"Ez lehet az utolsó szezonom": Chris Froome őszintén vallott jelenről és jövőről

Az UAE Tour utolsó szakaszát az összetett 75. helyéről, majdnem 17 és fél perccel az élen álló Tadej Pogačar mögött várja Chris Froome. A brit bringás május 20-án lesz 40 éves, így nem csoda, hogy már egy ideje foglalkoztatja a visszavonulás gondolata. A négyszeres Tour de France-győztes viszont nem küszködik, szerinte a bringázás egy életforma, és mint ilyen, messze nem csak a győzelemről szól. A szerződése viszont a szezon végén lejár az Israel - Premier Technél, így akaratlanul is szóba kerül a búcsú, ahogy most is felmerült, amikor a L'Équipe készített vele interjút.

Chris Froome: Jól, miután a télen több hónapig nem versenyeztem. Meg azért is, mert lehet, hogy ez az utolsó szezonom.

Talán igen. Kicsit olyan, mintha egy generáció számára jött volna el a búcsú ideje. Tavaly Peter Sagan ment, idén Geraint Thomas és valószínűleg én is elköszönök. De ez mindenkinek más. Én személy szerint 40 éves koromig szerettem volna kerékpározni, mert szeretem ezt a sportot. Idén pedig 40 éves leszek, szóval...

Nem igazán. Ahogy mondtam, valószínűleg ez az utolsó évem, de azért nem jelentem még ki biztosra. Majd meglátjuk, hogyan érzem magam.

(Elmosolyodik.) Hogy szeretem a melót. Fizikailag kemény és megterhelő, de vannak ennél keményebb munkák is! Reggel 9-től délután 5-ig egy irodában ülni pokoli nehezen menne nekem... Kiváltság azt csinálni, amit igazán szeretsz.

Tizenéves korom óta az volt az álmom, hogy profi versenyző legyek, és nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sokáig csinálhattam ezt, különösen a balesetem után. (A 2019-es Critérium du Dauphinén bukott nagyot Froome).

Persze, nagyon is élvezem! Persze, nyilván más az az élvezet, amikor a Tour de France megnyeréséért küzdesz... Legyőzhetetlennek, kivételesnek érzed magad. De még ha nem is nyerek többé, akkor is élvezem ezt az egészet, mert a kerékpározás egy életforma.

Természetesen mindenkinek megvan a saját álláspontja. Az enyém az, hogy nem álltam készen arra, hogy abbahagyjam, amíg el nem értem a célomat, vagyis azt, hogy a 40. születésnapomat a kerékpáron töltsem. Még akkor is, ha már nem vagyok képes ugyanúgy megnyerni egy Tourt vagy egy nagy versenyt, mint régen.

Ha a balesetem után nem versenyeztem volna többet, mindig arra gondoltam volna, hogy "mi lett volna, ha...". De nem kell feltennem magamnak ezt a kérdést, mert folytattam, beleadtam mindent, és megosztottam a fiatalabb generációval a Tourok tapasztalatait, amelyeket megnyertem.

Egyre több fiatal bringás jön oda hozzám, akik olyanokat mondanak, hogy "igazi megtiszteltetés veled tekerni, amikor 12 éves voltam, téged néztelek a tv-ben". Én meg csak hogy "oké, köszi, ettől jó öregnek érzem magam". (Nevet)

De persze ezeket bóknak veszem, még akkor is, ha tíz perccel később meg jól otthagynak az út szélén, mint ahogy ma is történt (aznap a 101. helyen végzett, 1'27-tel lemaradva a szakaszgyőztes Jonathan Milan mögött - szerk.).

Nagyon tisztelettudóak, és sokszor mondják, hogy örülnek, hogy a bukásom után is folytattam, mert ez sokat megmutat abból, milyen ember vagyok, még többet is, mint a győzelmeim.

Az már nagyon régen volt (mosolyog). De igen, különleges győzelem volt, mert annyira más volt, mint a Tour. Valószínűleg ez volt az egyik legnehezebb verseny, amit valaha is teljesítettem, a szezonnak ennyire az elején, jó hidegben. És azért is különleges volt, mert az volt a harmadik háromhetes, amit egy éven belül megnyertem (a Tour 2017 júliusában, a Vuelta 2017 szeptemberében és a Giro 2018 májusában - szerk.).

Valószínűleg a pályafutásom legnagyobb eredménye. Hiányzik persze a Tour is, nyilvánvalóan különleges verseny számomra, és szeretnék visszatérni oda, különösen, ha ez a szezon lesz az utolsó. 2022-ben egy szakaszt szerettem volna nyerni, akkor az Alpe-d'Huez-en 3. lettem, egy ilyet jó lenne újra megpróbálni. Főleg, hogy idén visszatér a Ventoux, ami egyszerre jó és rossz emlék is (mondja nevetve, utalva a híres kocogós jelenetre, ami valószínűleg mindenkinek megvan az emlékeiben).  

Az nagyon király lett volna! Annyira robbanékony, nagyon lenyűgözött. Nem csak a háromheteseken, de még inkább a klasszikusokon. Próbáltam jó lenni például a Liège-Bastogne-Liège-en, de ott nekem sosem sikerült top 10-es helyezést elérnem. Még a legjobb éveimben sem. Neki sikerült a Liège-en, a Flandrián és a Strade Bianchén is.

Forrás: L'Équipe