„Fekete vagyok, de ennek semmi köze az eredményeimhez” – mondja a 2024-es Tour de France zöld trikósa, Biniam Girmay
Publikálva 27/02/2025 - 06:10 GMT+1
Biniam Girmay nemrég azt mondta, nem biztos, hogy rajthoz áll a Kigaliban, Ruandában megrendezésre kerülő világbajnokságon, mivel nem igazán fekszik neki a pálya. A Tour de France tavalyi zöld trikósa most arról beszélt, hogyan lett belőle a világ egyik legjobb sprintere, de kitért arra is, hogyan vált hazája, Eritrea megkerülhetetlenné az afrikai kerékpársportban.
Roglic-dráma, Wanty-öröm, Girmay újabb sprintet nyert
Videó forrása: Eurosport
Mennyiben más a mai Biniam Grimay, mint az, aki 2019-ben Gabonban és az épp most zajló ruandai körön versenyzett?
Felnőttem, ahogy felnő az összes többi kerékpáros is. Mivel egy távoli országból származom, nagyobb figyelem vetült rám, miközben ugyanazt az utat jártam be, mint egy francia vagy egy belga kerékpáros. Nyertem már egy-két nagy versenyt, ezért többen követnek, mint anno, de belül semmit sem változtam.
Gabonban megverted az egyik legjobb sprintert, André Greipelt.
Igen, de többé-kevésbé észrevétlenül. 19 éves voltam, és akkor versenyeztem először Eritreán kívül. Visszatekintve eléggé rendben volt az a győzelem.
Felfogtad akkor, mennyit jelent ez a siker?
Persze, tudtam, ki az az André Greipel. Eritreában mi követjük a versenyeket és számontartjuk a rekordokat. Ez volt az első nagy győzelmem, amely önbizalmat adott a következő időszakra. Ezt megelőzően nem volt lehetőségem, hogy összemérjem magam külföldi versenyzőkkel, még azt sem tudtam, hogy a sprint az erősségem. Ekkor kezdtem saját magamat is megismerni.
- Bilbao: "Nem hiszem, hogy az UAE dominanciája jót tesz a kerékpársportnak"
- "Ez lehet az utolsó szezonom": Chris Froome őszintén vallott jelenről és jövőről
De ekkor még nem árasztottak el ajánlatokkal a csapatok…
Az, hogy megvertem Greipelt, nem adott számomra több lehetőséget. Szerencsére azonban eljutottam az UCI-központba, Svájcba, ahol sokat tanultam, utána pedig a Delko Marseille Provence menedzserei felfigyeltek rám Gabonban. Nekik köszönhetem, hogy profi lettem. Nélkülük könnyen eltűnhettem volna a süllyesztőben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/11/4001421-81204128-2560-1440.jpg)
Girmay-mesterhármas, Roglic két és fél perc hátrányt szedett össze
Videó forrása: Eurosport
Szerinted nehezebb afrikaiként profi karriert csinálni?
Nem nehezebb, mint ázsiaiként vagy dél-amerikaiként. Mivel az összes nagy verseny Európában van, ha nem jutsz be valahogy a kontinensre, senki sem fog észrevenni. Afrikában mi szerencsések voltunk a gaboni és a ruandai körrel, mert ezeken európai csapatok is részt vettek. Ha itt nyertél egy szakaszt, akkor utána kaptál még egy esélyt, de persze garancia semmire sem volt.
Korábban azt mondtad, kicsit unod már, hogy beletesznek az afrikai versenyző skatulyába.
Igen, mert az eredményeimnek semmi köze ahhoz, hogy fekete vagyok.
Amikor 2022-ben megnyertem a Gent-Wevelgemet, meg amikor behúztam egy szakaszt a Girón, és tavaly, amikor megszereztem a zöld trikót a Touron, az emberek állandóan azzal jöttek, hogy én vagyok az első fekete-afrikai, aki ezeket elérte.
Ez azért idegesített annyira, mert azt sugallták, mintha Afrika egy ország lenne, miközben valójában 54 ország osztozik a kontinensen. Én egyedül nem képviselhetem Afrikát, hisz nagyon nagy a különbség mondjuk egy eritreai, egy marokkói és egy angolai versenyző között.
Még manapság is nagyon sok időt töltesz Eritreában, még szezon közben is. Ez számodra létfontosságú?
Az ember a hazájában érzi magát igazán jól. Fontos számomra, hogy sok időt töltsek otthon, mert ott él a családom, nekem pedig muszáj feltöltődnöm. Sok afrikai számára, akik profik akarnak lenni, a legnagyobb gond az, hogy kiszakadnak az otthonukból. A csapatfőnököknek ezt figyelembe kellene venniük. A Wantynál tudják, hogy nálam otthon, Asmarában minden feltétel adott az edzéshez, ráadásul ott a magaslat, ami plusz előny.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/26/image-8fdf480b-24cf-4fb9-bc77-e9b43c9c3c91.jpeg)
Biniam Girmay
Fotó: AFP
Mit gondolsz, az afrikai kerékpársportnak van jövője?
Persze, elég csak megnézni az elmúlt tíz-tizenöt évet. Az alapok adottak, a tehetségek adottak, egyedül a bizalom hiányzik, amit a profi csapatok adhatnak meg nekünk. Az afrikaiak is csak ugyanolyanok, mint az európai versenyzők.
A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
De a Biniam Girmayok is kellenek ahhoz, hogy ez a bizalom felépüljön.
Előttem is voltak versenyzők, akiknek igenis helye volt a profik közt. Ilyen volt Daniel Teklehaimanot, Merhawi Kudus és Natnael Berhane. Mindig is nagyon erős versenyzőink voltak, tempómenők és hegyimenők is. Eritrea mindig is tele volt jó kerékpárosokkal, csak nem figyeltek oda rájuk.
Kellettek az általad produkált eredmények.
Minden a bizalomról szól. Ha nem kapsz esélyt, nem lesz esélyed megmutatni, mennyit érsz.
Számítottál arra, hogy a mezőny egyik sztárja leszel?
Én nem így látom magam. És nem is tudom elképzelni magam ilyen szerepben.
Szeretnék önmagam maradni és tapasztalataimmal segíteni a fiatal afrikai versenyzőket.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/21/image-5a79d3af-afef-4a06-bed0-aa4e8d99795b.jpeg)
Biniam Girmay
Fotó: AFP
Szeptemberben Ruandában lesz a világbajnokság. Korábban utaltál arra, hogy nem biztos, hogy rajthoz állsz.
Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány dolgot tisztázni. Afrikaiként büszke vagyok arra, hogy most először a mi kontinensünk rendezi a vb-t. Ugyanakkor figyelembe véve a képességeimet, tudom, hogy a pálya nem fekszik nekem.
Sokan azt mondják, hogy más okok miatt nem akarok menni, de erről nincs szó. Ruanda sokat tett az afrikai kerékpársportért, és én szerettem volna esélyesként utazni a vb-re. De nem ez lesz a helyzet, a pálya sajnos túl kemény nekem. De ha a szövetség azt mondja, hogy legyek ott, akkor nem fogok nemet mondani. Akkor büszkén viselem az eritreai mezt.
Említetted az afrikai kerékpársporton belüli különbségeket. Hogyan foglalnád össze a legfontosabbakat?
A kerékpáros kultúra miatt Eritreába kell menni, az általános sportkultúra szempontjából Dél-Afrika a jó célpont, ha pedig a szervezési oldalt nézzük, Ruanda a legjobb. Nem véletlenül a ruandai kör a legfontosabb verseny a kontinensen. Egy afrikai számára ez maga a Tour de France. Elképesztően profi a szervezés, ráadásul hihetetlenül népszerű a sportág, az emberek imádják. Ha megnézzük, milyen lelkesen szurkolnak az utak mentén, optimisták lehetünk a sportág jövőjét illetően.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/13/image-f21c49fa-0178-4141-9bbd-6322c31cbf42.jpeg)
Bini Girmay, a 2022-es Gent-Wevelgem győztese
Fotó: AFP
via L’Équipe
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés