A kétszeres olimpiai bajnok Eliud Kipchoge még nem vonul vissza, komoly tettre készül a maratonfutás legendás alakja
A maratonfutás legendája, a kenyai Eliud Kipchoge a következő két évben mind a hét kontinensen le szeretné futni a klasszikus távot. A riói és a tokiói olimpián is győztes korábbi világcsúcstartó vasárnap a New York Marathonon állt rajthoz és a 17. helyen ért célba.
A maratoncsászár Kipchoge befűzte az oktatófilmet Szapporóban
Videó forrása: Eurosport
A 41. születésnapját szerdán ünneplő sztáratléta már a világ egyik legrangosabb maratoniját megelőzően jelezte, hogy valószínűleg ez lesz számára az utolsó kiemelt kategóriás verseny, viszont nem fejezi be karrierjét, hanem komoly tervei vannak.
Kapcsolódó:
- Eliud Kipchoge búcsút inthet a nagy maratonoknak, New York után új kihívásokat keresne
- Hogyan lehet megdönteni a maratoni világcsúcsot, hogyan lehet két órán belül futni?
A tervekről aztán a New York-i futást követően beszélt bővebben. Elárulta, célja, hogy a futáson keresztül egyesítse a világot, ezért szeretne minden kontinensen, így az Antarktiszon is futni egy maratont. Valamennyi futás során adományt is gyűjt majd saját alapítványa számára, amely oktatási és környezetvédelmi projekteket támogat világszerte. A kiváló atléta azt ígérte, hamarosan bejelenti az első állomását a sorozatnak.
Eliud Kipchoge minden idők legjobb maratonfutójának számít. Két olimpiai bajnoki címe mellett 11 versenyt nyert meg a világ legnagyobb maratonijait egyesítő World Marathon Majors sorozatban, Berlinben és Londonban egyaránt négy sikert aratott. A világcsúcsot kétszer javította meg, a 2022-es berlini versenyen elért 2:01:09 órás ideje minden idők második legjobb eredménye a tavaly februárban elhunyt honfitársa, Kelvin Kiptum világrekordja (2:00:35 óra) mögött.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/02/image-e0615742-9feb-43c5-b5e3-fd6ac88e031e-85-2560-1440.jpeg)
Kipruto 16 századmásodperces előnnyel nyerte a New York Marathont
Videó forrása: Eurosport
Ugyanakkor Kipchoge az, aki 42,195 kilométeren minden idők legjobb eredményével büszkélkedhet, mivel 2019-ben 1:59:40 óra alatt futotta le a távot Bécsben egy speciális körülmények között rendezett eseményen, melynek célja a kétórás álomhatár áttörése volt.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)