Mourinho erős Romája csak ígéret maradt, a szurkolók mégis imádták a portugált

Róma egyik fele 2021 nyara óta Mourinho-lázban égett. Az Olympicóban hétről hétre tömött lelátók fogadták a csapatot, az ultrák mintha a szokásosnál is jobban kitettek volna magukért, a város pedig az első pillanattól kezdve a szívébe zárta a portugál edzőt. Ezek az érzések csak fokozódtak az első közös idényt követően, amelyben 14 év elteltével ismét trófeát ünnepelhettek, ráadásul 1961 óta először, Európában értek fel a csúcsra.

Mourinho viszontszerette a római drukkereket a tőlük kapott szeretetért és a szenvedélyért, gyakran hangoztatta, hogy egyetlen klubnál sem érezte ennyire jól magát, és – ellentmondva a népszerű elméleteknek, miszerint az AS Romára csak (vissza)ugródeszkaként tekintett – hosszabb távra rendezkedett be. A portugált láthatóan megrendítette a hír, miszerint nincs már munkája, a könnyeivel küszködve intett búcsút a tiszteletére felsorakozott római drukkereknek.

Valójában nem annyira meglepő, hogy a Roma tulajdonosai meghúzták a ravaszt. Dan Friedkin a Corriere dello Sport szerint már hónapokkal ezelőtt, a Genoától elszenvedett 4-1-es vereség után elgondolkozott a portugál menesztésén. Akkor a rómaiak sportigazgatója, Tiago Pinto állt ki a vezetőedző mellett, majd sikerült meggyőznie a Friedkin családot, hogy szavazzanak bizalmat a portugálnak, és legalább a 2024-ig szóló szerződéséig próbálják meg kihúzni.

Az olasz lapok szerint egyébként is valószínűtlen volt, hogy ezen túlmenően a padon tartsák Mourinhót, a növekedési rendelet eltörlését követően pedig minimálisra zsugorodott az esély az új szerződésre. A portugál ugyanis a Serie A legjobban fizetett edzője volt, a Calcio e Finanza adatai szerint éves szinten 7 millió eurót keresett, ugyanannyit, mint a Juventust irányító Massimiliano Allegri.

Mourinho pályafutása alapján várható volt, hogy a harmadik év lehet a vízválasztó a jövőjét illetően. A portugál csupán egyetlen klubnál tudott három évnél többet eltölteni egyhuzamban; ez a Chelsea volt, ahol első nekifutásra megkezdhette a 4. szezonját, bár hamar megváltak tőle. Vagy ő állt fel két év után önként, mert kapott egy jobb lehetőséget, vagy a Guttman Béla-féle végzetes harmadik szezon érte utol. Karrierje során átlagban 1.94 évet töltött egy helyen.

A portugál munkássága ráadásul mindig ugyanolyan sablonok mentén épült fel.

Ez persze egy leegyszerűsített modell, de nagyjából mindegyik klubjánál megfigyelhető volt ez a tendencia. Többé-kevésbé a római ténykedését is lefedi. Első nekifutásra megnyerte az Európai Konferencia-ligát, rá egy évre pedig már az Európa-ligában vezette döntőbe a csapatot, ahol büntetőkkel maradtak alul a Sevilla ellen. Ha a szimbolikáját nézzük, a kupagyőzelem jelentősebb eredmény, ám az EL-döntő értéke mégis nagyobb, elvégre erősebb mezőnyben jutott fináléba.

Ezeknek a sikereknek azonban megvolt az ára a bajnokságban: Mourinho alatt az AS Roma 2021-ben és 2022-ben is a hatodik helyen zárt 63 ponttal, messze (7 pontra) a BL-indulást érő helyektől. A második szezonjára javult a védelem teljesítménye, viszont – dacára Paulo Dybala érkezésének – kilenccel kevesebbet lőttek. Ebből a szempontból tehát nem sikerült javítani a Roma teljesítményén, még a legendás mourinhói második szezon sem hozta el a remélt áttörést.

Egészen biztos, hogy most másképp beszélnénk a Mourinho-korszakról (leginkább sehogy, mert talán nem rúgják ki), amennyiben megnyeri az EL-t és bejut a Bajnokok Ligájába. A portugál kinevezésének ez volt az egyik fő mozgatórugója a remélt és végül meg is kapott kupagyőzelem mellett; éves szinten ez alsó hangon 50-60 millió eurót jelent, ami hatalmas versenyelőny Olaszországban. Az FFP által is szorongatott Romának pedig óriási segítség lett volna a költségvetésben, ha összejön a BL.

Más lapra tartozik, hogy mennyire mérték fel reálisan a BL-indulást, mint célt. Ez a probléma nem először merül fel a Roma kapcsán, ugyanez volt a kérdés, amikor Monchi 2017 és 2019 között hozzálátott a keret átalakításához. Három év alatt olyan klasszisok távoztak az olasz fővárosból, mint Mohamed Salah, Alisson Becker, Antonio Rüdiger, Radja Nainggolan, de talán még a zseniális képességű, viszont sajnálatosan üveglábú Kevin Strootmant is megemlíthetjük.

A terv az volt, hogy ezeket a játékosokat a fenntarthatóságot szem előtt tartva alulértékelt (tehát alulárazott) futballistákkal pótolják, Monchi azonban a sevillai időszakkal ellentétben hibát hibára halmozott. Jelentős összeget áldozott a harminchoz közelítő Steven Nzonzira, az örök tehetség Javier Pastoréra, de Patrick Schick, Cengiz Ünder, Bruno Peres vagy épp Justin Kluivert sem lett sikertörténet.

Kicsit rövidebben: a Roma kerete lényegesen gyengébb lett, mint a stabilan BL-résztvevő csapatoké, mégis hasonló elvárásokat támasztottak az aktuális edzőkhöz. Közben ráadásul a riválisok is erősebbek lettek, az Atalanta megérkezett, a két milánói klub visszatért az elitbe. Valahol tehát logikus, hogy Mourinho inkább az EL megnyerésében látta a BL-be vezető utat (és csak minimálisan tévedett), mégsem menti fel teljesen a bajnokságban elért eredmények miatt.

Egy éve épp a városi rivális Lazio mutatta meg, hogy bravúrral elérhető a top 4, sőt, Maurizio Sarri csapata a többiek botladozását kihasználva ezüstérmet szerzett a bajnokságban. Hasonlóan lényeges adalék, hogy a Lazio tíz ponttal többet szerzett, mint Sarri első idényében, elsősorban a védelem teljesítményének köszönhetően, amely 28-cal kevesebb gólt engedett. (Amihez természetesen erős felülteljesítés kellett.)

A legnagyobb kritika mégsem ez Mourinho számára, mint inkább a mutatott játék – azon belül is a támadások. Az előző két és fél év alatt végig ez volt a Roma Achilles-sarka, amit a pontrúgásokkal és az egyéni villanásokkal sikerült valamelyest kompenzálni, ám ahhoz kevésnek bizonyult, hogy egy egész szezonon keresztül versenyben tartsa a csapatot. Ez különösen Dybala érkezése után vált látványossá, amikor az argentin vált a támadójáték kulcsává és egyetlen reményévé.

Ehhez a Romához a keret alapján még mindig jobban állna egy olyan foci, ami inkább kezdeményezni próbál, és a kreatív játékosok erősségeire épít, Mourinho viszont a fénykorában sem erről volt ismert. A csapat emiatt érdekes helyzetben találta magát: hátul változatlanul törékeny maradt (itt érdemes kiemelni, hogy Rui Patricio sem sokszor segítette ki a kapuból a társait), viszont a támadópotenciált sem aknázta ki, vagyis nem igazán volt erőssége.

Az utóbbi hetekben az is egyre látványosabbá vált, mennyire elszigetelten játszik Romelu Lukaku ebben a rendszerben. Bár a termete ellenére a belga sosem volt klasszikus célember, most mégis hasonló szerepkörbe kényszerült, de a kreativitás híján csak ritkán sikerült megtalálni jó labdákkal. Beszédes, hogy a Milan elleni mérkőzésen a kölcsönből visszahívott, középszerűnek is csak jóindulattal nevezhető Matteo Gabbia viszonylag könnyedén semlegesítette a csatárt.

Mourinho teljesen átszellemült rómaivá, és a drukkerek is a magukénak érezték a portugál edzőt – az AS Roma mégsem lett igazán mourinhós csapat. Ez már abban tetten érhető, hogy a topcsapatok ellen játszott 28 meccséből csak négyet tudott megnyerni Mourinhóval, a hat városi derbiből pedig négyet elveszített. A rangadókon nyújtott gyenge teljesítmény már Mourinho előtt is jellemző volt a Romára, ám a portugál kinevezésekor azt remélték, hogy a győztes mentalitása javít ezen a helyzeten.

Amikor Mourinho arról beszélt, hogy az ő személye miatt nagyobb elvárásokat támasztanak a csapat irányába, igazat mondott. Ugyanakkor ez logikusan következik a helyzetből: senki sem szerződtet topedzőt, topfizetéssel csak azért, hogy az elődeihez hasonlóan közepes eredményekkel (és közben rosszabb játékkal) megelégedjen. Talán pont ez a kulcs: Mourinhótól forradalmat vártak, nagycsapatos identitást, de ez sosem jött el, amin még a harmadrangú európai kupa sem változtat.

Ha teljesen őszinték akarunk lenni, a mostani Romának nem is feltétlenül olyan edzőre van szüksége, aki gyors sikereket vár a játékosaitól. Bár Mourinho személyét kihasználva sikerült a fővárosba csábítani néhány sztárt, a védelemben és a középpályán is vannak problémák, és ezt nehéz úgy orvosolni, hogy teljesen üres a kassza. Lényegében egy módszer van: aktívan kell dolgozni a szabadügynök piacon, aminek viszont a fizetések terén mutatkozik meg a valódi ára.

Jelenleg az AS Roma rendelkezik a harmadik legnagyobb bértömeggel Olaszországban, ami azért lényeges, mert a fizetések általában pontosabb képet adnak az erőviszonyokról, mint mondjuk az átigazolási díjak. Persze a Roma esetében ez nem igaz: nincs olyan szakértő, aki azt vallaná, hogy a fővárosiak kerete top 3-as a Serie A-ban, és reális elvárás lehetne a dobogó tőlük. Ha viszont ilyen bértömeg mellett is csak a hatodik-hetedik helyért küzd a csapat, az a hibás működés jele.

Mourinho mellett – tőle függetlenül – a sportigazgató Pinto is távozik február végén. Így a római klubnak itt a lehetősége, hogy teljesen újragondolja, milyen irányba érdemes elindulni. Ez a vonal – és nem az edző személye miatt – zsákutcának tűnik, egy lassabban építkezős, inkább a jövőnek dolgozós projekt viszont nagy és nehezen eladható váltás lenne a mostanihoz képest. Egy dolog biztos: valaminek változnia kell Rómában, hogy újra topcsapatok szintjére kerüljön a Serie A-ban.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!