Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az UVSE-FTC Eurokupa-döntő félidejében a Fradi eggyel vezet, a visszavágó is pazar lehet

Takács Márton

Frissítve 26/03/2023 - 12:15 GMT+2

A Ferencváros egy szenzációs hangulatú mérkőzésen 9-8-ra nyert az UVSE vendégeként a női vízilabda Eurokupa döntőjének első, szombati felvonásán. Helyszíni tudósításunk a Hajós uszodából Szegedi Panni és Gurisatti Gréta nyilatkozatával.

A Ferencváros ezúttal is az UVSE fölé kerekedett © Bodnár Boglárka

Fotó: MTI

A Ferencváros várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót, az UVSE-nek is minden esélye megvan az Eurokupa-sikerre.
Pont olyan hangulatú és színvonalú nemzetközi kupadöntőben bízhattunk, mint amelyet az UVSE-től és a Ferencvárostól kaptunk a közel telt házas Hajós uszodában. Mondjuk a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna a látottak alapján.
Ez volt a szezon ötödik UVSE-FTC meccse, és ez volt az eddigi legszorosabb és legélvezhetőbb. Az Eurokupa korábbi szakaszában, a Magyar Kupa fináléjában és az OB I-ben januárban, illetve márciusban is a Fradi volt a jobb, most viszont abszolút kiegyenlített meccset játszott egymással a két csapat.
Arra már korábban is utaltunk, hogy arra lehetett számítani, hogy a lila-sárgák a szezon végére állnak össze igazán, pláne, hogy az olimpiai bronzérmes, vb-második Rybanska Natasa hét hónapos kihagyás után egy hete térhetett vissza a hazaiakhoz, és lett teljes a keret – március közepén.
Benczur Márton csapata jobban is játszott, mindeddig bármikor idén Gerendás György Magyar Kupa-győztes csapata ellen, jobb volt a kapusteljesítménye és az emberelőny/emberhátrányban mutatott produkciója, de többet hibázott kulcsszituációkban, mint rutinosabb ellenfele, talán ez döntött a zöld-fehérek javára.
Mert a már említett Rybanska (gólt is lőtt, kiállítást és büntetőt harcolt ki), az 55%-kal védő Magyari Alda, a nagyszerűen védekező Szücs Gabriella, a remekül centerező Aubéli Tekla és a duplázó Szegedi Panni révén bőven megvoltak az átlagosnál jobb egyéni teljesítmények emitt is.
picture

Magyari Alda nagyon jól védett az UVSE-ben © Bodnár Boglárka

Fotó: MTI

Odaát a hatalmas mezőnymunkát végző Simon-Illés Anna, a meccset szinte végigjátszó Leimeter Dóra, Kuna Szonja, Dömsödi Dalma és az ő győztes találatánál a gólpasszt jegyző Gurisatti Gréta emelhető ki.
A kapufák és épphogygólok meccsét végül 9-8-ra a szerencsésebb FTC nyerte. Mivel az UVSE játékban jön föl, mint a talajvíz, ha kevesebb hibával és rossz döntéssel megismétli ezt a teljesítményt a csapat, ha a közeljövő legnagyobb magyar pólós reménységei elhiszik, hogy képesek legyőzni az erős és tapasztaltabb Fradit idegenben is, akkor pazar második felvonásra van kilátás.
Kár, hogy a szerdai visszavágót a körülbelül 350 fő befogadására alkalmas népligeti uszodában játsszák, és nem mondjuk a Komjádiban, ahol úgy ötször annyian lehetnének a lelátókon. A kupa rangja, a csapatok és a nézők is megérdemelnék utóbbi megoldást ahelyett, hogy kis helyen összepréselődik egy kevéske ember, még ha az is az FTC hazai pályája.
picture

A mezőny legfiatalabbja, a 15 éves Tiba Panna (6) és Kuna Szonja párharca © Bodnár Boglárka

Fotó: MTI

Az UVSE-ből Szegedi Panni értékelte nekünk a meccset:
"Szeretnék gratulálni a csapatnak, mert eddig ötször játszottunk a szezonban a Fradival, és most játszottunk ellenük a legjobban. Mindenkin azt láttam, hogy pörög és belead mindent. Ez ki fog jönni belőlünk a következő meccsen is. A helyzeteinket kell kihasználnunk a visszavágón, és akkor meg tudjuk őket fogni.
Nem történt semmi, bár kikaptunk, ahogy Marci is mondta, most van félidő, egygólos hátrányt kell ledolgozni. Ez egy nagyon izgalmas mérkőzés volt a nézők számára. Minimum egy ilyen izgalmasat várok, ha kettővel nyerünk, azzal elégedett leszek."
picture

Szegedi Panni (9) két gólt szerzett © Bodnár Boglárka

Fotó: MTI

Az FTC játékosai közül Gurisatti Gréta nyilatkozott nekünk:
"Nagyon sok kapufa, gólvonal, gól/nem gól volt, örülök, hogy mi jöttünk ki ezekből jobban. Valamit nekünk is elő kell húzni, akár több bemozgást, több akciót, hogy kapjunk mi is kiállításokat. Vagy akciógólokkal kell ezt kompenzálni. A játékosállományt tekintve nem kéne, hogy több fórt kapjanak, nyilván azért tenni kell, hogy kiharcoljuk az emberelőnyöket.
Talán a harmadik negyedben beszéltünk erről, és akkor után jöttek is a fórok zsinórban a vízilabda szabályainak megfelelően, viszont nem tudtunk jó megoldásokat választani – és itt magamra is gondolok.
Az utolsó fórnál összenéztünk Dalmával, egyértelmű volt, hogy föladom neki, ő meg gyönyörűen belőtte. Ennyi múlik kábé, hogy mi örülhettünk.
Az Újpest jól játszott, talán mi annyira nem a saját képességeinkhez képest. A Népligetben eddig jó formában játszottunk, és elsősorban a védekezésünk volt nagyon jó, az fog dönteni."
Női vízilabda Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés
UVSE - FTC-Telekom 8-9 (2-2, 2-3, 2-1, 2-3)
Gólszerzők: Szegedi 2, Baksa, Faragó, Irmes, Szücs, Rybanska, Tiba, ill. Gurisatti 2, Kuna 2, Tóth-Csabai, Leimeter, Pőcze, Simon-Illés, Dömsödi
picture

Gurisatti Gréta és Faragó Kamilla csatája © Bodnár Boglárka

Fotó: MTI


Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés