Az extrém időjárás miatt lefelezték a Giro 13. szakaszát, mutatjuk az új útvonalat

Több mint a felére rövidítették le a szervezők a Giro d'Italia pénteki, 13. szakaszát, amelyen így alig 70 kilométert teljesít a mezőny. Az olasz körversenyt idén eddig végig nagyon rossz időjárási körülmények nehezítették, amely miatt a szokásosnál is több volt a bukás miatti sérülés és a megbetegedés.

Az erő legyőzte a gyorsaságot – újabb szökevénygyőzelem a Girón

Videó forrása: Eurosport

Giro d'Italia - Alig 70 kilométeres lesz a pénteki szakasz

A péntekre kiírt Borgofranco d'Ivrea és Crans-Montana közötti etapot a hóhelyzet miatt már napokkal ezelőtt nyolc kilométerrel - 199 kilométeresre - rövidítették és kivették belőle az idei Giro legmagasabb hegyét, a 2469 méteres Szent Bernát-hágót. Majd péntek délelőtt a szervezők egészen drasztikus változtatásokra kényszerültek az időjárási körülmények miatt: bejelentésük szerint a bringások csupán 74,6 kilométert tesznek majd meg, az éles rajt Borgofranco d'Ivrea helyett az onnan több mint 120 kilométerre található Croix-de-Coeur lábánál lesz, ami azt jelenti, hogy rögtön egy bő 15 kilométer hosszú, átlagosan 8,8 százalékos heggyel kezdődik a nap.
A hivatalos rajtot 11 óra helyett 14.30-kor tartják.
A Girót eddig 41-en - mások mellett Fetter Erik - adták fel, betegség, koronavírus-fertőzés vagy sérülés miatt. A legnagyobb favoritok közül Remco Evenepoel (Covid) és Tao Geoghegan Hart (bukás) sincs már versenyben.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés