Amikor a Vuelta helyett Donald Trump Tour de France-át választották Európa legjobb csapatai

Ha azt kérdezzük, kinek mi jut eszébe Donald Trumpról, nem valószínű, hogy sokaknak „az amerikai kerékpársport megmentője” ugrik be elsőként. Pedig 35 évvel ezelőtt Trump a nevét adta egy olyan kerékpárversenyhez, amit ő a Tour de France tengerentúli kihívójának szánt.

Az ingatlanmágnásból lett elnök, aki szerénységgel sosem volt vádolható, versenyét egyszerűen „Tour de Trumpnak” nevezte el. Az USA addigi kerékpáros csúcseseménye, a Coors Classic 1988-as megszűnésével a Tour de Trump a sportág legnagyobb csillagait csábította az Államokba rövid, de korántsem eseménytelen fennállása során.

Az USA Cycling korábbi vezérigazgatója, Derek Bouchard-Hall úgy emlékezett vissza a TdT-re, mint ami egyértelműen emelte az amerikai kerékpársport presztízsét a világban, míg a versenyt szervező Mike Plantnak – aki később az UCI Ügyvezető Bizottságának tagja lett – hatalmas szerepe volt abban, hogy 2015-ben abban a Richmondban rendezték a világbajnokságot, amely visszatérő rajt- és célhelyszíne volt a Tour de Trumpnak és jogutódjának.

A verseny már kezdettől fogva hozta azt, amit atyja és névadó szponzora alapján várnánk tőle – nem nélkülözte a hivalkodást, csillogást, a szappanoperába illő jeleneteket és a politikai botrányokat sem.

Ami szigorúan a sport részét illeti, a norvég Dag-Otto Lauritzen nyerte meg az első kiírást 1989-ben – aki a dicsőség mellett 50 000 dollárt vághatott zsebre –, lenyomva egy olyan mezőnyt, amiben ott volt az 1988-as Giro-győztes Andy Hampsten, az 1986-as Tour-győztes Greg LeMond és az 1987-es Paris-Roubaix-győztes Eric Vanderaerden is.

Az eredeti ötlet egyébként egy amerikai sportriporter, John Tesh fejéből pattant ki, aki amellett, hogy Emmy-díjas zeneszerző, a CBS Tour de France-közvetítésében is dolgozott. Végül azonban a milliárdos ingatlanfejlesztő, az Egyesült Államok későbbi 45. és 47. elnöke volt az, aki meglátta ebben az üzleti potenciált.

Trump amellett, hogy 250 000 dolláros összdíjazást ajánlott fel – a Tour de France-on ennek ötszörösét osztották szét –, és azt javasolta, a mezőny amolyan kritériumverseny-szerűen körözhetne a Fehér Ház körül (amit a titkosszolgálat udvariasan visszautasított), ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen a verseny névadója is.

Ez is érdekelhet:

Később, amikor arról kérdezték, miért nem mondjuk Tour of USA lett a neve, úgy válaszolt, „sok versenyzőt épp a név vonzott ide. Ezt én a Tour de France amerikai megfelelőjének szánom.”

Azok között a profi csapatok között, amelyeket a tengerentúlra vonzott a név, ott volt Európa akkori két legjobbja is: a holland PDM és a Panasonic-Isostar, akik a Vuelta-részvételt mondták le (!) a Tour de Trump kedvéért, hiszen a két versenyt egy időpontban rendezték.

A PDM csapatfőnöke, Jan Gisbers úgy nyilatkozott erről a Sports Illustratednek, hogy „a legfőbb érv, amiért idejöttünk, hogy Trump volt a szponzor. Tudtuk, hogy ha ő benne van, akkor csakis jó lehet.”

A szintén holland bejegyzésű Panasonic-Isostar menedzsere, Peter Post sem fukarkodott a dicséretekkel: „A Trump név jól cseng Európában. Utánozhatatlan a stílusa.”

A nyolc profi csapat mellett a 114 fős mezőnyben indult 11 amatőr sor is, köztük a szovjet (!) válogatott, akiknél a csapatüldözésesben olimpiai bajnok, 23 éves Viatcheslav Ekimov volt a legnagyobb név; de a hollandok is küldtek ám nemzeti csapatot, melyet a Sauna Diana nevű amszterdami bordélyház szponzorált.

„A legnagyobb Hollandiában, gyönyörű lányokkal” – büszkélkedett vele a csapat egyik tagja.

A 10 szakaszos, 1347 kilométer össztávú verseny a New York állambeli Albany-ben rajtolt, és a New Jersey állambeli Atlantic Cityben volt a befutó, érintve New York városát, valamint Pennsylvania, Virginia és Maryland államokat.

A hegyi szakaszokon jártak a Catskill- és a Blue Ridge-hegységben is, de a legnehezebb emelkedő rögtön az első napon várt a mezőnyre, amikor heten inkább leszálltak a bringáról és tolták felfelé a két mérföld hosszú, az „Ördög Konyhájának” is nevezett Platte Clove Roadon a szakadó esőben.

Az előző évi Tour de France pöttyös trikósa, a holland Steven Rooks szerint a 16%-os részekkel is bíró Platte Clove Roadnál keményebb emelkedőket még Európában sem látott.

Mivel egy Trump-féle projektről beszélünk, a botrányok sosem kerülték el a versenyt. Az első szakasz végén például a mezőnyt több tucat tüntető fogadta „Küzdjünk a trumpizmus ellen!” és „Trump = Legyek Ura” feliratú táblákkal, meg persze egyéb, a főszponzornak szóló, cifra üzenetekkel...

A legtöbb versenyző azonban mindezek ellenére is dicsérte a szervezést és a lelkes szurkolást. A 7-Eleven bringása, Davis Phinney – Taylor édesapja – a New York Timesnak elmondta, „amikor beértünk Richmondba, 20 mérföldön keresztül végig álltak az emberek az utak mentén. Mindenkinek ugyanúgy szurkoltak.”

Trump maga is elégedett volt a látottakkal, és bejelentette, hogy a Tour de Trumpot egy partról-partig tartó versennyé fejlesztik.

Azonban csupán még egy kiírás után (melyet Trump vélhetően nem túl nagy örömére a mexikói Raúl Alcalá nyert meg), a későbbi elnök lelkesedése alábbhagyott, és ingatlanbirodalma növekvő adósságaira hivatkozva kiszállt a buliból. 1991-ben a DuPont Corporation vette át a szponzorációt, és a „Tour DuPontra” átkeresztelt versenyt egészen 1996-ig megrendezték, az utolsó két kiírást pedig egy bizonyos texasi lakos, Lance Armstrong nyert meg.

Bouchard-Hall, aki részt vett az 1995-ös versenyen, 2016-ban úgy fogalmazott a Politico magazinnak, hogy „egyértelműen azt mondanám, hogy a Tour de Trump hatalmas lökést adott a kerékpársportnak Amerikában.

Akármilyen is volt és lesz Donald Trump megítélése elnökként, azt biztosra veheti, hogy egy teljes generációnyi amerikai kerékpáros tekint rá szeretett sportáguk megmentőjeként.

Forrás: Cyclist