Nem Ons Jabeur a Roland Garros legnagyobb favoritja a női mezőnyben, de ott van az esélyesek között.
Ons Jabeur 2022-ben eddig 17-3-as győzelem/vereség mutatóval áll salakon, beleértve a madridi bajnoki címig tartó látványos menetelését, amelynek végén ő lett az első afrikai nő, aki 1000-es tornát tudott nyerni.
Bár a múlt heti római döntőben kikapott a félelmetes formában teniszező Iga Świątektől, Jabeur világossá tette, hogy megvan a játéka ahhoz, hogy megzavarja a lengyelt. A 2011-es Roland Garros leányversenyének egyéni bajnoka tisztában van azzal, hogy ha kiérdemli a jogot, hogy Párizsban a világelső lengyel ellen lépjen pályára, akkor bíznia kell magában, és meg kell ragadnia a lehetőséget.
National Bank Open
Újabb meglepő vereség Świątektől, a világelső azonban nem aggódik
14 ÓRÁJA
"Nem igazán kételkedtem magamban, de jobban kellett volna hinnem." - mondta Jabeur a Świątek elleni római vereség után. Reméli, hogy legközelebb másképp lesz.
A tunéziai négy versenyen három döntőt jegyez eddig idén, a madridi 1000-es trófeával a tarsolyában, kiváló, 17-3-as salakos mérleggel érkezik a Garrosra, és célja lehet, hogy az első major-serleget is begyűjtse.
Ahogy Szántó Petra írta az RG-sorsolásról, "az alsó ágra került – így csak a döntőben találkozhat a verhetetlennek tűnő lengyel lánnyal – a címvédő Barbora Krejčíková, a kiváló formában teniszező Ons Jabeur, a tavalyi elődöntős Maria Sakkari, és még sok más korábbi, de jelenleg nem túl éles Grand Slam-bajnok vagy döntős teniszező."

Nadal 77 évesen is favorit lesz Párizsban - brutális Garros elé nézünk

A hatodik helyen kiemelt, 27 éves Jabeur a nyitókörben a lengyel Magda Linette-tel kezd, az olasz Martina Trevisan - aki 2020-ban negyeddöntős volt Párizsban - jöhet a második fordulóban, mielőtt a harmadik, illetve a negyedik körben a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova és a tavalyi US Open-győztes Emma Raducanu elleni lehetséges összecsapások következnek.
Ons Jabeur az eddigi sikeres idei szereplése ellenére sem hagyja, hogy a nagy felhajtás körülötte a fejébe szálljon, pedig a Garros egyik fő esélyesévé emelte őt nagyszerű formája. A párizsi Grand Slam hivatalos honlapja Świątek mögött, de Paula Badosa előtt írt róla a legnagyobb favoritokat felsoroló cikkében.
Miután a múlt hónapban Charlestonban a WTA 500-as versenyen Belinda Bencic ellen elmaradt karrierje addigi legnagyobb címének megszerzése, a tunéziai nem tudta leplezni csalódottságát. Ez volt pályafutása öt döntője során a negyedik veresége.
"Mondtam magamnak, hogy ne sírjak, de ez nagyon nehéz. Sok döntőt veszítettünk el, de remélhetőleg hamarosan eljön az én időm." – nyilatkozta akkor Jabeur.
A francia pszichológust, Melanie Maillard-t dicsérte a javulása nagy részéért, különösen a touron való élet nehezebb pillanatainak feldolgozásában. Annak jeleként, hogy mennyit fejlődött, nem kellett sokáig várnia karrierje második trófeájára.

Így örülne Párizsban is

Fotó: AFP

A stuttgarti negyeddöntő után Madridban is nyert, és ezzel megbosszulta a Belinda Bencic elleni vereséget.
"Tudom, hogy jól játszottam. Tudtam, hogy ennek el kell jönnie, bár talán nem most, salakon. Hogy őszinte legyek, jobban izgultam a füves szezon miatt, de nagyon örülök, hogy nem vártam sokáig, mert Charleston és Stuttgart után nagyon csalódott voltam. De rengeteg kemény munkát végeztem, hogy lássam, hogy ez kifizetődik." – említette Jabeur a madridi tornagyőzelme után.
Míg Iga Świątek 28 zsinórban megnyert mérkőzéssel magasra tette a mércét ebben a szezonban, addig Jabeur az egyetlen játékos, aki három salakpályás döntőbe is bejutott, hiszen a charlestoni és a római második helyezésével a madridi címét is idesorolhatja.
Párizsba úgy érkezik, hogy 20 mérkőzéséből 17-et megnyert ezen a borításon, ebből 11-et játszmaveszteség nélkül. Ez elég nagy terhelést jelent a fizikailag legmegerőltetőbb pályán, de a kedvenc GS-tornájára való felkészülése kiemelt fontossággal bírt.
"Nagyon keményen dolgoztunk az előszezonban. Tudtam, hogy fizikailag bármivel megbirkózom. Hittem magamban... hittem abban, hogy akár négy hétig is játszhatok egymás után, meg tudom csinálni. Kimerült vagyok, de ez is a munkám része."
Bár vitathatatlanul élete legjobb salakpályás formájában van, a győzelmek nem mindig jöttek könnyen az elmúlt hónapokban.
Charlestonban a zöld salakon Amanda Anisimova ellen szett- és brékhátrányból sikerült nyernie a harmadik játszmában, mielőtt Bencic egy háromszettes döntőben elkapta a fonalat.
Az európai vörös salakra való átállás után Jabeur visszavágott a 2019-es Garros döntősének, Marketa Vondrousovának Stuttgartban, és könnyedén legyőzte a korábbi világranglista-10. Daria Kasatkinát, mielőtt a jó barát, Paula Badosa megállította őt egy háromszettes negyeddöntőben.
A madridi trófeához vezető győztes útja során Bencic, Simona Halep és a 12. kiemelt Jessica Pegula felett aratott győzelmet, míg Rómában a legjobb küzdelmeit idézte meg, hogy elérjen a címvédésig.
Míg Świątek könnyedén nyerte a saját meccsét a negyeddöntőben, Jabeur 1:6, 2:5-ös hátrányból fordított, hogy kiejtse a 4. helyen álló Maria Sakkarit, majd meccslabdát hárítva legyőzte Kasatkinát az elődöntőben. Aztán a fináléban Świątek 6:2, 6:2-re nyert ellene.

Jabeur túlszárnyalná eddigi legjobb eredményét a Garroson

Fotó: AFP

Jabeur az ötödik Roland Garros-főtáblájára készül, ahol az első nagy tornagyőzelemről szőtt álmok már elérhető közelségbe kerültek számára.
Az egymás utáni 1000-es döntők tapasztalatai megacélozták, és az elmúlt két év negyedik fordulós szereplése után nem adná lejjebb egy kiváló egy második hetes szereplésnél.
"Ez sokat segít az önbizalmam és az elvárások terén. Segít abban, hogy keményebb legyek magammal szemben. Szükségem van a második hétre. Felül kell múlnom a többi Grand Slamen elért eredményemet. Nagyon élvezem a Roland Garrost. Nagyszerű emlékeim fűződnek ehhez a Grand Slamhez.
Őszintén szólva nem gondoltam arra, hogy én leszek az egyik favorit, de az biztos, hogy ez egy jó nyomás számomra. Remélem, készen állok majd rá!”
via rolandgarros.com

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
BNP Paribas Poland Open
A negyeddöntőben búcsúzott hazai tornáján a világelső Swiatek
29/07/2022 18:18
BNP Paribas Poland Open
Swiatek tovább menetel hazai pályán
28/07/2022 15:58