Mégis miért lett a Nemzet Sportolója Wladár Sándor?

Így aztán nem könnyű mostanság a Nemzet Sportolóiról sem írni.

Már csak azért sem, mert Cserhalmi György igazsága megfellebbezhetetlen. A választás joga az övék, a másik tizeneggyé, és még csak azt sem lehet mondani, hogy a szabály ne volna jó. Sőt. Ez egy nagyon jó szabály.

Ám ettől még véleményt mondani talán lehet.

Már csak azért is, mert a véleményem leírtam akkor is, amikor egyik döntésüket konkrétan ünnepeltem. Ez Monspart Sarolta beiktatásakor volt, aki úgy lett a Nemzet Sportolója, hogy még csak olimpián sem járt sohasem. Mindezt azért is fontosnak éreztem leírni, így a legelején, mert sokakkal ellentétben, nekem nem az a bajom Wladár Sándor jelölésével, hogy „mindössze egy csonka olimpiát nyert”. Ettől még nálam nyugodtan lehetne alkalmas jelölt. Egyfelől azért, mert azt a csonka olimpiát is meg kellett nyerni, másfelől kevés dolgot érzek károsabbnak, mint azt, hogy mindent csak és kizárólag olimpiai aranyérmekben mérjünk. Egy sportkarrier nem csak olimpiákból áll, sőt sokszor akadnak versenyek, melyeket nehezebb is megnyerni.

Ha csak az olimpia aranyak számítanának, akkor nem is kéne igazából a tagoknak jelölgetniük senkit, elég lenne elővenni az éremtáblázatot, megnézni, kinek mennyi van, és beiktatni a rangsorban következőt. Persze így azok nyilván hátrányban lennének a többiekkel szemben, akik egy olimpián csak egy aranyérmet nyerhettek, de hát ilyen ez a popszakma.

Azt hiszem, nem baj, hogy nem így van.

Mint ahogyan az sem baj, hogy jelöléskor nemcsak az aktív sportpályafutást, hanem az utána következő időszakot is tekintik, még ha maga a meghatározás, az, hogy a jelölteknek „sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet kell játszaniuk a sportéletben”, nem is feltétlen teljesen egyértelmű. De erről majd később, mert nem ez a fő probléma.

A leggyakrabban előforduló kritika, amivel talán a legnehezebb vitatkozni, hogy nem ő következne a sorban. Wladár mindössze 60 éves, tavaly júliusban töltötte be a jelöléshez szükséges minimális életkort, és vannak olyan nagyságai a magyar sportnak, akik jóval idősebbek nála.

És hát legyünk őszinték, többen közűlük jóval eredményesebbek is.

Akkor, amikor Schmitt Pált megválasztották 2014-ben, megpróbáltam összegyűjteni, kik NEM lettek a Nemzet Sportolói. Vannak persze, akik azóta már bekerültek (Magyar Zoltán, Faragó Tamás és Jónyer István), ám sajnos akadnak olyanok is szép számmal, akik már nem fognak sohasem, hiszen a díj posztumusz nem adományozható, azóta pedig már nincs köztünk Fenyvesi Csaba, Tordasi Ildikó, Szőke Kató, Szívós István, Csapó Gábor sem. Ők mind úgy mentek el, hogy sosem lehettek ennek a nemzetnek a sportolói.

Mindannyian jelentősebb sportkarriert mondhatnak magukénak, mint Wladár, mindannyian többet tettek a magyar- és az egyetemes sportért aktív pályafutásuk végeztével, mint Wladár, és mindannyian jóval idősebbek is nála.

Dr. Török Ferenc (1935) kétszeres olimpiai-, továbbá négyszeres világbajnok, ezen kívül egy olimpiai bronz, és hat világbajnoki érem birtokosa (3 ezüst és 3 bronz). Szövetségi kapitánysága alatt Martinek János, és az öttusacsapat is aranyérmet szerzett Szöulban, világbajnokságokon pedig hét arany-, tíz ezüst- és négy bronzérmet nyertek tanítványai. Volt az Öttusa Szövetség elnöke és a Nemzetközi Öttusa Szövetség alelnöke is.

Dr. Hegedüs Csaba (1948), aki a magyar sport 100. olimpiai aranyérmét nyerte Münchenben, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok. Edzőként majd' egy évtizedig szövetségi kapitány, tanítványai ez idő alatt három olimpiai aranyat (Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, Sike András) és számtalan világ- és Európa-bajnoki címet szereztek. 1992-2015-ig a Magyar Birkozó Szövetség elnöke.

Németh Miklós (1946), a montreali olimpián gerelyhajításban világcsúccsal lett aranyérmes, pályafutása végeztével edzőként olimpia bajnoki címhez segítette Tessa Sandersont (1984), illetve Jan Zeleznyt (1992, 1996, 2000), továbbá feltaláta a nevét viselő gerelyt, mellyel több világcsúcsot is elértek. Jelenleg, közel a nyolcvanhoz is segíti a junior Európa-bajnok, és magyar csúcstartó Herczeg György felkészülésést.

Ezzel szemben Wladár Sándor karrierjébe – melynek érdemi része meglehetősen rövid volt, mindössze 1978-tól 1983-ig tartott – egy olimpiai- és két Európa-bajnoki aranyérem és egy világbajnoki ezüst fért bele. 1985-ben pedig mindössze 21 évesen bejelentette a visszavonulását, és innentől kezdve, egészen 2017-ig, amíg a Gyárfás Tamást váltó Bienerth Gusztáv helyére meg nem választották a Magyar Úszó Szövetség élére, állatorvosként dolgozott. Edző nem volt sosem, sportvezetőként, bár hivatalosan a Jövő SC elnöke volt ebben az időszakban, nem volt különösebben aktív.

Wladár Sándor volt Széchy Tamás első olimpiai bajnoka.

Ám ha tudunk a sportra úgy tekinteni, hogy nemcsak az olimpia számít, hanem a többi világverseny is, akkor még azt sem állíthatjuk biztosan, hogy ő lett volna a Széchy keze alatt felnövő első generáció legjelentősebb úszója. Hargitay András és Verrasztó Zoltán ugyan sosem lettek olimpia bajnokok, ám annak a csoportnak, annak a generációnak legalább olyan jelentős, ha nem jelentősebb úszói voltak, mint Wladár.

Hargitay megnyerte a magyar úszósport első világbajnoki címét (1973, Belgrád, 400 vegyes), hogy aztán rá két évre nyerjen még kettőt Caliban, Verrasztó pedig ugyanott behúzta a 200 hátat is. Emellett mindketten Európa-bajnokok, Hargitay olimpia bronz- (München, 400 vegyes), Verrasztó pedig olimpiai ezüst- (200 háton Moszkvában pont Wladár mögött) és bronzérmes (400 vegyesen ugyanott). Tekintve, hogy a moszkvai olimpián nem voltak ott az amerikaiak, azt lehet mondani, hogy azok a világbajnoki címeik, amiket ők szereztek, szakmailag legalább olyan értékesek, ha nem értékesebbek, mint Wladár olimpiai aranya. Arról nem is beszélve, hogy pályafutásuk végeztével mindketten az úszósport közelében maradtak. Hargitay szövetségi kapitány volt a szöuli olimpia idején, akkor amikor Egerszegi, Darnyi, és Szabó Joe is olimpiai bajnok lett, Verrasztó pedig mind a mai napig vezeti a Jövő SC-t, érdemei Gyurta Dániel olimpiai aranyában például elévülhetetlenek.

Amit biztosan tudunk, és amit bármiféle elfogultság nélkül állíthatunk, az egyetlen dolog: egy ilyen választásnál mindig törekedni kell egyfajta egyensúlyra. Ez még akkor is így van, ha a díj 2004-es alapításától egészen 2023-ig kellett várni, hogy egy kajakos vagy egy kenus bekerüljön a csapatba (Vaskuti István, Moszkva olimpia bajnoka lett az), és akkor is, ha jelenleg is három vívó van a Nemzet Sportolói között.

Ha nagyon megengedőek vagyunk, akkor mondhatjuk, hogy a tagság nem szerette volna azt, hogy két öttusázó is ott legyen a díjazottak között, és mivel Balczó András már ott volt, így Török doktort inkább kihagyták. Bár ez nagyjából olyan érv, mintha azt mondanánk, hogy nem lehet egyszerre a Nemzet Sportolója Puskás és Grosics, de azért rögzítsük, mint (elvileg) lehetséges magyarázatot. Érdekesebb megoldásra jutunk azonban, ha a másik irányban indulunk el. Székely Éva 2020-as halála óta ugyanis nincsen úszó a tizenkettőben. Ha arra gondolunk, hogy milyen a sportág súlya a magyar sporton belül, akkor nyugodtan és határozottan mondhatjuk, hogy ez így semmiképpen nincsen jól.

Ha jóindulatúak vagyunk, bátran mondhatjuk akár azt is, hogy a tagok most egy úszót kerestek. Ha rosszindulatúak, akkor viszont azt, hogy volt egy szinte napra pontosan négyéves időablak, amíg ez az úszó lehetett akár Wladár Sándor is. 2027. június 3-án Darnyi Tamás betölti a 60-at, utána jön majd Egerszegi Krisztina, talán Szabó Joe, Rózsa Norbi, Czene Attila, majd Kovács Ági, Gyurta Dani, és remélem, egyszer talán Cseh Laci is, bár ő ugye sosem volt olimpia bajnok.

Sokszor elképzeltem, miként szavazhatnak ilyenkor a tagok, ki az, aki felterjeszt neveket, kik azok, akik a hangadók egy ilyen megbeszélésen, és kik azok, akik elfogadnak bármit. Vannak-e, akik felemelik a telefont, és megpróbálnak lobbizni önmagukért? Mégiscsak egy jelentős elismerésről és havi 630 000 Ft-os életjáradékról lenne szó.

Nyilván az lenne a jó, ha nem próbálna lobbizni senki, hiszen mondjuk Gedó György és Wladár Sándor lobbiereje aligha egyenlő, ám abban szinte biztosak lehetünk, hogy a telefonok azért felemelkednek. Viszont azt is biztosan állíthatjuk, hogy vannak olyan potenciális jelöltek is, akik nem telefonálnak senkinek, akik nem ajánlgatják magukat, mert egyszerűen túl büszkék ehhez. Zárójel, de talán pont emiatt a büszkeség miatt is lett belőlük az, aki.

Abban is biztosak lehetünk, hogy egy-egy szavazásnál akadnak a tagság soraiban hangadók. Minden közösség így működik ugyanis. Nehéz azt látni, hogy Faragó Tamás vagy Schmitt Pál véleménye egy vitában pontosan ugyanannyit érne, mint Portisch Lajosé vagy Ivánkay Máriáé.

Szinte minden közösségben akadnak olyanok, akik keresztül tudják vinni akaratukat a többieken.

És csak őszintén remélni tudom, hogy ezt az akaratot ezúttal nem az motiválta, hogy Török Ferencet az SZDSZ színeiben választották országgyűlési képviselőnek 1990-ben, és a párt színeiben politizált majd’ egy évtizedig, vagy az, hogy Hegedüs Csabát a szocialisták nevezték ki a Telesport élére még 1997-ben.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!

P.s.: Wladár Sándor mindig is hatalmas kedvencem volt. Az első magyar olimpiai aranyérmet, melyről vizuális emlékem van, ő nyerte. Máig megvan a fejemben fekete-fehérben, ahogyan Verrasztóval összeölelkeznek a moszkvai 200 hát után. Amit leírtam, nem személye ellen szól. Nem gondolom, hogy Wladár Sándor érdemtelen lenne a Nemzet Sportolója-címre.

Csak azt, hogy most lettek volna nála érdemesebbek.