
  • 3. Julien Alfred (Saint Lucia) 7.03
4x400 m vegyes váltó
  • 1. Belgium (Jonathan Sacor, Ilana Hanssens, Julien Watrin, Helena Ponette) 3:15.60 p
  • 2. Spanyolország (Markel Fernandez, Paula Sevilla, David Garcia, Blanca Hervas) 3:16.96
  • 3. Lengyelország (Kajetan Duszynski, Anna Gryc, Marcin Karolewski, Justyna Swiety-Ersetic) 3:17.44
férfi magasugrás
  • 1. Oleh Doroshchuk (Ukrajna) 2,30 m
  • 2. Erock Portillo (Mexikó) 2,30
  • 3. Raymond Richards (Jamaica) és Woo Sang-hyeok (Koreai Köztársaság) 2,26-2,26
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés