Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése
Opinion
Tenisz

Lehet, hogy azért nem nyernek Grand Slameket Zverevék, mert túl jól keresnek?

Szabó Gábor

Frissítve 24/01/2024 - 16:09 GMT+1

Alexander Zverev az idén utol fogja érni Pete Samprast a kereseti listán. Tsitsipas, ha minden jól megy, már tavasszal lehagyja Andre Agassit. Boris Becker annyi pénzt teniszezett össze teljes karrierje során, mint Grigor Dimitrov, Andrey Rublev pedig már régen Edberg és Lendl előtt jár. Casper Ruud és Hubert Hurkacz megelőzte John McEnroe-t.

Rendesen megdolgoztatták Zverevet, több mint négy óra játék után Alcaraz következik

És ha Fucsovics Marci kitart még egy darabig, ő is beérheti Mats Wilandert.
Amikor ezeket a sorokat írom, Novak Djokovic éppen elkezdte a Taylor Fritz elleni negyeddöntőjét az Ausztrál Openen - Fritz egyébként már többet keresett, mint John McEnroe - és pillanatnyilag ő a torna legfőbb esélyese. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy meglesz a 25. Grand Slam-trófeája is. Ha esetleg nem ő nyer, akkor valószínűleg Alcaraz vagy Sinner.
Jelenleg arra, hogy Hurkacz, Fritz, Rublev vagy Zverev most nyerje meg élete első Grand Slam-tornáját, őszintén szólva, semmiféle esélyt nem látok, ezért is vagyok olyan bátor, hogy leírjam már így a torna felénél azt, amit szeretnék. Medvedev abból a szempontból indifferens, hogy ő már Grand Slam-győztes, ha esetleg ő nyer – amit pillanatnyi erőállapotában nem nagyon hiszek –, akkor sem teszi romlandóvá mindazt, amit leírok majd.
Fontos leszögezni: rohadtul nem érdekel, hogy kinek mennyi pénze van. Szándékosan nem írtam le, hogy hány millió dollárokról beszélünk, az adatok publikusak, bárki nyugodtan utánanézhet annak, hogy ki mennyit keresett eddig. Azt is ideírom gyorsan, hogy a pénzdíjak, amiket összehasonlítottam, azok a hivatalosan a tornákon megkeresett, adó előtti pénzek, nem tartalmazzák a játékosok reklámbevételeit, melyek esetlegesen még nagyobbak is lehetnek, mint amit a pénzdíjakból összelapátolnak.
Mint ahogyan azzal sem számoltam, hogy kinek mekkora költsége volt, és mennyi pénzt kellett befektetnie ahhoz, hogy
megkeresse a maga huszonharmincnegyven millió dollárját.
Igazából évek óta arra az egyetlen kérdésre keresem a választ, hogy miként jöhetett létre az elmúlt most már több mint húsz évben az egyetemes sport legnagyobb és leghosszabb ideig tartó dominanciája, amikor is három játékos – nem meglepő módon: Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic (in order of appearance) – leuralt egy teljes sportágat.
Nagyon sok oldalról vizsgáltam meg már a kérdést, feszegettem, hogy ők hárman valóban annyival nagyobb játékosok-e, mint a korábbiak, mint ahogy azt a számok sejteni engedik, (Szg#41: Nagyobb-e Federer, Nadal és Djokovic mint Sampras és Agassi volt) írtam arról is, hogy kik a legnagyobb vesztesei ennek a dominanciának (Szg#42 – Akiket kifosztott Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic), és arról is sokszor volt már szó arról, hogy a sporteszközök és a sporttudomány fejlődése miként segítette ezt a páratlan dominanciát (Szg#45 – Djokovic, Odermatt, Kipchoge: a kiegyensúlyozottság mint a legnagyobbság kulcsa).
Arról azonban még nem beszéltünk, hogy a pénzdíjak egészen döbbenetes emelkedése az elmúlt húsz évben miként segítette elő azt, hogy a 2003 óta megrendezett 81 Grand Slam-tornából ők hárman vigyenek el 66-ot.
Roger Federer első wimbledoni bajnoki címéért 575 000 fontot, míg az utolsóért (2017) már 2 200 000-et kapott, tehát gyakorlatilag a négyszeresére emelkedett a díjalap. Nyilvánvalóan Nadal és Djokovic esetében is hasonló növekedésről beszélhetünk. Fontos tudni, hogy ennek az elképesztő pénzbeáramlásnak ők hárman (vagy talán négyen Murray-vel) leginkább előidézői voltak, mintsem haszonélvezői. Olyan értelemben nem voltak haszonélvezői persze, hogy a pénz nem az ölükbe pottyant, hanem hogy miattuk áramlott a sportágba, nem mások miatt. Amikor később megnyerték ezeket az egyre jelentősebb pénzdíjakat, akkor azok nyilván hasznot hajtottak a számukra, sőt, némi versenyelőnyt is biztosítottak nekik a többiekkel szemben, akik nem nyertek ennyit.
Több pénzt tudtak a felkészülésükre fordítani, nagyobb stábbal, kényelmesebben utazhattak... stb.
Ezek azonban teljesen triviális dolgok, annyira egyértelműek, hogy aligha érnének meg egy cikket. Sokkal érdekesebb szerintem az, hogy azok a játékosok, akik ma már elmúltak 25 évesek, és akik ebbe a bőségbe beleszülettek, miért nem nyernek szinte semmit sem. (Bőségről beszélek még akkor is, ha a Covid miatt volt némi visszaesés a pénzdíjak terén, hiszen mára azért már utolérte magát a tenisz.)
Szögezzünk le néhány dolgot: nincsen kétségem afelől, hogy bármelyik teniszpalánta mind a mai napig wimbledoni bajnok akar lenni akkor, amikor elkezd teniszezni. Ugyanúgy, mint Novak Djokovic akart egykoron, vagy éppen Boris Becker vagy John McEnroe. Nem gondolom azt, hogy a mai gyerekek mind egytől egyig pernahajderek lennének, akiket csak a videójátékok érdekelnek. Ugyanúgy hajtja őket a becsvágy, ugyanúgy vannak ambícióik.
Azt is fontos tudni, hogy a tenisz továbbra is nagyon drága sportág, sőt, talán még drágább, mint valaha. Még több pénzbe kerül eljuttatni egy-egy tehetséges játékost a legjobb százig-kétszázig, addig a szintig, ahol felmerül, hogy ez az egész pénzügyileg egyáltalán megéri-e.
Az is alapvetés, hogy egy játékosnak mérkőzés közben azért nagyon ritkán jut eszébe a pénz. Nyilván vannak olyan extrém esetek, amikor igen, hiszen előfordulhat, hogy egyetlen szoros game megnyerésével annyi pénz tudsz keresni, mint amennyit előtte a teljes karriered során összesen, de azért nem ez a jellemző. Akikről pedig írni szeretnék, azok viszont már rég túl vannak ezen a szinten. Mert Federer, Nadal és Djokovic dominanciájának szempontjából indifferensek azok a teniszezők, akiknek a harmadik fordulóba jutás életre szóló siker egy Grand Slam-tornán.
Csak az számít, aki képes lehet megnyerni egy Grand Slam-tornát.
Praktikusan az, aki ott van a legjobb húszban, de leginkább a tízben vagy manapság inkább az ötben. Aki hétről hétre jól, megbizhatóan játszik az 1000-es tornákon, aki néha nyer esetleg közülük egyet, kettőt. Olyanok teniszezőkről beszélek, aki évente 4-6-8 millió dollárt keresnek. Az a prekoncepcióm ugyanis, hogy a top10-es lét manapság olyan jólétet biztosít, ami hosszú távon bizonyos mértékig elkényelmesít.
Azt nem gondolom, hogy kiöl belőled minden ambíciót, hiszen ez nyilván nincs így, de azt igen, hogyha nem sikerül rárúgnod az ajtót Djokovicra, mint ahogyan Alcaraznak sikerült Wimbledonban, vagy Sinnernek a Davis-kupában, ha elbuksz ellene két Grand Slam-döntőt, mint mondjuk Tsitsipas, akkor később nagyon nehéz dolgod lesz.
Ha megnézzük, hogy Murray-n és Wawrinkán kívül kik és mennyi idősen nyertek Grand Slamet ebben az elmúlt húsz évben, akkor azt látjuk, hogy Roddick, Gaudio, Safin, Del Potro, Cilic, Thiem, Medvedev, Alcaraz nyolcasból senki nem tudott GS-t nyerni, aki elmúlt 27 éves. Thiem volt egyébként az, aki egyáltalán betöltötte a 27-et, a többiek még ennél is fiatalabbak voltak. Az osztrák aztán megsérült, műtötték, majd többször motivációs problémákról beszélt. Pillanatnyilag a 100. hely környékén birkózik, az elmúlt három évben összesen 2 millió dollárt összegereblyézve.
Húsz-harminc évvel ezelőtt ennyi pénzt egy komoly karrierrel lehetett összeteniszezni. Akkoriban némi túlzással, és szándékosan erősen fogalmazva, egy senki voltál, ha nem nyertél Grand Slamet. Hazádban világhírű lehettél, akik követték a teniszt, ismerték a neved és nagyjából ennyi.
Zverev már keresett 40 millió dollárt, ami nem biztos, hogy a legjobb motiváció ahhoz, hogy esetleg még azt a plusz tíz százalékot beletoljad a melóba, ami ahhoz kell, hogy esetleg Grand Slam-bajnok legyél. Pláne, hogy követik 2 millióan az Instán, és még a forgatókönyvet is úgy írják meg a Netflixen, hogy valamiféle pozitív hős legyen. Tsitsipas dettó. Ő a döntőig is eljutott kétszer, egyszer ráadásul kettő-nullára is vezetett Djokovic ellen a Garroson, azt tehát rá biztosan nem lehet mondani, hogy ne lettek volna meg az ambíciói, ne lett volna elég motivált. De ő is 30 millió dollárnál és 2 milló követőnél jár. Nyilván szeretne Grand Slam-bajnok lenni, mint ahogyan szeretnének még egy csomóan is, de talán ez már nem olyan élet-halál kérdés, mint egykoron volt.
Az ő életük már rendben van, meg nyilván a családé is, a gyerekeikről nem is beszélve.
Korábban a hozzájuk hasonló szintű játékosok, akik ennyi ideig voltak a top 10-ben, akik ilyen tornákat nyertek meg, mint ők, ugyanezt nem mondhatták el magukról. És ezért talán a Grand Slameken jobban haraptak, és talán ezért is értek végül többen célba közűlük.
Nem hinném, hogy a mai mezőnyben ne lenne egy Krajicek, egy Muster, egy Moya, egy Korda vagy éppen egy Cash. Esetleg egy Vilas vagy egy Gomez. Mint ahogyan azt sem gondolom, hogy ezek a mai srácok alávalóbbak lennének, hogy a napot lopnák, ne edzenének, vagy hogy ne tudnának annyira teniszezni.
Pusztán csak az az egy gondolat férkőzött a fejembe, hogy ez a fene nagy jólét biztosan nem segít akkor, amikor a hatodik óra edzés után még le kellene menni egy hetedikre is csak azért, hogy legyen esélyed Djokovic ellen, majd valamikor a távoli jövőben.
De az is lehet persze, hogy nincs igazam.
SZG#49 - Senki sem kérdezett
Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés