„Semmi sem állhat a Giro-indulásom útjába” – Bernal az elveszett élvezetet keresi Olaszországban
Frissítve 29/04/2021 - 12:10 GMT+2
Amikor 2019-ben, 22 évesen megnyerte a Tourt, mindenki a Bernal-korszak kezdetéről beszélt, ám a címvédésre sérülés miatt esélye sem volt. Első profi éveit Olaszországban töltötte, így a Giróra nem is elsősorban a győzelemért megy, hanem azért, hogy újra felfedezze a versenyzés örömét.
Egan Bernal évek óta szeretne eljutni a Giro d'Italiára, de valami mindig megakadályozta ebben. Idén úgy tűnik, pályafutása során először ott lehet a rajtnál.
Az ékesszólás nem tartozik a Tour-bajnokok alapvető tulajdonságai közé, épp ezért volt különleges Egan Bernal Champs-Élysées-n elmondott győzelmi beszéde. Jóllehet, alig 70 másodpercig tartott, mégis négy nyelven szólalt meg: előbb anyanyelvén, spanyolul, majd ahogy azt illik, franciául és angolul is köszönetet mondott, végül pedig folyékony olaszra váltott – ez volt talán a legemlékezetesebb pillanat. „Köszönöm Olaszországnak, mert ott nőttem fel, és a szívem mélyén kicsit olasz is vagyok” – mondta akkor.
Bár Bernal a közép-kolumbiai Zipaquirá városában született, Itáliában cseperedett kerékpárversenyzővé. A 2015-ben, Szicíliában töltött egy hónap meghozta számára az első profi szerződést, amit mindössze 18 évesen írt alá, majd két évig élt Piemontéban, mialatt az Androni-Giocattoli kötelékében tekert. Ez az időszak mély nyomokat hagyott benne, így érthető, miért szívügye, hogy életében először ott legyen a Giro rajtjánál.
Különleges érzések fűznek Olaszországhoz. Amíg ott éltem, sok igaz barátot szereztem. Olaszország volt az a hely, ahol megtanultam, hogyan legyek jó kerékpáros és jó felnőtt. Mindig különleges, amikor ott versenyezhetek.
„Már régóta szeretnék eljutni a Giróra, de eddig mindig közbejött valami” – mondja Bernal, aki a Strade Bianchét követően – ahol harmadikként zárt – hazautazott Kolumbiába, és kihagyta Tour of the Alps-ot. „Az a két év, amikor az Androninál voltam, pont az a két év volt, amikor nem hívták meg a csapatot. 2019-ben pedig buktam... Mindig történik valami.”
Az a kulcscsonttörés, ami megakadályozta abban, hogy 2019-ben – az eredti terveknek megfelelően – elinduljon a Girón, a mai napig nagyon bántja. 2018-ban igazolta le a Sky, és már rögtön az első évében elvitték őt a Tourra, ahol luxussegítőként Thomas és Froome dobogójáért dolgozott. 2019-ben kapitányi szerep várta volna a Girón, ám az ominózus bukás miatt újra kellett tervezni a szezonját. A svájci kör megnyerésével helyet váltott magának az Ineos Tour-keretébe, ahol végig amolyan másodhegedűsként tekintettek rá, mégis ő bizonyult a legerősebbnek a kaotikus alpesi szakaszokon. 22 esztendősen ért fel a sportág csúcsára, ami ugyan elképesztő teljesítmény, de esetében inkább volt átok mint áldás.
„De idén már semmi sem állhat a Giro-indulásom útjába” – jelenti ki a kolumbiai.
***
Bernal nagy utazása 2015-ban kezdődött, amikor Európába érkezett a junior hegyikerékpáros vb-re, Andorrába. Egy olasz edző, Andrea Bianco, aki akkoriban a kolumbiai válogatottnál dolgozott, felhívta az ügynökként tevékenykedő, ex-profi Paolo Alberatit, hogy elmondja, van egy embere, akire érdemes odafigyelni. Meg is egyeztek, hogy Bernal egyelőre nem tér haza Dél-Amerikába, ehelyett Szicíliába repült, hogy egy hónapot töltsön Alberatiéknál az Etna lábánál.
„Ez volt az a pillanat, amikor beleszerettem Olaszországba” – idézi fel Bernal. „Először töltöttem huzamosabb időt távol az otthonomtól, Kolumbiától. Mindenki olyan barátságos és befogadó volt, Paolo és a családja nagyon sokat segített. Bárkivel találkoztam, mindig pozitív benyomások értek.”
Bernal atletikus képességei azonnal szemet szúrtak Alberatinak, ezért átvitte őt a szárazföldre, Perugiába, ahol laboratóriumi teszteket végeztek rajta. Itt derült fény először a ma már legendás VO2-max-értékére, amit Alberati megemlített az Androni teljhatalmú menedzserének, Gianni Saviónak is, amikor a Coppa Agostinin találkoztak. Előbbi egy másik versenyző ügyében járt ott, de Savio épp hegyimenőt keresett, így Alberati kockázatott és inkább Bernalt ajánlotta.
Bernal végül egy profi szerződéssel a kezében tért vissza Kolumbiába, de csak rövid időre, hisz hamarosan újra repülőre szállt – ezúttal csak odafelé váltott jegyet. Az úticélja az észak-nyugati Piemonte régió volt. Mivel eleinte nehezen találta a helyét, az Androni szerette volna őt minél közelebb tudni egyik sportigazgatójukhoz, Giovanni Ellenához. Ellena jóbarátja, Massimo Giovando akkoriban alakította át éttermét panzióvá – így lett Bernal a Ristorante Buasca első szállóvendége.
Giovando – akit Bernal csak „Parceronénak” nevez, mely gyakorlatilag a spanyol barát szó (parcero) olaszosított verziója – saját fiaként kezelte a kolumbiait. Rajta kívül a helyi amatőr bringás, Paolo Alberto – „Paolino” – vált Bernal egyik legfőbb bizalmasává, akit Ellena bízott meg azzal, hogy mutassa meg a helyi utakat távolról jött versenyzőjének. A közös edzések során jelképesen megalakult a ’Team Buasca’, ami 5-6 állandó tagot számlált.
A formálódó bizalmi kör kulcsfigurája volt továbbá Ellena barátja, Vladimir Chiuminatto is, aki azért érdekes, mert sárgára festett (!) háza egyik falát Bernal arcképe díszíti, ami egy elbukott fogadás emlékét őrzi. Manapság Chiuminatto szervezi a hivatalos Egan Bernal szurkolói klubot is.
„Hamar kialakult egy baráti társaság. Rendszeresen összejártunk kávézni, vacsorázni, fagyizni. Ilyenkor nem csak a bringáról beszélgettünk, hanem minden másról is. Ezek a srácok segítettek nekem abban, hogy beindítsam az itteni életem” – szögezi le Bernal.
Gyakran mondják, hogy nem könnyű a fiatal kolumbiaiaknak Európában, de senkinek sem könnyű, aki hátrahagy mindent és másik kontinensre költözik. Európában van a kerékpársport központja, így nekünk kell alkalmazkodni. Persze, eleinte nekem is nehéz volt – fáztam, magányosnak éreztem magam és nem beszéltem a nyelvet. Mégis sikerült elég hamar beilleszkednem. Jó emberekkel találkoztam. Feltételezem, szerencsém volt.
Egykori sportigazgatója, Ellena hozzáteszi, annak ellenére, hogy Bernal volt az új fiú, „minden helyzetben vezérként viselkedett. A csapaton belül nem tudtak rá hatni az idősebb versenyzők, nem hagyta magát eltéríteni. A baráti körében is mindig ő volt az, aki eldöntötte, mikor és hova menjenek.”
***
Bernal olyan léptékű fejlődésen ment keresztül az Androninál, hogy 2017-ben le is csapott rá a Sky. Fogta hát a bőröndjeit és átköltözött Andorrába, majd egy évvel és egy sárga trikóval később továbbállt: a másik kerékpáros paradicsomba, Monacóba tette át európai székhelyét – ettől függetlenül itáliai kapcsolatai erősek maradtak.
„Nagyon is hiányzik Olaszország” – vallja be. „Andorra szuper hely, és Monacót is szeretem, de amit a legjobban hiányolok Olaszországgal kapcsolatban, ők a barátam.”
Persze Bernal nem csak azért ennyire izgatott a Giro-rajt kapcsán, mert viszontláthatja régi barátait. Olaszország számára olyan, akár az Ígéret Földje – boldog emlékeket és felhőtlen időket jelképez.
Talán túlzás állítani, hogy drasztikus változtatásokra van szüksége, hisz alig múlt 24 éves, és már van a háta mögött egy Tour-győzelem, de mintha a 2020-as szezon végére kicsit elfogyott volna. A címvédéssel kapcsolatos álmai a Colombieren foszlottak szét, és mint kiderült, a már a Dauphinén is jelentkező hátfájdalmakat gerincferdülése (scoliosis) okozza, egyik lába ugyanis rövidebb, mint a másik.
A ’Bernal-korszakot’ hirdető hangok hirtelen elhalkultak, amint feltűnt a színen Tadej Pogacar, aki nála is fiatalabban, és ha lehet, még drámaibb körülmények között szerzett sárga trikót tavaly szeptemberben. A szemünk előtt, rohamtempóban zajlik a generációváltás a kerékpársportban, ám az még ehhez mérten is szokatlanul gyors, hogy valaki 22 évesen megnyeri a Tour de France-t, majd 23 éves korára gyakorlatilag feledésbe merül.
Januárban az Ineos-Grenadiers csapatigazgatója, Dave Brailsford is elismerte, hogy valami félrecsúszott: „Amikor hozzánk került, mindig csupa mosoly volt, egy támadó szellemű és karizmatikus versenyzőt ismertem meg benne. Fontos lenne, hogy újra örömét lelje a versenyzésben” – mondta.
De vajon mit gondolt főnöke nyilatkozatáról maga, Bernal? „Talán a versenyzési stílusomra akart utalni. Szeretek támadni, a versenyek sűrűjében lenni. Vágyok arra az érzésre, hogy újra félelem nélkül támadjak, és eközben ne kelljen az eredmény miatt aggódnom.”
Kérdés, hol veszett el ez az érzés? Elvégre 2020 nem volt számára abszolút kudarc: alighogy újraindult a szezon, Bernal megnyerte az okcitán kört, majd második lett a már-már verhetetlennek tűnő Roglic mögött a Tour de l’Ainen. A Dauphinét és a Tourt kénytelen volt ugyan feladni, ám a visszalépések hátterében elsősorban fizikai jellegű problémák húzódtak meg, nem pszichológiaiak.
„Nem tudnám megmondani… Még abban sem vagyok biztos, hogy teljesen kiveszett belőlem ez az érzés. Csak újra meg kell találnom” – ecseteli Bernal. „Az is közrejátszhatott ebben, hogy szinte rögtön kapitány lettem a csapatnál.”
Ahogy fogalmaz, eleve rendkívül fiatalon robbant be az élvonalba, de a Tour de France-győzelem a népszerűség és ismertség egy új, nehezen feldolgozható dimenziójába repítette. Látszólag kiegyensúlyozott, higgadt személyiség, ám a korán jött, világraszóló siker, és minden, ami ezzel együtt jár, őt is kibillentette lelkileg.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyfolytában ez járt a fejemben, de igen is befolyásolt. Egy hónapig nem is igazán hittem el, hogy ez tényleg megtörtént velem, aztán jöttek sorra a versenyek, és nem maradt időm arra, hogy megemésszem a dolgot.
***
Bernal számára Olaszország afféle menedék, mentsvár is, hiszen Kolumbia istenként tiszteli nagy sikert elérő sportolóit, így amikor megnyerte a Tourt, hazájában jóformán levegőhöz sem hagyták jutni. Bevásárolni is rendőri kísérettel ment, az edzéseket pedig elfelejthette, mivel a rajongók kilométerenként megállították egy-egy szelfire.
Egy nap aztán megcsörrent Ellena telefonja: „Giovanni, nem bánod, ha odautazok és nálatok húzom meg magam?” – hangzott Bernal segélykiáltása.
Árulkodó, hogy Bernal nem Dave Brailsfordot, hanem az andronis Ellenát hívta fel egy ilyen helyzetben. Minden bizonnyal az Ineos is el tudta volna szállásolni újdonsült Tour-győztesét, elrejtve őt a világ elől, a kolumbiai mégis korábbi csapatához fordult.
„Azt gondolom, szüksége volt arra, hogy visszatérjen a régi életéhez” – mondja Ellena. „Nem a régi csapatához, de a régi helyekre, a régi emberekhez, a régi edzésmódszerekhez. Talán mindezek segítettek neki elterelni a gondolatait a Tour-győzelemről, és itt újra önmaga lehetett.”
Bernalt feltöltötte az olaszországi látogatás, hiszen ezt követően második lett a Giro della Toscanán, megnyerte a Gran Piemontét Pantani hegyén, az Oropán, majd egy Lombardia-dobogóval zárta le 2019-es idényét. Ugyan azon a télen elhintette, hogy 2020-ban a Girót célozza meg, de az időfutamokkal teletűzdelt útvonal és az illendőség, hogy címvédőként ott legyen a Touron, Franciaország felé terelte.
Idén azonban kedvezőbb számára a Giro útvonala, és az indulással amúgy is egy régi álmát váltaná valóra: „Nem akarok abba a csapdába esni, hogy minden egyes szezonomat a Tour de France köré építem, mintha nem is létezne más verseny” – mondja Bernal. „Oké, a Tour az a Tour, de hé, ott van a Giro és a Vuelta is. Vannak kiváló olasz klasszikusok, és persze a Strade Bianche. Nem csak a Párizs-Nizza létezik, hiszen ott a Tirreno-Adriatico. Nekem szükségem van a változatosságra; hogy olyan versenyeken induljak el, melyek tényleg motiválnak, és ahol szívből tudok tekerni – a Giro ilyen.”
Ahogy megszokhattuk, az Ineos bivalyerős kerettel támad az idei olasz körön, Bernal mellett – az előzetes tervek szerint – B- és C-opcióként ott lesz Pavel Sivakov és Dani Martínez is. A tapasztalatot és az eddigi eredménysort tekintve nem is lehet kérdés, ki vezeti majd a csapatot, de Bernal nyomás nélkül szeretne versenyezni.
„Nem akarok konkrét számot mondani, csak élvezni szeretném” – mondja. „Nyilvánvaló, hogy ennél a csapatnál mindig nagyok az elvárások és komolyak az ambíciók, de ami engem illet, én csak azt a felszabadult érzést, a szikrát szeretném visszaszerezni. Nem számít, mi a végeredmény.”
Az óvatos célkitűzésnek egyértelműen köze van a szűnni nem akaró hátfájdalmakhoz. Még ha a szezon elején voltak is bíztató jelek, Bernal attól tart, ez az állapot az egész karrierjét végigkiséri majd.
Még nem épültem fel teljesen. Jobb a hátam, mint volt, de időnként még mindig érzek fájdalmat. Nem tudom, a testem hogyan reagál majd a háromhetes terhelésre. Szeretnék optimistának tűnni, de egyszerűen nem tudhatom, mi lesz.
A 2021-es Giro d’Italia május 30-án, Milánóban ér véget, azonban a kisebb krízisben lévő Egan Bernal számára, aki olyan régóta üldözi ezt a versenyt és az elveszett élvezetet keresi, már az is megváltással ér fel, ha végre ott lehet a startvonalnál.
Forrás: Procycling magazin
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés