Az arctalan tömeg diktatúrája: a kommentelők nemcsak a sportolók életét keserítik meg, hanem magát a sportot is tönkretehetik

"Ez természetesen frusztrál, próbálom magamnak és a szurkolóknak is megmagyarázni, hogy szerintem miért történnek a jelenlegi dolgok, miközben én sem tudom biztosan. Több negatív kritikát kapok, és ezekre rosszabbul is reagálok belül, miközben tudom, hogy az emberek nagy része nem ismer. Ami biztos, hogy az értékrendem nem változott a kudarcok ellenére. Az utóbbi időben keveset jelentkeztem, mert azt éreztem, bármit is mondok, belekötnek. Lassan felfogom, hogy teljesen oké, hogy nem kedvel engem mindenki." Ezek Valter Attila gondolatai a múlt hétről, amiket a magyar bajnokságot követően osztott meg a Facebookon.

Ha esetleg valaki nem követné az országúti kerékpárt, gyorsan összefoglalnám, mi is történt valójában, hiszen még egy év sem telt el azóta, hogy a párizsi olimpia országúti mezőnyversenyében Valter Attila – a magyar kerékpársport alighanem legnagyobb sikerét aratva –, megszerezte a negyedik helyet. Az idei tavasz azonban nem sikerült annyira jól, ahogyan szerette volna. Saját bevallása szerint az ereje, a formája ugyan megvolt, ám a versenyek nem feltétlenül a reményei szerint alakultak, az elmúlt hétvégén pedig – három év után – a magyar bajnoki trikót is elveszítette.

Aki háromnál több kerékpárversenyt látott már életében, és szeretettel, megértéssel közelít egy-egy versenyzőhöz, sportolóhoz, annak tudnia kell, hogy ilyen bárkivel előfordulhat. Az állóképességi sport nem feltétlenül olyan, mint egy italautomata, ahol bedobod a melót, és kijön az eredmény. Előfordulhat az is, hogy ugyanazt az edzésmunkát – vagy esetleg még többet – teszel bele, és mégsem ugyanaz az eredmény jön ki belőle. Az pedig simán előfordulhat – nemcsak kerékpárban, hanem bármely más állóképességi sportágban is –, hogy a nemzeti bajnokságot nem a legerősebb, legnagyobb nevű versenyző nyeri.

Kerékpárban különösen sokat számít az, hogy van-e csapatod. Ha neked nincs, másoknak meg van, ráadásul mindenki téged szeretne legyőzni, mert te vagy a legnagyobb név a mezőnyben, akkor az valakinek előbb-utóbb sikerülni is fog. Idén teljesen megérdemelten Dina Marci győzött, aki szintén egy profi csapatban teker, ám ha megkérdezzük, hogy szerinte ki a legjobb magyar országúti kerékpáros pillanatnyilag, akkor egészen biztosan ő is, ahogyan az egész mezőny is, egy emberként mondja azt, hogy: Valter Attila.

A kérdés az, hogy ha ez ennyire egyértelmű, akkor miért kellett azt a bizonyos posztot kiraknia Attilának a Facebookra, és miért kellett azt írnia, hogy "az utóbbi időben keveset jelentkeztem, mert azt éreztem, bármit is mondok, belekötnek. Lassan felfogom, hogy teljesen oké, hogy nem kedvel engem mindenki"?

Az persze teljesen egyértelmű, hogy a világon senkit sem kedvel mindenki. Mindenkinek akadnak ellendrukkerei, legyen szó sportolóról, művészről, vájárról vagy éppen a sarki fűszeresről.

Attól, mert Valter Attila a legjobb magyar kerékpáros, simán el lehet képzelni, hogy akadnak olyanok, akiknek nem ő a kedvence. Simán előfordulhat, hogy valaki mondjuk másnak szurkol a magyar mezőnyből, és nem neki. Ám azt le kell szögezni, hogy Valter nem azért írta azt, amit, mert nem érezte a szurkolók támogatását a magyar bajnokságon, amit írt, azt nem azért írta, mert voltak olyanok, akik mondjuk Dina Marcinak drukkoltak.

Amit írt, azt azért írta, amit az elmúlt fél évben kapott internetszerte, akkor, amikor nem ment neki annyira jól, amennyire szerette volna – akkor, amikor éppen a legnagyobb támogatásra lett volna szüksége.

Ne feledjük, Valter jellemzően nem a legjobb magyarok ellen versenyez, nagyon ritka, hogy akárcsak egy másik magyar is lenne a mezőnyben rajta kívül. Tehát nem arról volt szó, hogy akik őt bántották, azok egy másik magyart támogattak volna – arról volt szó, hogy nem tudták elviselni, hogy tavasszal elmaradt picit a korábbi önmagától. És itt nem feladott versenyekről volt szó, betlikről, lélektelen versenyzésről vagy valami ilyesmiről, hanem arról, hogy a nagy tavaszi egynaposokon, a világ legjelentősebb egynapos kerékpárversenyein megérkezett a mezőnnyel, a 20–30. hely környékén.

Hogy mást ne mondjak, a magyar nyelvű Eurosport első 20 évében Bodrogi Lacin kívül más magyar kerékpáros jóformán képernyőre sem került. Innen jutottunk el oda, hogy egy ilyen picit visszafogottabb tavasz után, egy olimpiai negyedik helyezettet néhányan baristaként emlegetnek (tavaly nyílt meg Valter a kávézója, a Grinta a II. kerületben), vagy leírják, hogy nem hajlandó megszakadni az edzéseken és megfelelően küzdeni a versenyeken.

És ezek a hangok nemcsak Valter Facebook- és Instagram-posztjai alatt jelentek meg, hanem az interjúi alatt is. A magyar bajnokságot követően, Ati ahogyan szokott, nyilatkozott mindenkinek, aki megkérte. Nyilatkozott természetesen nekünk is, de nyilatkozott Szilágyi Áronnak is a Penge podcastben.

Azonban bárhol is szólalt meg, bármit is mondott, mindenütt megjelentek néhányan ugyanazokkal a blődségekkel:

vagy

vagy

Nem gondolom, hogy azok, akik ezeket a marhaságokat írták, nagyon sokan lennének, és az is egészen biztos, hogy sokkal többen vannak azok, akik tényleg tiszta szívből drukkolnak Valternek vagy a többi sportolónak, hiszen nyilvánvalóan nem Valter Attila az első és egyetlen, akinek ilyen abúzusokkal kell szembenéznie.

A múlt héten Jodie Burrage az első fordulóban búcsúzott a wimbledoni tenisztornán, ami nem volt égbekiáltó meglepetés, hiszen a világranglistán mindössze a 142. helyen áll. Ám ennek ellenére számos gyalázkodó üzenetet kapott, gyaníthatóan leginkább olyan fogadóktól, akik pénzt vesztettek azon a bizonyos wimbledoni meccsén. Néhány nappal korábban a nálánál jóval nevesebb Katie Boulter számolt be arról, hogy egészen elképesztő gyalázkodásoknak volt elszenvedője egy-egy vereség után. "Remélem, rákos leszel", "gyertyákat és koporsót az egész családnak!" – ilyet és ehhez hasonló üzeneteket kapott, feltételezhetően megint csak hoppon maradt szerencsejátékosoktól.

De emlékezhetünk arra a rasszista gyűlöletcunamira is, ami a 2020-as Eb-döntő után zúdult a büntetőt elhibázó angol játékosokra. Amit Saka, Rashford és Jadon Sancho kapott, az akkor is elfogadhatatlan, ha később voltak olyanok, akik később elnézést kértek a játékosoktól.

Minden idők legnagyobb síelőjéről, Mikaela Shiffrinről, amikor a 2022-es pekingi olimpián kétszer kiesett, azt írták az Instagram- és (akkor még) Twitter-oldalán, hogy "arrogáns, nárcisztikus, dúsgazdag lúzer, álszent, hülye szőke". Valaki teljesen komolyan leírta azt, hogy "azt az egy dolgot sem tudja megcsinálni, amit meg kellene neki, illetve hogy megkapta, amit megérdemelt."

Holly Bradshaw, a britek vb-bronzérmes rúdugrónője egyike volt az első sportolóknak, aki felszólalt a bántalmazó kommentek ellen. Őt először azzal találták meg a londoni olimpia idején, hogy kövér, míg honfitársát, a hosszútávfutó Eilish McColgant nemrégiben pont azért, mert túl sovány. De Bradshawnak akadt gondja abból is, hogy nem állt oda egy világverseny selejtezőjében, mert a bemelegítésnél eltörött az egyik rúdja, és fejjel a szivacsban landolt.

Oliver Hoare, az ausztrálok középtávfutója a tavalyi párizsi olimpián nem jutott döntőbe, melynek következtében annyi gyalázkodó üzenetet kapott, hogy törölte az egész Instagram-fiókját, ám ennél sokkal durvább, ami minden idők legjelentősebb maratoni futójával, Eliud Kipchogéval történt. Vele kapcsolatban azt kezdték el terjeszteni a közösségi médiában, hogy köze lehet honfitársa, a világcsúcstartó Kelvin Kiptum tragikus halálához.

"Valósággal sokkolt, amikor belefutottam olyan kommentekbe, amelyek arról szóltak, hogy benne voltam Kelvin halálában. Életemben olyan rosszul nem éreztem magam, mint amikor ezeket a híreket olvastam." – mesélte Kipchoge. "Egy arctalan ember ma simán leírhat mindenféléket anélkül, hogy bármi retorzió is érné. Ha valaki jelenti is a felhasználót, sok időbe telik, mire az üzemeltető törli a fiókot. Gyors reakcióra és cselekvésre van szükség. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ha mond vagy ír valami helytelent, akkor annak milyen következményei lehetnek."

Nem lehet azt mondani, hogy a nemzetközi sportszervezetek ne kezelnék helyén a problémát. A NOB a tavalyi párizsi olimpia előtt a mesterséges intelligenciát hívta segítségül, így próbálták kiszűrni az uszító, fenyegető hozzászólásokat. A World Athletics még ennél is hamarabb reagált. Ők 2021-ben, a tokiói olimpia után összeraktak egy tanulmányt, amely azt vizsgálta, hogy az általuk kiválasztott 200 atlétát milyen mértékű online bántalmazás érte a játékok alatt. A mentális egészség védelme (ami valljuk be, az esetek jelentős részében azt takarja, hogy a sportolók fel tudják dolgozni az efféle problémákat) már szinte valamennyi sportági szövetségnél napirenden van.

De legyünk őszinték, ezt a problémát aligha a nemzetközi sportszövetségek fogják tudni megoldani –

A Facebookon, az Instagramon, az X-en, illetve a YouTube-on ma bárki leírhat bármit, és leszámítva talán a világ legtehetősebb sportolóit, gyakorlatilag nem fordulhat elő, hogy valakihez ne jusson el egy-egy rosszindulatú komment.

Az igazán nagyok, akik nem maguk kezelik a fiókjaikat, hanem mondjuk egy ügynököt vagy ügynökséget alkalmaznak, talán egy picit védve vannak, leginkább azért, mert áll valaki a sportoló és a kommentelő között, arról nem is beszélve, hogy egy LeBron James, egy Dwyane Wade vagy Aaron Rodgers megengedheti magának azt is, hogy egy-egy fontos meccse előtt otthagyja pár hétre a "Twittert".

De ezt nem tudja minden sportoló megtenni. És nem azért, mert mentálisan gyengék vagy függők lennének, hanem azért, mert mondjuk a támogatóik megkövetelik tőlük az állandó jelenlétet.

Tiszteletlen, bántó, ostoba kommentet nem kell írni. Nem igaz az, hogy egy sportolónak el kell tudnia viselni az efféle megnyilvánulásokat mert már miért kéne? Hol lenne a sporttehetség része az, hogy kiborulsz-e amikor valaki egy nicknév mögé bújva, ismeretlenül, passzióból beléd rúg?

Igenis látni kell, hogy ezeknek a hozzászólásoknak adott esetben akár teljesítménybefolyásoló hatásuk is lehet. Ám nem a sportoló a gyenge, ha ezek a kommentek megviselik, hanem azok, akik ezeket a kommenteket írják. Nem alanyi jog belerúgni másokba. Nem lehet az. Nem alanyi jog abúzálni másokat, csak azért, mert regisztráltál az Instára.

Az Insta, a Face, az X pillanatnyilag a világ leggazdagabb embereinek a birtokában van, és a Google-nek sem megy éppen rosszul. Tönk szélén álló fogadóirodáról sem sokat hallani. De arról sem, hogy ezek a vállalatok akárcsak egy szabad szemmel is látható összeget költenének a hozzászólások moderálására.

És nyilvánvalóan amíg törvényekkel nem kötelezik őket erre, addig nem is fognak költeni.

Nem tudom, hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Arra körvonalazódik bennem egy elképzelés, hogy mi az Eurosportnál, a saját eszközeinkkel mit tudnánk tenni a sportolók védelmében. Hajlunk arra, hogy az efféle tiszteletlen kommenteket, ahogy van, mérlegelés nélkül eltávolítsuk a felületeinkről. Tudom, hogy ez nem túl sok, de talán annyira nem is kevés.

Legfőképpen: ha meg szeretnénk őrizni a sportot olyannak, amilyen volt, akkor tennünk kell végre valamit.

#Senki sem kérdezett már a Youtube-on is, illetve podcast formájában az Eurosport podcastjei között valamennyi nagy megosztón! (Spotify, Apple, Google podcast stb.)