"Embert raboltam, drogoztam, csaltam" – meg akart halni, a pokolból tér vissza a világbajnok
Publikálva 19/03/2026 - 21:05 GMT+1
Elképesztő mélységből mászott ki és tért ismét jó útra Luvo Manyonga. A 35 éves, világbajnok és olimpiai ezüstérmes dél-afrikai távolugró édesanyja halála után depressziós lett, közel került a halálhoz, most pedig – hat év kihagyás után – visszatér oda, ahol mindig is jól érezte magát: indul a pénteken kezdődő toruńi fedettpályás világbajnokságon.
Kipruto 16 századmásodperces előnnyel nyerte a New York Marathont
Videó forrása: Eurosport
Megverték egy baseballütővel, a földön feküdt, amikor megvilágosodott: ezt az életmódot nem folytathatja tovább. Vagy megváltozik, vagy meghal.
Luvo Manyonga amióta csak az eszét tudta, drogfüggő volt. 2012-ben már kapott egy 18 hónapos eltiltást a dél-afrikai településeken népszerű kristálymet, a tik fogyasztása miatt. Miután visszatért, olykor éppen csak kordában tartotta a szokását, de huzamosabb ideig soha – még akkor sem, amikor a csúcson volt a sportban. Pedig a tehetsége elképesztő magasságokba repítette őt: 2016-ban, Rióban olimpiai ezüstérmes lett távolugrásban és mindössze egy centivel, az utolsó sorozatban kapott ki Jeff Hendersontól, majd 2017-ben világbajnok lett Londonban.
Ugyanebben az esztendőben 8,65-ös Afrika-rekordot ugrott, ami a világ legjobb eredményeit nézve az utóbbi tíz év harmadik legjobbja. Nyilvánosan kimondta a nagy célját: ő szeretne lenni az első ember a történelemben, aki megdönti Mike Powell világcsúcsát és 9 métert ugrik.
Aztán jött a lejtmenet, hiszen elhunyt a szeretett édesanyja. A jókedvű, életvidám sportoló, aki tiniként szórakozásból autóról autóra ugrált, szörnyű mélységbe került. A menedzserei elengedték a kezét és nem sokkal később már semmije sem maradt.
Miután anyukám meghalt, eldöntöttem, hogy vége az életemnek. Ő volt az életem oszlopa, ő vitt előre. A szekér elvesztette a kerekeit, és minden elkezdett rosszul alakulni. Úgy éreztem, semmi sem maradt számomra.
A következő évek abszurdan teltek. Korábbi életére csak a személyi igazolványa emlékeztette – sokszor csak ezzel tudta meggyőzni az embereket arról, hogy valóban ő az, aki egykor meghódította az atlétikát, hiszen a kinézete is teljesen megváltozott. 2020 végén négy évre eltiltották, mert nem frissítette a tartózkodási adatait a doppingellenőrök számára, de ez volt a legkisebb gondja.
”Őrült életem volt, mindig csak az újabb és újabb adag kábítószerért éltem. Eljutottam odáig, hogy egy állandó körforgásból állt az életem: embert raboltam, drogoztam, csaltam, telefonokat loptam el, házakba törtem be. Ennyire mélyre süllyedtem. Amikor felkeltem reggelente, csillapítanom kellett a fájdalmamat, mert nem akartam elfogadni, hogy milyen gondjaim vannak.”
2023-ban aztán ellopott egy telefont, ami egy járőr lányáé volt. Amikor a rendőrök elkapták és elővették a már említett baseballütőt, megváltozott az élete.
Egy hétig nem tudtam járni. Lepörgött előttem az életem. Csak a halál maradt számomra – azt hiszem, egy drogfüggő élete erről szól. Így hát eldöntöttem, hogy vagy megölöm magam, vagy folytatom az életemet. Meg kellett találnom Luvo Manyongát.
Mivel újrakezdésre vágyott, maga mögött hagyta Mbekweni települést, és Kelet-Fokföldre indult, távol a kábítószerek csábításától. Megtisztult, megszabadult a bűnözői élettől, és új terveket szőtt.
Amikor 2024 decemberében lejárt az eltiltása, szép csendben újra nekilátott az edzéseknek. Néhány hónappal később már elindult egy Stellenboschban rendezett helyi bajnokságon, készen arra, hogy közel hat év után először versenyezzen.
”Visszanyertem az emlékeimet arról, honnan jöttem, és átgondoltam az utat, amelyen keresztülmentem. Az, hogy egészségesen állhattam oda a versenyhez, és várhattam, hogy végre azt csinálhassam, amiben én, Luvo a legjobb vagyok, elég érzelmes pillanat volt."
Az aznapi 7,31-es eredménye messze elmaradt attól, amivel évekkel korábban a világbajnoki dobogó tetején végzett, de kezdetnek megtette. A World Wide Scholarships szervezet felkarolta őt és Johannesburgba költözött, hogy új edzőjénél, Herman Venskénél éljen. Jött egy állandó ritmus az életében: edzőtermi és fizikai edzések, pihenő és sok öröm. Lassan, de biztosan elkezdtek javulni az eredményei, októberben ismét elérte a 8 métert, majd a múlt hónapban összejött a 8,11, ami a világbajnoki szintidőt jelentette.
Most, Lengyelországba olyan emberként utazott, aki a tetteiért teljes felelősséget vállal. Szeretné, ha a saját tapasztalata intő példát mutatna, hogy mi történhet, amikor egy fiatal kilép a szegénységből, majd a sikerek és a hírnév után a tragédiát már nem tudja kezelni.
”Nem fejeztem be az iskolát, mert a családomban senkinek sem volt fogalma arról, hogyan segítsen egy gyereken, aki hirtelen nagyobb pénzösszegekhez jutott, mint amiről valaha is álmodott volna. Már tiniként elkezdtem drogozni, még mielőtt 2010-ben megnyertem a junior világbajnokságot. Egy kisvárosból származom, ahol senki sem volt híres, senki sem járta a világot fiatalon. Sok minden történt velem nagyon gyorsan."
Nagyképű lettem, és azt hittem, enyém a világ. Ember vagyok. Hibáztam, nincs mit szépítenem. Komoly problémáim voltak, de megtanultam a leckét. Felismertem, hogy ki is az a Luvo Manyonga.
Már három éve teljesen tiszta, és gondolni sem tud már a drogokra.
”A sport természetes eufóriát ad, így amikor nem sportoltam, kerestem valamit, ami ezt újra és újra megadja nekem. Mindig, amikor visszatértem Dél-Afrikába, ezt az érzést akartam átélni. Azt hittem, egyensúlyban tudom tartani a szezonbeli versenyzést és a holtszezonban való drogozást. De ezek a dolgok gonoszak, és egyszer csak eljutsz egy olyan pontra, amikor átveszik fölötted az irányítást. Ők uralják az életedet, te pedig tőlük függsz. Ha most megpróbálnék újra kábítószerezni, számomra a halált jelentené.”
A lelkesedése visszatért, őt pedig örömmel fogadja a mezőny, hiszen mindenki tisztában van a történetével. Élvezi a lehetőséget, hogy 35 évesen rangidősként indulhat a vb-n.
”Nagyon izgatott vagyok. Érzem, hogy még mindig bennem vannak a nagy ugrások és a potenciális aranyérmek. Úgy érzem, minden versennyel egyre jobb és jobb leszek. Az izommemória sosem felejthető. Olyan vagyok, mint egy autó, ami évekig parkolt. A motor még friss, a gumikat és az olajat kicserélték, csak egy ideig vezetnem kell. A V12-es hamarosan lángra kap."
(The Guardian)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés