Velük frissítheti fel a WEC-csapatát a Toyota, akár már 2027-ben

Kazuki Nakajima, a Toyota Gazoo Racing Europe alelnöke elismerte, a közeljövőben vérfrissítés lehet a WEC-csapatnál, és már meg is vannak a kiszemeltek. A japán márka évek óta építgeti Esteban Massont, aki idén a Lexus egyik profi pilótája lesz a WEC-ben, de nem ő az egyetlen utódjelölt.

Kettős Toyota-győzelem Bahreinben; mindent vitt idén a Ferrari a WEC-ben

Videó forrása: Eurosport

Tavaly a bahreini Újoncok Tesztjén Ben Barnicoat és Sacha Fenestraz is kipróbálhatta a GR010 Hybrid hypercart, és ők is a körbe tartoznak. 
A jelenlegi pilótahatosból Mike Conway már 42 éves, Kamui Kobayashi pedig idén tölti a 40-et, így Nakajima szerint elkerülhetetlen, hogy lassan változások legyenek. A Sportscar365 rákérdezett, erre mikor kerülhet sor, és a korábbi háromszoros Le Mans-győztes versenyző szerint akár már 2027-ben. 
Egyelőre viszont úgy tűnik, Masson megelőzi őket a listán, hiszen a francia pilóta tavaly év végén már egy rendes Toyota-teszten is lehetőséget kapott Katarban. 
Nakajima azt is elmondta, házon belülről terveznek frissíteni, mivel elég sok jó pilótájuk van. Barnicoat például IMSA-bajnokságot és Sebring 12h-t nyert a Lexusszal, tavaly pedig már a márka WEC-versenyzője volt, igaz, egy sérülés miatt sok versenyt ki kellett hagynia.
A korábbi Formula Renault Eurocup-bajnok Fenestraz pedig 2019 óta Japánban versenyez; első évében egyből Forma 3-as bajnok lett, 2022-ben pedig másodikként zárt a Super Formula összetettjében. A 26 éves francia pilóta 2020 óta tartozik a Toyotához.
A francia mellett argentin állampolgárságú Fenestraznak ráadásul van egy elég jó kapcsolata is a Toyotánál: José Maria López. Egy interjúban elmesélte, Pechitónak köszönheti, hogy megszerette az autósportot, mert ő vitte el magával először versenyekre. A WTCC-rajongók pedig jól emlékezhetnek rá, hogy López barátnője sokáig Victoire Fenestraz, Sacha testvére volt. A pár anno úgy ismerkedett össze, hogy Sacha megkérte Pechitót, nézze meg az egyik gokartját, és közben bemutatta neki a tesóját is.
picture

Sacha Fenestraz

Fotó: DPPI

A Toyotára amúgy nem jellemző, hogy sokat variálnának a pilótahármasaikon: a #8 összeállítása utoljára 2022-ben változott, miután Nakajima visszavonult, és a helyére Ryo Hirakawa érkezett. A #7-nél 2024-ben jött Nyck de Vries López helyére, de az egység ezt megelőzően öt szezonon keresztül változatlan felállással ment.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés