Lehetetlen helyzetbe hozták a Chelsea edzőjét, és most a balhét is vele vitetik el

Hogy lehet egy kispad egyszerre a legvonzóbb és a legkevésbé vonzó egyszerre? Elég hozzá összehozni 11 olyan hónapot, amit a Chelsea jelenlegi tulajdonosainak sikerült. Elkölteni iszonyatos mennyiségű pénzt játékosokra, közben kirúgni a BL-győztes edzőt és a teljes stábját, kivásárolni a felkapott stílusedzőt és a teljes stábját az egyik Premier League-klubtól, és hét hónap után meneszteni az eredmények miatt. Sok furcsaságot láttunk a futballban, de mindig lehet újat mutatni.

A projekt pedig indul elölről, vélhetően egy tapasztaltabb edzővel, akinek hasonlóan nehéz dolga lesz, mint az elődöknek volt, csak talán még egy picivel nagyobb eredménykényszerben dolgozik majd. A 600 milliós erősítés ellenére a keretben változatlanul vannak kisebb-nagyobb lyukak, és ha nem foltozzák be ezeket a nyáron (egyelőre nem tudjuk, mennyit költhet még a klub), akkor talán lehetetlen feladat működő gépezetet faragni ezekből a játékosokból.

„Bizonyított edzőként, és olyan innovátorról van szó, aki illeszkedik a víziónkhoz” – mondta Graham Potterről a tulajdonos Todd Boehly az edző szeptemberi kinevezését követően. „Nagyon várjuk, hogy támogathassuk őt, az edzői csapatát és a keretet, hogy kiaknázhassák a teljes potenciáljukat a következő hónapokban és években” – tette hozzá. Ezt hangsúlyozandó a Chelsea a klubnál szokatlanul hosszú, ötéves szerződést adott a durván 20 millió euróért kivásárolt Potternek.

Boehly többször utalt arra, hogy szakítani kíván a Chelsea-re korábban jellemző rövid távú felfogással, és hosszabb, tartósabb projektet szeretne építeni. Potter kinevezése egyértelműen ezt támasztotta alá, neki ugyanis a korábbi csapatainál is időbe telt, mire el tudta ültetni a gondolatait a játékosok fejében. Az átigazolási piacon mutatott agresszivitás viszont pont az ellenkező irányba mutatott, a kiadások miatt pedig nem is annyira elvárás, mintsem szükségszerűség lett a rövid távú siker.

Ez a kettősség az átigazolások irányában is megfigyelhető. Nyáron, Thomas Tuchel bevonásával, többnyire olyan játékosokba fektettek, akik rövid és középtávon jelenthetnének megoldást: Kalidou Koulibaly és Raheem Sterling egyértelműen ilyen, Pierre-Emerick Aubameyang esetében pedig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán rövid távon segíthet-e a csapatnak. Ehhez képest télen már hosszabb távú szerződéseket kötöttek berobbanás előtt álló tehetségekkel, akik PL-rutinnal sem rendelkeztek.

Manapság nem nagyon van olyan topcsapat, ahol a gyors eredménykényszer és a projektben való hosszabb távú gondolkodás ne feszülne egymásnak. Elég csak Erik ten Hagra gondolni a Manchester Unitednél: a holland vezetőedző vélhetően egészen más felfogásban szeretné játszatni a csapatát, mégis kénytelen a mostani keret erősségeihez alkalmazkodva kontrafocira építeni. Egyelőre ő tehát hatékonyan egyensúlyoz a két cél között, az pedig már az MU-n múlik, hova vezet az út.

Potter esetében a probléma ennél jóval komplexebb volt, mivel óriási kerettel kellett dolgoznia, amelyben nem csak eltérő stílusú, de különböző státuszú játékosok álltak a rendelkezésére. Ez alatt nem is csak a szokásos rutinos-fiatal ellentétre kell gondolni, hanem arra a nyilvánvaló tényre, hogy a régebbi játékosok közül néhányan rövidesen piacra kerülnek, a Chelsea-nek ugyanis muszáj lesz eladnia, ha a lazán értelmezett pénzügyi keretek között szeretne maradni.

Vagyis a mindenkori edzőnek úgy kellett menedzselnie a keretet, hogy az öltözőre nagyobb hatással lévő játékosok elégedettek maradjanak, az eladásra szánt futballisták értéke ne csökkenjen túlzottan, és közben a fiatalokat is beépítse. Tekintve, hogy a Chelsea keretéből kis túlzással két Premier League-csapatot fel lehetne tölteni, ezek így együttesen teljesíthetetlen célok, pláne, ha a fentebb már említett győzelmi kényszert is figyelembe vesszük.

Potter már a Brightonban is híres volt arról, hogy akár meccsről meccsre hajlandó volt változtatni a rendszeren, a Chelsea-nél azonban még az ő mércéjével is szélsőséges mértékben hiányzott az állandóság. Ebben a szezonban 32 játékos kapott lehetőséget a Chelsea-nél (ennél csak a Nottingham Forest küldött többet a pályára), és a 22 bajnoki során egyszer sem fordult elő, hogy egymás után kétszer ugyanazt a kezdőt nevezte volna meg. Szeptember óta hat formációt tesztelt a csapattal.

Tekintve, hogy tavaly nyár óta a keret nagy része kicserélődött, aligha meglepő, hogy a játékosok között minimális a kémia, ezen a problémán pedig Potter gyakori változtatásai sem segítettek. Itt azonban tényleg felmerül a kérdés, ez mennyiben az edző hibája, és mennyiben a szituáció áldozata. Kicsit másképp: vajon megteheti-e egy edző, akinek 32 játékossal kell foglalkoznia, hogy megnevezze azt a 15-16-ot, akivel dolgozni szeretne?

Az Athletic szerint így is voltak olyan hangok az öltözőben, amelyek megkérdőjelezték Potter alkalmasságát, és a háta mögött Harrynek gúnyolták, de voltak kviddicses és roxfortos poénok is. Noha alapvetően jó kapcsolatot ápolt a játékosaival, akaratlanul is ott feszült az a kérdés, vajon elég nagy-e ahhoz, hogy ilyen kaliberű futballistákkal dolgozzon, és ez olyan szempont, amit a vezetőség kénytelen lesz az új edző kiválasztása során is figyelembe venni.

Azt is érdemes megvizsgálni, valójában mennyire van erős kerete a Chelsea-nek. És itt nem az a kérdés, elég tehetséges-e a Premier League topszintjéhez, mert nyilvánvalóan az. Funkcionalitást tekintve viszont vannak problémák, hiányzik például egy labdaszerző (az állandóan sérült N’Golo Kantét leszámítva), a támadók között pedig egyetlen játékos sincs, akinek a gólszerzés lenne a legnagyobb erőssége.

Így nem csoda, hogy a Chelsea helyzetkihasználása kriminálisan rossz volt Potter alatt. Potter Brightonjára is jellemző volt az xG krónikus alulteljesítése, és nem volt másképp a Chelsea-vel sem: 39,2-es várható gólra csak 28-at lőtt a csapata a Premier League-ben. Alapvetően a haladó statisztikák alapján sem tűnik a Potter-féle Chelsea erős csapatnak, az edző állását azonban megmentette volna, ha legalább a kialakított helyzetekből gólokat tudnak szerezni.

Még egy éve sincs, hogy az amerikai tulajdonosok megvásárolták a Chelsea-t, de már elfogyasztottak két vezetőedzőt, és rajtuk is egyre nagyobb a nyomás, hogy legközelebb már beletaláljanak. A helyzet azonban nem annyira egyszerű: olyan edző kell, akitől rövid távon elvárhatják az eredményeket, ugyanakkor a korábban felvázolt, hosszabb távú koncepció is megvalósítható vele. Már amennyiben ez még létező cél, és nem pont ugyanazt kívánják folytatni, ami az Abramovich-érában elkezdődött.

Az elsők között merült fel a Bayern Münchentől nemrég elküldött Julian Nagelsmann neve, szerdán pedig több helyen arról cikkeztek, Luis Enrique Londonban tárgyal a klub vezetőségével. Rajtuk kívül felmerült a Tottenham és a PSG korábbi edzőjének, Mauricio Pochettinónak is a neve. Stílus tekintetében van azért különbség közöttük, talán Nagelsmannhoz illene legjobban a feladat, őt azonban ki kell vásárolni a bayernes szerződéséből.

Hogy teljes legyen a káosz, még az a verzió is felmerült, hogy egy átmeneti edzővel fejezzék be a szezont – mondjuk az Evertont a kiesőzónába navigáló Frank Lamparddal. Az idő mindenesetre szorít, ugyanis akár már jövő hét szerdán eldőlhet, lehet-e még célja a 2022/23-as szezonra a Chelsea-nek. Ha ugyanis a kiesés szélére sodródnak a BL-ben, akkor nagyjából teljesen mindegy, ki fejezi be a szezont a kispadon, csak az számít, kit tudnak megszerezni a következőre.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.