Hogyan lehet megdönteni a maratoni világcsúcsot, hogyan lehet két órán belül futni? Ki léphet Eliud Kipchoge nyomába?

Halálával nemcsak a két órán belüli maratoni tűnt hirtelen nagyon távolinak, hanem úgy festett, hogy 2:00:35-ös világrekordjának megdöntése is hosszú ideig megoldhatatlan feladat lehet a többieknek. Kiptum ugyanis abban a bő egy évben, amikor – lassan kultikus – három maratoniját futotta, olyan szinten emelkedett ki a mezőnyből, hogy nem nagyon látszott senki, aki veszélyes lehet a világcsúcsára. 2023-ban – ami tulajdonképpen egyetlen teljes éve volt az élvonalban – egy teljes perccel volt jobb a második leggyorsabb Sisay Lemmánál, és több mint kettővel Eliud Kipchogénél . Kiptum tevékeny részt vállalt minden idők legnagyobb maratonifutójának némiképp váratlan elöregítésében is: Kipchogének egyfelől megdöntötte a világrekordját, másfelől jelezte, hogy versenykörülmények között lefutott két órán belüli maratoni sem neki fog sikerülni először.

Itt szólt közbe az élet. Ahogy az várható volt, Kipchoge visszafiatalodni már nem tudott, maradt jó néhány fürgének tűnő, de nem túl karakteres kenyai és etióp futó, akik az élvonalat képviselték. Némiképp váratlanul, már tavaly, tehát Kiptum halálának évében öten futottak 2 óra 3 perc, és további öten 2 óra 4 percen belül (úgy, hogy már sem Kipchoge, sem az olimpiát megnyerő Tamirat Tola nem volt közöttük), mivel azonban az a másfél–két perc, ami a 2:02-es futásokat a világrekordtól elválasztja, ezen a szinten különösen sok, igazából semmi sem indokolta, hogy felülvizsgáljuk mindazt, amit Kiptum halála után a férfi maratoniról gondoltunk.

Elengedtük Elit, megjegyeztük Sebastian Sawe és John Korir nevét, de még abban sem lehettünk biztosak, hogy látjuk őket 2025-ben is. Ebben a versenyszámban azért viszonylag gyakran fordul elő, hogy valakinek csak egy vagy két igazán sikerült versenye van. Régebben ilyen futók még világcsúcsot is tarthattak – gondoljunk csak Belayneh Dinsamóra, aki 2:06:50-nel több mint tíz évig volt világcsúcstartó, vagy Ronaldo da Costára, aki 2:06:05-tel 1999-ben Berlinben pont az ő rekordját döntötte meg. Ők mindketten mindössze kétszer tudtak 2:10-en belül futni, mégis világcsúcstartók lettek, pedig a 2 óra 10 perc már akkor sem volt olyan eget verően nagy idő. Ma már olyan szintre jutott a maratonifutás, hogy mindez elképzelhetetlen. Az benne van, hogy ha jó futó vagy és jó napod van, akkor odaérhetsz az élvonalba, de a világcsúcs, a 2:00:35, az teljesen más kategória. Azt már nem fogja megdönteni akárki.

Először akkor lehetett arra gondolni, hogy Kelvin Kiptum világcsúcsának megdöntése és a két órán belüli maratonifutás még sincsen annyira messze, mint azt 2024 februárjában gondoltuk, amikor

Ez idén februárban történt Barcelonában. Kiplimo 56:42-t futott, amivel visszavette a saját rekordját az etióp Kejelchától. Ám míg Kejelcha tavaly októberben Valenciában mindössze egyetlen másodpercet javított Kiplimo korábbi rekordján, addig Kiplimo 48-at az etiópén. Az 56:42 azt jelentette, hogy Kiplimo 2:41-es tempóban futotta végig a félmaratonit, kilométerenként 10 másodperccel gyorsabban, mint ami a maratoni világcsúcs megdöntéséhez szükséges! Ettől még persze Kiplimo akár maradhatott volna a pályán is, hiszen mindössze 24 éves volt az idén, és egy világbajnoki bronzérmen kívül mást pályáról eddig nem tudott felmutatni, ám azt már a futás pillanatában lehetett tudni, hogy idén debütálni fog a London Marathonon.

Egy ilyen debütálás persze nem garancia semmire. Emlékezhetünk, mi történt Kiplimo "nagytesójával", Joshua Cheptegeijel első maratonija alkalmával 2023-ban Valenciában, amikor annyira elkészült az erejével, hogy ölben kellett levinni a célterületről. (szg#44 – Szembe jött a maratoni). Ám Cheptegei hiába volt sokkal eredményesebb pályán Kiplimónál, hiába Uganda nemzeti büszkesége, azt azért érezni lehetett már évek óta, hogy az utcai futás alighanem Kiplimónak áll majd jobban kettejük közül.

10 000 méterről még akkor sem teljesen egyértelmű az átmenet maratonira, ha történetesen világcsúcstartó vagy, vagy olimpiai- és világbajnok. A legnagyobb maratonifutók ugyanis sosem a legnagyobb tízezresek lesznek. Vagy megfordítva: a legnagyobb tízezresek mindig nagyobbak voltak pályán, mint maratonin. (Időrendben visszafelé: Cheptegei, Farah, Bekele, Gebrselassie – talán ennyi név elég.)

Azt viszont, hogy Jacob Kiplimo utcai futásra termett, nem volt nehéz meglátni, ezért is várta mindenki londoni bemutatkozását nagyon, ami nem is sikerült rosszul, ha arra gondolunk, hogy ez mégiscsak az első maratonija volt és meglehetősen megfontoltan versenyzett (2. hely – 2:03:37). Ám mivel ott volt az a bizonyos 56:42-es barcelonai futása, néhányan mégis fanyalogtak picit. Londont végül a már emlegetett Sebastian Sawe nyerte 2:02:27-tel, aki a 2024-es valenciai győzelmét követően már a második fontos győzelmét araratta, néhány nappal korábban pedig Bostonban az a John Korir győzött, aki a tavalyi őszi szezonban Chicagóban is nyerni tudott.

Úgy mentünk neki tehát az idei őszi, maratoni szezonnak, hogy voltak ketten, Sawe és Korir, akiknek fél éven belül volt két igen figyelemreméltó futásuk, továbbá ott volt Kiplimo, akiről mindenki tudta, hogy nagyon sokra hivatott. Némiképp váratlanul tehát már a világcsúcs sem volt elképzelhetetlen, ilyenformán pedig a két órán belüli futásban is lehetett gondolkodni. Sawe Berlint választotta, Korir és Kiplimo Chicagót, és bár ki nem mondták, hogy világcsúcsban gondolkodnak, félmaratoni részidejük, továbbá az, ahogyan versenyeztek, nyilvánvalóvá tette, hogy nem tartják elképzelhetetlennek azt. Sawénak volt nehezebb dolga, hiszen Berlinben idén szokatlanul meleg volt egy nagy időhöz: 22 fokban rajtoltak, később pedig mértek 27 fokot is, ehhez képest az 1:00:16-os első félmaratoni brutálisan erősnek számított, és a 2:02:16-os győztes idő is több mint dicséretes.

Kiplimo és Korir Chicagóban pontosan ugyanilyen félmaratonival kezdett, ám mivel ott jobb (értsd: hűvösebb) idő volt, féltáv után Korir még fokozni is tudta a tempót. Azt, hogy ez talán túl korai ritmusváltás volt – pláne ilyen tempóról –, az is jelezte, hogy Korir nem is tudta végigfutni a versenyt, ám Kiplimo még 35 km-nél is a világcsúcsrészidőn belül volt. Az utolsó 7 km-re aztán ő is teljesen elkészült az erejével, nemcsak a világcsúcstól maradt el, hanem Sawe berlini idejétől is. 2:02:23-mal aratta karrierje első Major-győzelmét.

Pillanatnyilag tehát elég egyértelműnek tűnik, hogy ők hárman – és talán még Sisay Lemma is, aki decemberben fut majd Valenciában – támadni fogják Kelvin Kiptum világcsúcsát a 2026-os szezonban, és simán előfordulhat, hogy esetleg meg is döntik azt. Izgalmas kérdés, hogy végül ki lesz az, akinek ez sikerül, ám talán van egy ennél még izgalmasabb is.

Kelvin Kiptum futásai ugyanis mindennek voltak mondhatók, csak konvencionális maratoninak nem. Igazi rock’n’roll-maratonok voltak, már amennyiben ez a jelző ebben a kontextusban értelmezhető.

Ezekkel a sorokkal búcsúztam tőle, és most sem tudom jobban bemutatni kivételes nagyságát. Esetleg még ezzel a két táblázattal, ahol Sawe, Kiplimo, illetve Kipchoge két órán belüli futásának részidejeit hasonlítottam össze az övével.

Ugyanezek a számok 5000 méteres részidőkre lebontva:

Itt már jól látszik, hogy míg Kipchoge Bécsben, laboratóriumi körülmények között, hozta a metronomot, a legjobb és a legrosszabb ötezre között mindössze négy másodperc volt a differencia, addig a többiek erre azért nem voltak, nem lehettek képesek. Már csak azért sem, mert nekik nem volt nyuluk 30 kilométer után (Kiptumnak mondjuk nem is kellett 😊), vagy nem egy tökéletesen sík pályán versenyeztek.

Leginkább talán azért, mert ők versenyeztek.

És ezzel nem degradálni akarom Kipchoge bécsi futását, kevés dolog áll tőlem távolabb, pusztán egy tényt közlök: azt, hogy versenyen úgy nem tudsz futni, ahogyan ő akkor, ott futott. Ő maga sem tudott sosem. Amikor a 2:01:09-es világcsúcsát futotta Berlinben 2022-ben, akkor neki is 34 másodperc volt a differencia a legjobb és a legrosszabb ötezre között. Kiplimo és Sawe ettől maradt el jócskán, elsősorban azért, mert a végére mindketten elkészültek az erejükkel.

Kiptum futása ugyan megállja a helyét ilyen összevetésben is (39 másodperces különbség), ám tévútra visz, ha az ő futását a kiegyensúlyozottság oldaláról szeretnénk megközelíteni. Már csak azért is, mert az ő futása legkevésbé sem a kiegyensúlyozottságról szól.

Az ő futása a negyedik tízezer méterről szól. Olyannyira arról, hogy sokan úgy gondolják, és alighanem igazuk van, hogy így futni csak karbontalpas cipőben lehet, ám az is kiderült azóta, hogy karbontalpas cipőben sem sikerül mindenkinek. Vagy inkább: karbontalpas cipőben sem sikerül senki másnak. Korir próbálkozott hasonlóval tavaly Chicagóban, ő egy 28:09-es 10 km-et tett le a végére, amivel ugyan tönkreverte a mezőnyt, de végül csak 2:02:44-ig jutott. Leginkább azért, mert egy sokkal lassabb bázisról indult, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy bár ez a 28:09 szenzációs részidő, mégis az a 17 másodperc is, amennyivel lassabb volt Kiptumnál, rengeteg.

Korir is negatív splittel próbálkozott, (1:02:19/1:00:25), mint Kiptum de nagyjából szerintem ekkor derült ki, hogy azt lemásolni, amit Kiptum csinált, nem lehet. Vacak másolatokat lehet róla készíteni, de ugyanazt jobban, vagy akárcsak ugyanúgy megcsinálni egyszerűen nem lehet. Ha meg akarod dönteni a világcsúcsát, akkor valami mást kell kitalálnod.

Ezért kezdett gyorsabban, sokkal gyorsabban Sawe, Kiplimo és Korir is idén ősszel. Felépítettek egy félperces előnyt a táv első felében a világcsúccsal szemben, amit aztán Kiplimo 30-ig még meg is duplázott. Sawénak ezen a szakaszon már kezdett beütni a meleg, ő ekkor gyorsabban futni már nem tudott, ám ennek ellenére az előnyét ő is megtartotta.

Érzésem szerint ez a tíz kilométer 20 és 30 között lehet az új világcsúcs kulcsa. Míg a táv első felében csak pár másodperc maradt az 1:00:16-hoz képest, amivel most kezdtek, sokkal gyorsabban ott futni egyszerűen őrültség, addig – ahogyan azt Kiplimo is megmutatta – a harmadik tíz kilométerben azért még van. Az egyperces vagy egy perc fölötti előnyből akár be is lehet érni. Nem fognak tudni olyan gyorsan futni, mint Kiptum, de nem is ez a cél. Mindössze nem szabad sokkal lassabban futniuk. Ez utóbbi nem jött most össze, 15 perces vagy azon kívüli 5000, 35km után már nem fér bele.

Az sem mindegy persze, hogyan jutsz el féltávig, vagy hogyan jutsz el 30 km-ig. Kiplimóék most egy rettentő összevissza futással érték el az 1:00:16-ot, volt benne két 14 percen belüli 5000 méter is, de egy 14:45-ös is. Ráadásul nem arról volt szó, hogy volt mondjuk egy kemény tíz kilométer, utána szusszantak egyet, hanem extra gyors, közepes, extra gyors, extra lassú – így követték egymást az ötezrek. Abban, hogy Kiplimo elfogyott nagyon a végére, egészen biztosan ez is benne volt.

Ám attól, hogy idén ősszel nem jött össze a világrekord senkinek, az teljesen egyértelmű, hogy tisztábban látunk, mint egy évvel ezelőtt. Nagyjából sejteni lehet, kik lehetnek azok, akik világcsúcsot dönthetnek, kik lehetnek azok, akik esetleg beérnek két órán belülre. Én most Sawéra vagy Kiplimóra tennék, és arra, hogy jövőre megdől a világrekord, egy-két éves távlatban a két órán belüli futás sem elképzelhetetlen.

Ez pedig tavaly ilyenkor nagyon futurisztikus mondat lett volna.