Mattias Skjelmose aggódik, Juan Ayuso megérti - ki lesz jövőre a Lidl-Trek kapitánya a háromheteseken?
Mattias Skjelmose félti a helyét, elképzelhetőének tartja, hogy Juan Ayuso leigazolásából még lehetnek problémák. A dán versenyző szerint, ha a négy évre megszerzett Ayuso nem szívesen állt be Pogačarnak dolgozni, akkor ez a mentalitás feszültséget okozhat kettőjük között a Lidl-Treknél.
Megint jött a szokásos Pogačar-szóló, Seixas 19 évesen hozta el a bronzérmet – Összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
"A vezetőség azt mondta, hogy hisznek bennem, de nem tudom, Ayuso leigazolása hogyan illik ebbe a képbe. Évek óta azt hallom, hogy körém akarnak csapatot építeni, de nem hiszem, hogy őt azért hozták volna, hogy segítő legyen. Ha nehézséget okozott neki Pogačarért dolgozni, akkor vajon velem mi lesz?"
Ezt a kérdést tette fel egy interjúban Mattias Skjelmose, nem sokkal azután, hogy némileg őt is meglepve, a Lidl–Trek bejelentette Juan Ayuso leigazolását. Érthető módon félti a helyét, és nem bízik abban, hogy ezek után a vezetőség tartani tudja az ígéretét.
Juan Ayusóhoz is eljutott Skjelmose véleménye, és még a vb ideje alatt reagált.
"Megértem a reakciója egyes részeit. Ha azt mondták neki, hogy ‘te vagy a kapitányunk’, akkor természetes, ha egy kis frusztrációt érez. De egy topcsapatnál teljesen normális, hogy folyamatosan erős versenyzőket igazol. Egyetlen összetett menővel nem lehet a legjobbak közé kerülni" – mondta Ayuso, aki négyéves szerződést írt alá a Lidl–Trek csapatához.
Nézd meg az UAE-t, a Vismát vagy a Red Bull–BORA-hansgrohét, mindegyik csapatnak több összetett menője van. Ha igazi szupercsapat akarsz lenni, ez az előrelépés útja , egyszerűen a természetes fejlődése egy olyan sornak, amely sok pénzt fektet be és mer nagyot álmodni."
A spanyol versenyző hangsúlyozta, hogy számára nem okoz majd gondot a kapitányi szerep megosztása.
"Nem ismerem személyesen Mattiast, eddig csak ellenfélként találkoztunk, ami mindig más. Majd meglátjuk, hogyan alakul a kapcsolatunk, ha már csapattársak leszünk."
A Lidl–Trek sportigazgatója, Kim Andersen kiemelte, hogy a csapatkapitányok közti egészséges versengés teljesen normális.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/07/image-554704ec-2a85-478e-914b-7419861b36ea-85-2560-1440.jpeg)
Mattias Skjelmose.
Fotó: Getty Images
"Azt mondtam Mattiasnak, hogy ez egy csapat természetes fejlődésének része. Hiszek benne, és ő is hisz önmagában, készen áll a kihívásra. Más soroknál is látunk ilyet, legalább két versenyző van, aki jó lehet a többnaposokon. Csak rajtuk múlik, ki lesz majd a legerősebb."
Ayuso nemrég egy hosszú interjúban mesélt arról, miért bontotta fel a szerződését, és mi vezetett a csapatváltáshoz.
Nem hirtelen felindulásból döntöttem, ez egy hosszú folyamat eredménye volt. Párszor előfordult, hogy a saját csapattársaim ellen kellett versenyeznem, és ez nagyon nem jó érzés. Inkább a csapatbuszban zajló dolgokra kellett figyelnem, nem pedig arra, mi történik kint a versenyen."
Májusban romlott el minden, onnantól kezdve, hogy jeleztem a távozási szándékomat, amit Gianetti nem volt hajlandó elfogadni. Amikor számára is világossá vált, hogy nem tud megtartani, minden rosszabbra fordult" - mesélte Ayuso, aki idén már nem indul több versenyen az UAE színeiben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/08/image-7efb5b98-84e2-43f5-9bcf-0eb42aa529c0-85-2560-1440.jpeg)
Juan Ayuso.
Fotó: Getty Images
"Amikor szóba jött a hosszabbítás, én annyit mondtam, hogy szívesen aláírok, de csak akkor, ha arányos kivásárlási záradékot teszünk bele arra az esetre, amennyiben később távozni szeretnék. Ettől kezdve nagyon agresszív lett a hozzáállásuk, ami odáig fajult, hogy azt mondták, ha nem írom alá a szerződéshosszabbítást, majd megnézhetem, milyen versenynaptárt kapok 2026-ra.
Az zavar a legjobban, hogy a csapatom ahelyett hogy segíteni próbált volna az utolsó hónapokban, inkább olajat öntött a tűzre. engem állítottak be a főgonosznak, pedig én nagyon szívesen dolgozom másokért is.
Meg akarom mutatni, hogy én vagyok az első, aki segíti a csapattársait azért, hogy elérjék a céljaikat."
Bár a pletykák arról szólnak, hogy a Lidl-Trek egy komolyabb összeget fizetett Ayusóért, ezt a sajtóhírt Luca Guercilena cáfolta.
Ez is érdekelhet:
- "Seixas jobb, mint a szex?" - egy Eb-bronzéremmel tüzelte fel a franciákat a 19 éves bringás
- Megint jött a szokásos Pogačar-szóló, Seixas 19 évesen hozta el a bronzérmet – Összefoglaló
"Ayuso lehetőségei az UAE-nél nyilvánvalóan korlátozottak voltak a sok kiváló versenyző jelenléte miatt. Egy olyan kerékpárosnak, aki nagyobb esélyt keresett arra, hogy vezér legyen egy háromhetesen, a mi csapatunk jelenthette a különbséget" - mondta Guercilena.
(Feltet, Domestique)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés