Jan Ullrich: Kokainoztam, víz helyett is whiskey-t ittam, és közel voltam a halálhoz

Az 1997-es Tour de France győztese, a német Jan Ullrich pályafutásának és népszerűségének egy doppingbotrány vetett véget, amit nem tudott feldolgozni. Ullrich alkohol- és drogproblémákkal küzdött, volt elvonón és rendszeresen került összetűzésbe a hatóságokkal is. Most egy dokusorozatban készül felfedni az "igazságot" profi karrierjéről és a (le)bukását követő pokoli évekről.

Jan Ullrich a "The Hunted" c. dokusorozat müncheni bemutatóján, 2023. szeptember 7-én

Fotó: AFP

Egy novemberben megjelenő dokumentumsorozat várhatóan új, a nyilvánosság elől eddig eltitkolt részletekkel szolgál majd Jan Ullrich pályafutásáról és a doppingbotrányát követő pokoljárásáról.
Ullrich a „The Hunted” (magyarul „Üldözött” vagy „Űzött”) bemutatóján elárulta, kis híján meghalt, miután 2018-ben teljesen elvesztette a kontrollt az élete felett, de úgy érzi, hogy a legsötétebb időszakába is betekintést engedő sorozat kétéves készítési folyamata során sikerült megbékélnie a múltjával.
Ullrich 1997-es Tour de France-győzelme valódi kerékpáros boomot indított el Németországban, és Lance Armstrong első számú riválisává nőtte ki magát, mielőtt felmerült a gyanú – és az "Operación Puerto" révén befutottak volna a bizonyítékok –, miszerint ő is a hírhedt spanyol doppingdoktor, Eufemiano Fuentes ügyfélkörébe tartozott.
Csapata, a T-Mobile több társával együtt 2006-ban függesztette fel, végül a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2012-ben két évre eltiltotta, 2005-től kezdve az összes eredményét elvették, és noha Ullrich eleinte mindent tagadott, ezután elismerte a vérdopping használatát. Innen már nem volt számára visszaút a kerékpársportba, de a magánéletben is megindult a lejtőn.
picture

Jan Ullrich az 1997-es Tour de France győzteseként

Fotó: AFP

Ahogy a sorozat hivatalos előzetesében fogalmaz, a lebukás után pokolian mélyre került, idegenné vált gyermekei számára, és a múltja folyamatosan kísértette. Évekig csak rendőrségi ügyei kapcsán hallhattunk róla.
– hangzik el Ullrichtól.
Mi is több alkalommal írtunk arról, hogy Lance Armstronggal nem csupán riválisok voltak, hanem barátok is, és miután az amerikai tudomást szerzett Ullrich állapotáról, 2018-ban személyesen ment el hozzá Németországba (majd 2021-ben Mexikóba is), hogy segítsen neki talpra állni. A német később azt nyilatkozta, Armstrong gyakorlatilag megmentette az életét.
picture

Jan Ullrich és Lance Armstrong

Fotó: Instagram

Ullrich a legzűrösebb időszakát zömmel Mallorcán töltötte, de jelenleg Németország déli részén él új párjával és gyakran látogatja a gyerekeit. Rendszeresen bringázik és létrehozott egy kerékpáros utazásokra szakosodott céget is Re:Tour néven.
Öt évvel ezelőtt viszont szinte kilátástalan volt a helyzete.
„A barátaim, szakemberek és a családom segítségével, az utolsó erőmmel küzdöttem ki magam ebből a gödörből. A legnagyobb feladat az volt, hogy változtassak az életemen: ne csak az alkoholt és a drogot tegyem le, hanem birkózzak meg a múltammal is” – mondta Ullrich szeptember 7-én Münchenben, a négyrészes dokusorozat (eredeti címén „Jan Ullrich – Der Gejagte”) sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján, mely Németországban november 28-án, néhány nappal az 50. születésnapja előtt lesz elérhető az Amazon Prime-on.
„Voltak könnyek és álmatlan éjszakáim is, pánikrohamok törtek rám, hogy vajon a nyilvánosság elé állhatok-e ezzel, de ez volt a helyes út, és végül sikerült letennem ezt a terhet” – fogalmazott Ullrich, aki „pokolként” írta le a múltjával való szembenézést.
picture

Jan Ullrich

Fotó: From Official Website

Nyíltan és őszintén

Noha Ullrich és a sorozatkészítők a bemutatón még nem akartak belemenni a megkerülhetetlen doppingvallomás részleteibe, a német ex-versenyző azonban elöljáróban annyit elmondott, „nyíltan és őszintén” szeretné kezelni ezt a témát, és úgy döntött, hogy most felfedi „az igazságot”.
Bármit is takarjon ez, elmozdulást jelent ahhoz képest, amit Ullrich eddig állított, miszerint ő nem csalt, hiszen a legtöbb riválisa is ugyanezekkel a módszerekkel élt akkoriban a Tour de France-on, és "sosem használt olyasmit, amit más nem". Korábban úgy vélte, az átverés a jogosulatlan előnyszerzésnél kezdődik, ő pedig csupán "kiegyenlítette az erőviszonyokat".
„Remélem, hogy akik megnézik ezt a dokumentumfilmet, egy kicsit jobban át tudják majd érezni a helyzetemet. Mindenesetre én most megkönnyebbültem és kibékültem a múltammal” – szögezi le Ullrich.
Az első epizódot le is vetítették a sajtó számára, amít Ullrich a színpadon ülve nézett végig. Német lapinformációk szerint ebben beszél egy "tasakról", ami a vértranszfúzióra utalhat, és Ullrich "nagyon szimpatikus emberként" jellemzi Dr. Fuentest, akiben "megbízott" és módszereit "nagyon biztonságosnak" hitte.
picture

Jan Ullrich a "The Hunted" c. dokusorozat müncheni bemutatóján, 2023. szeptember 7-én

Fotó: AFP

A sorozat készítése során Ullrich visszatért karrierje legnagyobb sikereinek helyszíneire, és ellátogatott néhány versenyre is, még ha a Tour de France-t szervező ASO a botrányai miatt hivatalosan nem is köszöntötte.
„A cél az volt, hogy fejest ugorjunk a múltba, hogy visszamenjünk azokra a helyekre, ahol a nagy győzelmeimet szereztem, és ahol nagy hibákat követtem el, hiszen ez utóbbiak miatt is lettem az, aki.”
A német médiában kiemelték, 2012-es eltiltása és a 2005-2006 közötti eredményeinek törlése ellenére továbbra is ott lebeg a kérdés, hogy Ullrich pályafutása más időszakaiban is használt-e tiltott szereket, elvégre a ’97-es Tour-győzelme éppen az EPO-korszak csúcsán született.
A dokumentum-sorozat talán erre is választ ad, de legalábbis többet megtudhatunk majd Jan Ullrich pályafutásának sötét oldaláról, és a bukását követő magánéleti válságáról.
részben via Cyclingnews
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés