Se Tour, se Giro – Skjelmose jövőre az egynaposokra koncentrál
Kiderült, hogy Mattias Skjelmose októberi nyilatkozatát némileg félreértelmezte a sajtó, és a dán versenyzőnek annak ellenére sincs gondja Juan Ayuso érkezésével, hogy őt jövőre egyetlen háromhetesre sem viszik el. Skjelmose 2026-ban főleg az ardenneki egynaposokra szeretne koncentrálni.
A nevető harmadik Skjelmose meglepte a szupersztárokat az Amstelen!
Videó forrása: Eurosport
Még októberben elég nagyot ment az a Skjelmose-nyilatkozat, ahol a dán versenyző őszintén beszélt arról, hogy félti a helyét, és elképzelhetőének tartja a jövőbeli feszültséget közte és Juan Ayuso között.
Skjelmose akkor azt mondta, hogy mivel Ayuso nem szívesen állt be Tadej Pogačarnak dolgozni az UAE-nél, ez a mentalitás könnyen problémát okozhat kettőjük között a Lidl-Trekben.
Most azonban kiderült, hogy a dán versenyző szavait egy picit félreértelmezte a sajtó, és Skjelmosénak annak ellenére sincs gondja Ayuso érkezésével, hogy őt jövőre egyetlen háromhetesre sem viszik el.
A tervek szerint jövőre nem indulsz nagy körversenyen. Te kérted ezt? Mert tavaly még jobb összetett menő akartál lenni, most pedig mintha teljesen irányt váltanál.
Főleg az idei Amstel után szerettem volna az Ardennekre és a világbajnokságra fókuszálni, mert ezeket a versenyeket mindig is szerettem. Előfordulhat, hogy Juan szintén elindul, de amennyire tudom, ott én leszek a kapitány. Nekem legalábbis ezt mondták.

Mit szólnál ahhoz, ha Ayuso is indulna?
Nincs bajom vele, de ha így lesz, majd úgyis beszélünk róla.

Júniusban még azt mondtad, hogy a következő szezonban te leszel a kapitány a Girón. Mi változott azóta?
Az, hogy a csapat végül úgy döntött, hogy nem megyek a Giróra. Én szerettem volna indulni, de a vezetőség másképp döntött. Ahogy mondtam, az ardenneki egynaposokat én szerettem volna, az a három verseny meg nem igazán összeegyeztethető azzal, hogy jó legyél a Girón.

De mi lesz veled és a Grand Tourokkal? Érdekelnek még?
Normál esetben Juan és én megosztjuk a vezető szerepet a tavaszi egyheteseken, a többit majd meglátjuk.

Milyen érzés volt idén legyőzni az Amstelen Pogačart?
Különleges. Nem számítottam rá, és szerintem senki sem számított arra, hogy Evenepoel és Pogačar verhető, ha mindketten ott vannak a mezőnyben. Boldoggá tesz, és rengeteg motivációt ad a következő évekre.

/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/13/image-d5e187fa-cad2-4171-9d45-d1887572519c.jpeg)
Skjelmose az Amstelen.
Fotó: Getty Images
Sokszor visszanézed azt a befutót?
Magát a befutót és az utolsó tíz kilométert egyszer láttam. Nem vagyok az a típus, aki visszanézi a versenyeit, de az a nap túl különleges volt ahhoz, hogy legalább egyszer ne nézzem meg. Anyukám beállította a laptopjára háttérképnek a befutót, szóval párszor már a fotóba is belefutottam. Különleges nap volt, olyan, amit nem fogok elfelejteni.

Ha 30 év múlva majd visszanézel, szerinted ez lesz a pályafutásod csúcspontja?
Most biztosan igen a válaszom. Mivel egy nagy egynaposon nyertem, ráadásul Remcót és Tadejt vertem meg.

Dániában most elég sok jó versenyző van, de te különösen népszerű lettél a győzelem után.
Azt hiszem, ebben a személyiségem is benne lehet. Elég őszintén szoktam nyilatkozni, elmondom a véleményemet, szerintem ezt is szeretik bennem. De erről inkább a dán újságírókat kérdezzétek meg.

Állítólag meghosszabbítottad a szerződésed a Lidl–Trekkel. Ez igaz?
Egyelőre nem hosszabbítottam, de azon sem gondolkozom, hogy el kellene mennem. Én itt boldog vagyok. Többször mondtam már, hogy ezt a csapatot a családomnak tekintem, és nem tudom elképzelni magam máshol.

Szerettél volna egyedüli kapitány lenni a Tour de France-on?
Szeretnék az lenni, de megértem a csapat döntését, és nem fogom megkérdőjelezni. Adtak egy magyarázatot a döntésükre, amit megértettem, más versenyeken majd támogatnak engem.

/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/13/image-0995aa0d-bb06-4324-b89b-af34cd3c99ce.png)
Mattias Skjelmose az Amstelen.
Fotó: Getty Images
Tavaly volt egy kisebb vita arról, hogy el kell utaznod Kínába. Erről is beszéltetek?
Kína esetében szerintem félreértés történt. Nem voltam szomorú amiatt, hogy oda kellett mennem, az a saját döntésem volt. A Lombardia után 30 órát utazni azért, hogy csak három napot versenyezzek, nem ideális, főleg nem egy porckorongsérvvel. De ezért nem a csapatot kell hibáztatni.

Tudtak a sérülésedről?
Tudtak, de én sem akartam lemondani az utazást. Talán küldhettek volna mást, de én is mondhattam volna, hogy nem megyek. Szóval nem kell a vezetőséget hibáztatni.

Sokat beszélek az edzőkkel és a sportigazgatókkal a programomról, eddig nagyon jó döntések születtek, és hiszem, hogy ez így lesz a jövőben is. Most úgy gondolják, hogy egy bizonyos opció a legjobb a Tourra, és az a céljuk, hogy meglegyen a dobogó. Ha ők hisznek benne, én is támogatom őket.
És mi van most a porckorongsérveddel?
Úgy döntöttünk, hogy nem lesz műtét, mert felléphetnek komplikációk. Beszéltem néhány nagyon jó gyógytornásszal, és azt mondták, vannak gyakorlatok, amivel kezelni lehet a fájdalmat. Ezért minden nap sok időt töltök az edzőteremben, hogy a hátam rendben legyen, mielőtt bringára ülök. Jelenleg nem érzek fájdalmat és remélem, hogy ez így is marad.

A hátad is oka annak, hogy nagyobb szerepet kapnak jövőre az egynaposok?
Lehet, hogy ott volt a sportigazgatók fejében, de erről nekem nem mondtak semmit. Most odafigyelek a hátamra, sok speciális gyakorlatot csinálok, tavaly viszont egész télen nem foglalkoztam vele.

Indulsz a Flandrián? Mert tavaly szerettél volna menni.
Nem, jövőre biztosan nem. Egyszer majd szeretném megpróbálni, lehetőleg Madsszal együtt. De nehéz beilleszteni a programba, amikor magassági edzőtáborra van szükséged a Párizs–Nizza és a baszk kör között. Most az a terv, hogy 18 napra felmegyek El Cidbe, ami közel van Andorrához, ahol lakunk, így a menyasszonyomtól sem leszek messze.

Sok versenyző azt mondja, hogy amikor Pogačar vagy Van der Poel ott van egy versenyen, akkor marad a második hely. Te bizonyítottad, hogy nincs így, és lehet esély ellenük.
Szerintem 50-ből 49-szer meg fognak verni, de az Amstelen kiderült, hogy ha a nulladik kilométertől a célig mindent jól csinálok, és ők hibáznak egy kicsit, akkor lehet esélyem. Viszont, ha ők hiba nélkül versenyeznek, és közben én is, akkor már nagyon nehéz nyerni ellenük. De ha folyamatosan igyekszel minél több dolgot jól csinálni, előbb-utóbb jön egy lehetőség, csak akkor élni kell vele.

A sportigazgatód azt mondta, beszéltél Ayusóval a címlapokra került megjegyzésed után. Miről szólt ez a beszélgetés?
Sajnálom, hogy a média így felfújta a dolgot, mert személy szerint semmi bajom Juannal. Várom, hogy jól működjön a kapcsolatunk.
Eddig csak kétszer beszéltünk, de szerintem rendes srác. Kicsit ő is olyan "kocka", mint én, ha felszerelésről és a teljesítmény optimalizálásról van szó. Szerintem sokat tudunk segíteni egymásnak.

Mattias Skjelmose és Juan Ayuso.
Fotó: Eurosport
Fontos, hogy együtt versenyezzetek?
Mindenképp, mert élesben is meg kell ismernünk egymást. Ahhoz, hogy jól használjuk ki a két kártyát, ismernünk kell a másik erősségeit és gyengeségeit, erre pedig úgy lesz lehetőség, ha sokat megyünk együtt. Csapattársnak lenni azt is jelenti, hogy őszintébbek lehetünk a másikkal, ami megkönnyíti az alkalmazkodást és a tervezést.

Mit gondolsz arról, ahogyan a média értelmezte a megjegyzéseidet?
Azonnal tudtam, hogy ügy lesz belőle.
Azonnal tudtam, hogy ügy lesz belőle.
Sajnálom, hogy ezt az újságíróknak mondtam, mert házon belül kellett volna kezelni az egészet. Bár igazából semmi rosszat nem mondtam Juanról. Egy szóval nem beszéltem arról, hogy nem kellett volna leigazolni.
Gyakran érzed azt, hogy a média direkt félreért téged?
Sokszor, de ez a dolguk, a kattintásokból élnek. Egy mondat kontextusból kiragadása ennek a része. Nekünk csak arra kell figyelni, hogy ne csináljanak indokolatlanul nagy ügyet abból, amiből nem kellene.

Ezt egyértelművé tetted Juan számára is?
Juan okos és rendes srác. Elolvasta az interjút, és azt mondta, hogy megértett engem. Elmondtam neki személyesen is, hogy semmi bajom vele.

Visszatekintve a 2025-ös szezonra, mi volt a legnehezebb pillanatod?
Amikor elestem Marylandben. A hotelszobában ültem az ágyon, azt hittem, eltört a kezem, és elsírtam magam a fiam előtt. Azt láttam magam előtt, hogy az egész szezonnak vége.

/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/10/image-baf57e0b-3b5e-4d6c-a88e-0f2cafa41b4d.jpeg)
Skjelmose
Fotó: Getty Images
De utána elég gyorsan visszatértél.
Elmentünk a kórházba, a kisfiam végig velem volt. A kezem nem tört el, csak zúzódásom volt. Fájt, de tudtam vele versenyezni. Negyedik lettem Quebecben.

Egy ideje minden a Tour körül forgott, mi most a terv veled és a csapatnál?
Ahogy egyre nagyobbak leszünk, például a Lidl érkezésének is köszönhetően, az én egyéni célom a csapat fő céljává vált. Ez most már nem csak rólam szól, hanem arról, hogy a Lidl-Trek jól teljesítsen, és dobogóra álljunk a Tour de France-on. Én meg egy fontos láncszem vagyok ebben a rendszerben. Ha nekem sikerül a top 3-ban zárnom, akkor boldog leszek, ha Juannak jön össze, akkor is.

Mi akarunk a következő csapat lenni, amelyik megnyeri a Tourt. Tudjuk, hogy valószínűleg Pogačar és Vingegaard miatt ez jövőre még nem lehetséges, de amikor eljön a lehetőség, készen akarunk állni.
(Cyclinguptodate)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Tom Dumoulin: "Hálás vagyok, hogy kerékpáros lehettem, de örülök, hogy korán visszavonultam"
- "Ugyanaz vagyok, mint eddig" – Magdeleine Vallierest nem változtatta meg a vb-győzelem és a hírnév
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)