Ha éremesélyes sportolóknak kell otthon maradniuk, miért nem indulhatnak többen egy téli olimpián?

Jó, ez így nem teljesen pontos: a téli olimpiákkal már korábban is voltak gondok. Gondoljunk csak Vanessa Mae-re, a világhírű hegedűművészre, aki úgy kvalifikált 2014-ben a szocsi olimpiára, hogy lefizette a nála jobb sízőket, hogy ne menjenek túl gyorsan azokon a versenyeken, ahol ő is elindul. Ha nem tolja picit túl a dolgot, és nem gondolja azt, hogy a versenyeket már nem is kell feltétlen megrendezni, elég, ha jegyzőkönyvek vannak róluk, akkor talán meg is ússza az egészet eltiltás nélkül, mint ahogyan Benjamin Alexander, a jamaicai DJ is megúszta pekingi kalandját, hiszen a bunda alpesi síben elég nehezen bizonyítható, ha tényleg le is csúsztok a lejtőn.

Vanessa Mae (vagy hát Vanakorn, hiszen síelni ezen a néven síelt) sem ezért, hanem a meghamisított jegyzőkönyvekért kapta az eltiltást, és Benjamin Alexander történetét is inkább azért írtam meg négy évvel ezelőtt (Jamaicai DJ – menni olimpia; olasz vb-érmes – maradni otthon), mert ott nem pusztán annyi történt, hogy néhány levajazott versenyt követően büszkén lengethette a jamaicai zászlót a megnyitó ünnepségen, hanem az is, hogy a nem megfelelő mennyiségű kvóta miatt az olaszoknak otthon kellett hagyniuk Moelggöt.

Akkor is azt gondoltam, amit most: semmi probléma azzal, hogy az apró pici nemzetek sportolót küldenek – akár szerény tudással is – egy téli olimpiára. Semmi gond nincs azzal, hogy egy jamaicai DJ vagy egy thai hegedűművész ott van a mezőnyben, a publicitás akár még jót is tehet a rendezvénynek, azt gondolom mindössze, hogy az is legalább ilyen fontos lenne, hogy miattuk a legjobbak ne legyenek kevesebben. Hogy ne nyolc főből álljon például a norvég sífutócsapat. Hiszen oly sok minden más mellett azért csak az volna a legfontosabb egy olimpián, hogy a dobogón mégiscsak a világ legjobbjai álljanak, minden versenyszámban. Hogy ne maradhasson otthon egy éremesélyes sportoló sem, csak azért, mert nem tudnak neki kvótát adni.

A sífutóknál nemenként egy nemzet maximum 8 férfi és 8 női sportolót indíthat, a kvóták nem átjárhatók, nincs olyan lehetőség, hogy mondjuk két férfit otthon hagyunk, hogy tíz nőt vihessünk, nemenként a 8 a maximum. 12 versenyszámot rendeznek: síatlont, sprintet és csapatsprintet, hagyományos váltót (bár ezúttal 4×7,5 kilométer lesz a táv), továbbá 10 és 50 kilométert.

Azt gondolom, hogy mondjuk a norvég férfi csapatot akkor sem lenne könnyű összeállítani, ha nem létezne klasszikus és szabad stílusú sífutás, hanem mindenki klasszikban nyomná, mint 1980-ig mindig, így viszont, hogy van klasszikus és szabad stílus is, pedig szinte lehetetlen. Majdnem biztos vagyok benne, hogy otthon fog maradni olyan futó, aki valamelyik számban a dobogóra állna, ha indulhatna, csak egyszerűen nem fér be a nyolcas keretbe.

Annak ellenére ugyanis, hogy vannak olyanok, mint Johannes Høsflot Klæbo, aki mindkét stílusban képes nyerni, bármilyen hosszú távon, a világ azért még mindig inkább a specialistákról szól. Vagy klasszikus stílusban vagy jó, vagy szabadban, vagy sprinter vagy, vagy 50 kilométeres menő, vagy az emelkedőkön vagy igazán jó, vagy a végén a sprintben, és a többi. Nem véletlen, hogy a világversenyek váltogatják a stílusokat: míg az előző olimpián és a tavalyi trondheimi vb-n szabadstílusban futották a sprintet és az 50 km-t, addig most klasszikusban futják majd; a csapatsprintet és a 10 km-t pedig pont fordítva, tavaly és Pekingben rendezték klasszikus stílusban, idén pedig szabadban fogják.

Mivel egy versenyszámban országonként négy futó indulhat (mint ahogyan alpesi síben, biatlonban vagy északi összetettben is), tényleg nem kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy néhány nemzetnél néhány számban néhány specialista otthon fog maradni. A legjobb 50 km-es futók például elég valószínű, hogy áldozatai lesznek majd a rendszernek, hiszen ők legtöbbször semmi másra nem jók, legfeljebb kettejüket tudják bevetni még a váltó első két – klasszikus stílusú - embereként, de legtöbbször még ez sem biztos.

Simán lehet tehát, hogy a világ legjobb futói közül néhány, olyan, aki egyébként az éremért, esetleg az aranyért harcolna,

És ez semmiképp nem lehet cél egy olimpián. Hogy egészen pontos legyek: sok minden fontos egy olimpián, de nem tudok annál fontosabbat elképzelni, mint hogy azok küzdjenek az érmekért, akik az adott számban a világ legjobbjai!

Idén úgy tűnik, a sífutók, és ami a legvalószínűbb, a hosszútávú sífutók lehetnek az áldozatok azáltal, hogy a versenyeket klasszikus stílusban futják majd. Pekingben az alpesi sízők voltak azok, azáltal, hogy csak a svájciak tudtak maximális létszámban versenyzőt indítani (11–11-et), és olyan jelentős nemzeteknek, mint például az olasz, is meg kellett elégedniük 7 kvótával, ami 5 versenyszámra, plusz a vegyescsapat-versenyre meglehetősen kevésnek volt mondható. Idén vegyescsapat-verseny már nem lesz, és jelen állás szerint úgy tűnik, az igazán nagy nemzetek alpesi síben eljutnak a maximális kvótáig, de még így sem hiszem, hogy nagyon egyszerű lesz összeállítani mondjuk a svájci csapatot. Ilyenkor nagy szerencse, hogyha vannak olyan sízőid, mint Odermatt vagy Schwarz, esetleg Klæbo, akik akár négy vagy öt számban is bevethetők.

Biatlonban – talán azáltal, hogy mindenki szabad stílusban fut – a nemzetenkénti 6–6 kvóta talán már nem tűnik olyan kevésnek, itt például nehezebb elképzelni, hogy éremesélyes versenyző maradjon otthon kvótaszűke miatt, de ettől még jegyezzük meg, hogy összesen 210 biatlonos indulhat majd a téli olimpián 296 sífutó és 306 alpesi síző mellett. A téli olimpián összesen nagyjából 2900 sportoló vehet majd részt, ami már akkor sem tűnik soknak, ha összevetjük a nyári olimpiákkal, ahol nagyjából 11 000 sportoló szokott lenni, hiszen szembetűnő, hogy ha elosztjuk a résztvevők számát a megszerezhető aranyérmek számával, akkor nagyon más számot kapunk a téli és a nyári játékok esetében: míg nyáron átlag 32–34 sportolóra jut egy aranyérem, addig télen ez a szám mindössze 28 környékén van, ha az elmúlt négy olimpiát vesszük alapul.

Az teljesen érthető törekvés, hogy a NOB maximalizálni próbálja az indulók létszámát a nyári olimpiákon, mint ahogyan az is nagyon jó irány, hogy olyan helyszíneket használnak a téli játékokon, ahol egyébként is világkupa-versenyeket rendeznek minden télen, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy egyes klaszterek között nagyobbak a távolságok, és sokat kell utazni majd. Ám pont az utóbbi tenné ezt lehetővé, hogy a NOB az egyes sportágakban megszerezhető kvóták számát legalább a nyári olimpiák szintjére felemelje. Nyilván nem azt mondom, hogy számonként indulhasson el négynél több osztrák síző vagy norvég sífutó, esetleg francia biatlonos, mert ez a világbajnokságokon sincs így, az viszont elég egyértelműnek látszik, hogy az említett nyolcfős sífutócsapat-maximumnak nincs sok értelme. Mint ahogyan a 11 fős alpesi maximumnak sem nagyon. És talán jégkorongban is lehetne annyi csapat egy olimpián, mint ahány egy világbajnokságon van.

De talán azt is meg merném kockáztatni, hogy már a magyar alpesi sízés is túl van azon a szinten, hogy ugyanazt a sízőt kelljen feltétlen indítania mű- és óriás-műlesiklásban, mivel csak egy kvótája van. A résztvevőszám emelésével a közepes fejlettségű országok is indíthatnának több versenyzőt talán, ha akarnak.

Idén a férfi és a női alpesi számokat külön, egymástól távol rendezik. A fiúk Bormióban, a lányok Cortinán versenyeznek majd. Nem megbántva a síalpinizmusra érkező tömegeket, azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy egy Bormio szintű síhely 153 versenyzővel és a kapcsolódó személyzettel simán meg tud birkózni. Vagy hogy pontos legyek: ahogyan meg tud 153-mal, úgy meg tud 253-mal is. Általában ennyien állnak sorban egy hüttében délidőben, akkor is, ha olimpia sincs.

Val di Fiemme, ahol a sífutó-, a síugró- és az északi összetett versenyeket rendezik majd, és ahol az elmúlt harminc évben három északisí-világbajnokságot rendeztek, ezúttal összesen 432 sportolót fogad majd (idevetek egy kínzó kérdést: biztos, hogy teljesen normális, hogy ugyanannyi férfi és női síugró lehet ott az olimpián? Pláne, ha összevetjük azzal, hogy az északi összetettben a nők nem is versenyezhetnek?). Ha azt mondjuk, hogy egy versenyzőre mondjuk jut mondjuk 10 vezető, 10 vendég és 100 néző, akkor is tartja magát a mondás, hogy ezek a helyszínek ennyi látogatót röhögve elbírnak. Aki síelt már valaha Cavalesén vagy a Predazzo–Pampeago régióban, ami gyakorlatilag azonos Val di Fiemmével, az pontosan tudja, hogy itt semmi nem azon a 10–20 plusz versenyzőn múlik, akinek kvótát kellene kapnia ahhoz, hogy minden számban fair versenyeket rendezzenek.

Hogy jöhessenek a fél- vagy teljesen amatőr sportolók is, mondjuk Haitit képviselve, de ennek ne az legyen az ára, hogy a norvég sífutóknak kompromisszumokat kelljen vállalniuk a csapat összeállításakor.

Hogy egyszerűen csak benevezzék minden számban a legjobbjaikat.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!