Kamui Kobayashi elmondta, mi a Toyota nagy problémája, ami miatt esélytelenek voltak Interlagosban
Interlagos egy újabb nehéz hétvége volt a Toyota számára, a japánok történelmi mélypontot éltek meg, hiszen a Hypercar-éra beköszönte óta először fordult velük elő, hogy egyik autójuk sem szerzett pontot. De összességében is utoljára 2018-ban volt ilyenre példa.
Történelmet írt a Cadillac és a Lexus az Interlagos 6h-n
Videó forrása: Eurosport
Pedig az autó kisebb BoP-könnyítést kapott Spához képest, ahol negyedikek lettek, ráadásul több riválisukat, például a Ferrarit és az Alpine-t is visszafogták.
Elsőre tehát nehéz érteni, miért volt ennyire reménytelen a Toyota számára Interlagos, és miért csak a 14.-15. helyen végeztek, holott nem követtek el semmilyen súlyos hibát a hat óra alatt.
Kamui Kobayashi egy verseny előtti interjúja (Endurance-Info) viszont talán segíthet megérteni a probléma összetett hátterét.
EI-kérdés: "Hol vagytok hátrányban?"
Kobayashi: "Az egyenesben. Ha kielemezzük, hol veszítünk időt a többekkel szemben, akkor az eredmény egyértelmű: mindent az egyenesben bukunk el. És ez bennünket is meglep. Ráadásul az igazán nagy hátrányt még azelőtt szedjük össze, hogy elérnénk a végsebességünket."
Ezen az utolsó mondaton érdemes elmerengeni. Ha megnézzük a brazíliai hétvége számait, a végsebesség-listán a Toyota a második helyen zárt, szorosan a Porsche mögött. Akkor hogyan lehet probléma az egyenesben?
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/15/image-8255904f-b7f9-4800-a98a-a34616f5aa41-85-2560-1440.jpeg)
Kamui Kobayashi
Fotó: Toyota Gazoo Racing
Úgy tűnik, a gondot a gyorsítás korábbi fázisban kell keresni. A Toyota továbbra is a legnehezebb autó a mezőnyben, és az utolsó előtti a maximális teljesítmény tekintetében. Idén Interlagosban 485 kW-ot engedélyezett nekik a BoP, míg tavaly, amikor nyertek Brazíliában, 506 kW-tal mehettek. Ez mínusz 21 kW, tehát mínusz 30 LE.
A japánok 250 km/h felett viszont nagyon komoly segítséget kapnak a BoP-től: +7,2%-ot, ami 35 kW (48 LE) teljesítményugrást jelent nekik, mihelyst elérik a bűvös sebességhatárt.
Alighanem itt van a kutya elásva. Interlagos egy technikás pálya, ahol az autók viszonylag ritkán mennek 250 km/h fölé. Konkrétan két helyen: a célegyenesben és a négyes kanyar előtt.
| Ne hagyd ki az ingyenes Eurosport Applikáció lehetőségeit. Töltsd le most: (Android – Apple). |
A 250 feletti +35 kW-nak köszönhetően a Toyota végsebessége rendben van, ám mire oda eljutnak, akkora hátrányt szednek össze a gyorsítás korai szakaszában, hogy nem tudnak előzési pozícióba kerülni. Ráadásul a sok lassú kanyarból történő kigyorsításnál is hátrányban vannak.
Az egészet el lehet intézni a mindig késznél lévő "hülyeefiázással", de aki nem csak a frusztrációját szeretné kiengedni, annak már nehezebb dolga van. A hétköznapi ember számára ugyanis semmilyen adat nem áll rendelkezésre arról, hogyan jönnek ki a BoP-számok.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/15/image-be343004-b0ff-4d1e-89e2-2967bbb3bd74-85-2560-1440.jpeg)
Toyota GR010 Hybrid
Fotó: Toyota Gazoo Racing
Azt tudjuk, milyen adatokat vesznek alapul, de hogy azt a rengeteg köridőt hogyan számolják át kilóra, kW-ra, 250 feletti pluszra, azt földi halandó nem ismeri. Azt sem tudjuk, miként próbálják meg figyelembe venni az adott pálya karakterisztikáját, mert az nyilvánvaló, hogy a 250 km/h felett plusz teljesen máshogy segít Le Mans-ban, mint Interlagosban.
Ezek ismerete nélkül marad az értetlenkedés, és a remény, hogy ilyen többet nem fordulhat elő. Mert azt még könnyen elhiszi az ember, hogy a riválisok szép lassan megérkeztek a Toyota szintjére, vagy felül is kerekedtek, de hogy ez az autó még pontot se tudjon szerezni egy olyan versenyen, ahol egy éve meg győzött… itt valami nincs teljesen rendben.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)