Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Märcz Tamás: "Sokat kell tennünk, hogy odaérjünk az olimpia végére"

Takács Márton

Frissítve 05/06/2021 - 11:07 GMT+2

Kedden kezdte el az olimpiai felkészülést a magyar férfi vízilabda-válogatott, egyelőre még csak 11 játékossal, a Ferencváros BL-ben szereplő játékosai nélkül. Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal még aznap beszélgettünk rövidebben.

Märcz Tamás és a stábja - Fotó: MVLSZ/Derencsényi István

Fotó: facebook

Első olimpiájára készül szövetségi kapitányként Sydney aranyérmese.

(A kapitányt Lakner Gáborral, a Nemzeti Sport újságírójával együtt kérdeztük még kedden.)
Hétfőre várta mindenki a bő olimpiai keret kihirdetését, kedd kora délután lett belőle. Úgy tudjuk, sokat gondolkodott a szövetségi kapitány egy-két játékos behívásán, vagy éppen kihagyásán. Erre irányult a hozzá intézett első kérdésünk is kedden, a válogatott nyári felkészülésének első napján, miszerint nem gondolkodott-e 19 fős névsornál nagyobb létszámú keret összeállításán.
"Nem, de láttam, hogy te igen." (együtt nevetünk – a szerk.) "Úgy gondolom, hogy ez körülbelül a maximális létszám, amivel tudunk dolgozni. Inkább ennél is kevesebb játékosban gondolkodtam, egy pólóssal kevesebbel talán még ideálisabb lett volna a felkészülés, végül a 19 fős keret mellett döntöttem."
Märcz Tamással hetente többször összefutottunk szezon közben Budapest különböző uszodáiban, nézte bőszen a szóba jöhető játékosok csapatait, de már azokat is, akikre inkább a jövőben vár nagyobb feladat. Az ő igazi időszaka és terepe viszont az aktuális világversenyek előtt jön el, pláne nyáron, főleg a Margitszigeten, irigylésre méltó környezetben.
picture

A látszat csal, nem pihennek a srácok - Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

Fotó: facebook

"Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a felkészülés, és nem csak azért, mert ez egy halasztott olimpia, hanem egyébként is. Minden ehhez hasonló hosszabb felkészülés egy folyamat indulását jelenti, és mondhatjuk, hogy itt prémium játékosokkal dolgozhat egy szövetségi kapitány, ami egy kiváltság. Bár még nem teljes a létszám, de a jövő hét második felétől már az lesz, és akkor még egy szinttel följebb tudjuk emelni a megkezdett munkát. Nem csak azért jó dolgozni, mert egy nagyon komoly célért küzdünk, hanem nagyon jó csapatunk van, mondhatom, hogy nagyon jó stábom is van. A környezet nem véletlenül a Margitsziget, hiszen fantasztikus, a Széchy uszoda meg számomra ráadásul a kedvenc. Egy jó közegben, egy jó csapattal, nagy célokért küzdeni nagy feladat és nagy kihívás, de örömteli is.”
Abban is van már gyakorlata a kapitánynak, hogy egy ilyen hosszú felkészülést még nem teljes kerettel kezdi el, emlékezhetünk, két éve például két teljes értékű csapattal dolgozott, az egyik a Világligára, a másik a világbajnokságra edzett. Most a Fradi BL-érdekeltsége miatt kezdték el kevesen, mindössze 11-en a munkát.
"Mondhatjuk, hogy ez már megszokott, nincs ebben semmi különös. Igazából csak az a kérdés, hogy a kezdetekkor hány játékos áll rendelkezésre. Mivel most csak egy magyar csapat jutott a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe, ezért több játékossal tudtunk elindulni ezen a héten. Természetesen elsősorban a fizikai feladatok és az egyéni képzés kap most nagyobb szerepet, mert nehéz is kilenc mezőnyjátékossal és két kapussal taktikai dolgokba belemenni, de ennek talán még nincs is itt az ideje. Amikor megjönnek majd a ferencvárosi játékosok, lesz egy kisebb átmeneti időszak, hiszen ők szintén nem akkor jönnek, amikortól azonnal érdemi munkát tudnának végezni. Várhatóan a harmadik hét lesz az a válogatott számára, amikor komolyabb, egységes és előremutató munkát tudunk majd végezni."
Ez az első olimpiai felkészülése szövetségi kapitányként Märcz Tamásnak. Vajon ez jelent valami újdonságot, meglepetést, különleges érzést számára az eddigiekhez képest?
"Mondhatom, nincs nagy különbség. A helyszín és a stáb is ugyanaz, a játékosok valamennyire mindig cserélődnek, de a gerinc megmaradt. A felkészülés hosszúsága is nagyjából megegyezik a megszokottal, és annak menete sem lesz nagyon különb. Azon variálunk csak, hogy mennyi tornán játszunk, és hogy kivel készüljünk. A Covid-időszak írta át a programot, mert ez erősen befolyásolja a lehetőségeinket. Egy picit ennek függvényében is alakítottuk a nyári programot. Pont ezért maradunk túlnyomórészt Magyarországon."
És hogy milyen célokkal vág neki majd a csapat a tokiói olimpiának? Nyilván nagy tervei vannak a játékosoknak és a stábnak is.
"Nincs ebben különbség az elmúlt évekhez, sőt, a mögöttünk hagyott 100 esztendőhöz képest, a magyar vízilabda tradíciója továbbra is ugyanaz: érmekért szeretne játszani, és lehetőség szerint a legcsillogóbb érmekért. De látni kell a körülményeket is, továbbra is hat- nyolc csapat éremesélyes minden tornán, világbajnokságon, Európa-bajnokságon, és ez az olimpiára is érvényes. Ezt nem csak mi gondoljuk így, nemzetközi topjátékosok nyilatkozataiban is ezt olvashatjuk. Nekünk kell az egyik olyan csapatnak lennünk, amelyik odaér majd a végére. Ezért nagyon sokat kell tennünk is."
Märcz Tamással jövő héten egy hosszabb interjút is publikálunk, amelyben az elmúlt négy évet értékeltük, és részletesen beszélünk erről az olimpiai keretről is.
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés