José Mourinho ma már nem aggódik a Chelsea-ért, és az előző szezon alapján azt gondolja, akár a Bajnokok Ligáját is megnyerhetik

Augusztus végén még, amikor a Fenerbahçe kirúgta José Mourinhót, nehéz lett volna elképzelni, hogy José Mourinho a Bajnokok Ligájában meccselhet majd a 2025/26-os szezonban. Az időközben szintén edzőt váltó Benfica azonban másképp gondolta, így a portugál ismét lehetőséget kapott, az első nemzetközi meccsét ráadásul épp a Chelsea ellen játssza majd.

Mourinho: "Segítettem a Chelsea-nek nagyobbá válni, ők pedig segítettek, hogy nagyobb José legyek"

Videó forrása: SNTV

Mourinho két időszakot is eltöltött a Chelsea-nél, de leginkább a 2004 és 2007 közötti időszak maradt emlékezetes, amikor két bajnoki címet szerzett a csapattal, és komoly hatással volt az angol bajnokság taktikai fejlődésére is. A portugál karrierjében a Chelsea az egyik legfontosabb klub, a visszatérése tehát érzelmesnek ígérkezik.
A találkozót megelőzően Mourinho elmondta: mind a mai napig közel áll hozzá a londoni klub, de az a célja, hogy megszerezze a három pontot a Stamford Bridge-en.
"Természetesen mindig kék maradok. Részese vagyok a történelmüknek, és ők is részesei az én történetemnek. Segítettem a Chelsea-nek, hogy nagyobbá váljon, ők pedig segítettek abban, hogy nagyobb José legyek. Amikor azt mondom, hogy nem vagyok kék, remélem, mindenki tisztában van azzal, hogy a holnapi munkáról beszélek."
Három különböző csapattal tértem vissza (Inter, Manchester United és Tottenham), a Benfica a negyedik. Nincs semmilyen ellenérzés, tökéletesen el tudok vonatkoztatni ettől.
Mourinho meglehetősen rutinosnak számít a Chelsea elleni párharcokban, a kedd esti már a 15. mérkőzése lesz a londoniak ellen. Öt győzelem és két döntetlen mellett hétszer kapott ki a korábbi csapatától, az előző hét összecsapásból viszont csak egyszer hagyta el győztesen a pályát. A meccsnek most is a Chelsea az esélyese, pedig a Benficának nagyon kellene egy bravúr a Quarabag elleni fiaskó után.
A portugál a sajtótájékoztatón azt is elmondta: korábban nem teljesen értette a Chelsea átigazolási politikáját, de ma már úgy látja, hogy jó úton járnak.
"Volt egy időszak, amikor kívülről nézve megkérdőjeleztem, mert úgy nézett ki, hogy a Chelsea elveszítette az identitását. De az előző szezonban megfelelő útra léptek. Bíztak Enzo Marescában és figyeltek az ötleteire. Jól illeszkedett a klub filozófiájához.
picture

Enzo Maresca

Fotó: Getty Images

A Konferencia-ligát arra találták ki, hogy egy nagy klub megnyerhesse. Nekem is összejött a Romával. Egy nagy klubbal elég könnyű megnyerni. Mindig is azt mondtam, hogy a Bajnokok Ligája sokkal fontosabb, de sokat jelent a klubvilágbajnokságért kapott arany címer is. Ez volt az első bővített klubvilágbajnokság, amit ők nyertek, gratulálok ezért."
Természetesen a Bajnokok Ligáját sokkal nehezebb megnyerni, mint a klubvilágbajnokságot. De a Chelsea-ben megvan hozzá a potenciál. Nem látok rá okot, hogy azt mondjam, nincs rá esélyük.
A Chelsea számára jól indult a szezon, az első négy bajnokit veretlenül hozták le (két győzelem, két döntetlen), azóta viszont kétszer kikaptak a Premier League-ben, és a BL-ben is vereséggel kezdtek.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés