Axel, lutz, rittberger, salchow - de kik állnak a korcsolya ugrásai mögött?

Sokáig vissza kell mennünk a történelemkönyvekbe, hogy megtaláljuk a műkorcsolya alapugrásainak névadóit. Az ugrásokat már a 19. század végén- 20. század elején megalkották, a plusz fordulatok jelentenek tehát az utóbbi időben újdonságot, nem maga az ugrás típusa. Mivel nagyon régre kell visszapillantanunk, sokszor nehézségekbe ütközünk, ha pontos információkat szeretnénk kapni a névadókról. Leginkább a korabeli sajtó, illetve a halhatatlanná vált korcsolyázókról fennmaradt emlékiratok lehetnek segítségünkre.

Az axel a legidősebb és egyben legnehezebb ugrás. Egy tripla axel még a négyfordulatosokkal is versenyre kel, kevesen vannak, akik végre tudják hajtani. Nevét a norvég Axel Paulsenről(1855-1938) kapta, aki nemcsak műkorcsolyában, hanem gyorskorcsolyában is jeleskedett. Az ugrást 1882-ben Bécsben mutatta be, ahol először került sor igazán jelentős, a korábbiaknál jóval nagyobb nemzetközi korcsolyaversenyre. Paulsen gyorskorcsolyában megnyerte a viadalt, műkorcsolyában azonban csak a harmadik helyen zárt. A később róla elnevezett ugrást állítólag a gyorskorcsolyázók által használt korcsolyában ugrotta meg, és újításáért külön díjat is kapott.

A salchow a műkorcsolya történetének első olimpiai bajnokáról, Ulrich Salchowról(1877-1949) kapta a nevét. A svéd versenyző, aki egyébként Koppenhágában született, a 20. század elején a sportág domináns alakja volt, eredményeit a mai napig kevesen tudták megközelíteni. Tízszeres világbajnok, rajta kívül csak a 20-as, 30-as évek ikonikus műkorcsolyázónője, a norvég Sonja Henie és 1969-78 között az orosz Irina Rodnina tudtak hasonlóan sikeresek lenni.

1908-ban a londoni nyári olimpián (téli olimpiákat csak 1924-től rendeznek), Salchow lett a sportág első olimpiai bajnoka, mindezt 31 évesen sikerült elérnie. A svéd férfiak egyébként taroltak Londonban, a dobogó mindhárom helyét elvitték. A salchowot valószínűleg 1909-ben mutatta be névadója először versenyen, olimpiai aranyérmét tehát e nélkül szerezte. Négy évvel később nem volt lehetősége hazai pályán megvédenie olimpiai bajnoki címét, hiába a korábbi svéd tarolás, Stockholmban a műkorcsolya nem került be a programba. Legközelebb 1920-ban állt rajthoz az ötkarikás játékokon, ahol 42 évesen a negyedik helyen zárt. Ironikus módon, pont a salchowot rontotta el. 40-en túl azért a 4. helyezés is egészen bámulatos, összehasonlításképpen, az elmúlt 20 év már rég visszavonult olimpiai bajnokai közül Evan Lysacek most 35, Evgeni Plushenko 38, Alexei Yagudin pedig 40 éves.

Aktív pályafutása után Salchow újságíróként helyezkedett el, 1925-37 között pedig ő volt a Nemzetközi Korcsolya Szövetség (ISU) elnöke.

Angolul a loop kifejezést használják, más nyelveken, többek között magyarul is rittbergerről beszélünk. A német Werner Rittbergernek (1891-1975) pont Ulrich Salchow volt a nagy riválisa. 1910 és 12 között három világbajnokságon végzett a svéd mögött második helyen. Rittberger állítólag mindössze 167 centiméter magas volt, és miközben Salchow inkább az atletikusságot képviselte, ő művészibb programokkal állt elő. Visszaemlékezéseiben pedig arról is szót ejt, hogy Salchow, ha vereséget szenvedett, komoly patáliát csapott a zsűrinél, és bizony ezek a jelenetek is kellettek ahhoz, hogy a bírók a svédet favorizálják Rittbergerrel szemben. Hogy ez így volt-e? Azt egy évszázad távlatából nem fogjuk tudni megmondani, az biztos, hogy mindkét versenyző neve megmaradt az utókornak a róluk elnevezett ugrások miatt.

Rittberger pályafutását az első világháború alaposan kettétörte. 1916-ban a berlini olimpia a háború miatt elmaradt, versenyzés helyett a fronton szolgált gyalogosként. 1924-ben Chamonixban pedig az első téli olimpián a németek nem indulhattak el. 1928-ban már 36 éves volt, amikor debütálhatott volna ötkarikás játékokon St. Moritzban, de végül gyomorproblémák miatt visszalépett a versenytől, így olimpiai helyezés nélkül zárta le aktív éveit.

Unokája korábban egy érdekes anekdotát emlegetett Rittberger kapcsán. A nagypapa hajlamos volt újító ugrását a véletlen művének beállítani. Állítólag 1910-ben a berlini Jégpalotában, miközben épp a jégen futott, az egyik zenész túl hangosan szólaltatta meg hangszerét, ettől úgy megijedt a korcsolyázó, hogy felugrott. A közönség pedig megtapsolta a mozdulatot. Minden bizonnyal ez inkább csak egy kedves történet, valójában edzéseken már készült arra, hogy bemutassa ugrását, és 1910-ben Davosban ezt meg is tette.

Visszavonulása után sem távolodott el a korcsolyasporttól, edzőként és újságíróként tevékenykedett, az 1956-os téli olimpián pedig bíróként is részt vett.

Aki azt hinné, hogy szegény Rittbergert leszúrták, megnyugtathatjuk, erre sosem került sor. A német műkorcsolyázó 1975-ben 84 évesen hunyt el. A leszúrt rittbergert pedig egy másik ugrásra, a toe loopra szokás használni.

A lutz névadójáról az osztrák Alois Lutzról (1888-1918) alig lehet tudni valamit. Valószínűleg 1913-ban mutatta be a sportág második legnehezebb ugrását, állítólag mindezt egy jégkorongmérkőzés szünetében tette meg. Lutz soha sem vett részt nemzetközi versenyen, nagyjából húsz éves volt, amikor 1918 körül spanyolnáthában elhunyt. Halála időpontjáról nincsenek pontos adatok.

Az ugrások többsége egy korcsolyázóról kapta nevét, a forgások és lépések esetében ez csak ritkán fordul elő. A sportág egyik legszebb mozdulata a Biellman-piruett, melyet a svájci Denise Biellmannról neveztek el, pedig nem ő volt az első, aki versenyen bemutatta. Biellmann tette azonban igazán népszerűvé ezt az elemet a 70-es évek végén, 80-as évek elején. A svájci volt az első női műkorcsolyázó, aki megugrotta a tripla lutzot, 1981-ben Európa-bajnoki és világbajnoki címig jutott, ezután 18 évesen befejezte pályafutását. 1980-ban a Lake Placid-i olimpián lemaradt a dobogóról, csak a negyedik helyen zárt, rövidprogramját ugyanis elrontotta. Svájcban azóta is rendkívül népszerű, gyakran szerepel különböző televíziós műsorokban.