Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Először metamfetamin, utána "csak" nem működött együtt - újabb eltiltott atléta

Eurosport
Eurosport

Publikálva 18/06/2021 - 21:11 GMT+2

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a távolugró világbajnokot

Luvo Manyonga

Fotó: Eurosport

Négy évre eltiltotta a világbajnok, olimpiai ezüstérmes távolugró Luvo Manyongát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó testülete (AIU).

A szervezet pénteken jelentette be, hogy 2020. december 23-i kezdettel négy évre eltiltják a 30 esztendős dél-afrikai atlétát, mivel megsértette a holléti nyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályokat. Az indoklásban kiemelték: Manyonga nem működött együtt az eljárás során, és számos lehetőséget visszautasított, hogy részt vegyen a végül május 28-ra kitűzött meghallgatáson. A sportolónak harminc nap áll rendelkezésre, hogy fellebbezzen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).
A 2016-os riói olimpián ezüstérmes, egy évvel később Londonban világbajnok atléta - akinek versenyzési jogát januárban függesztették fel -, azért kapott a szokásosnál súlyosabb büntetést, mert 2012-ben már volt egy doppingügye. Akkor metamfetamint találtak a mintájában és 18 hónapra tiltották el.
A holléti nyilvántartás vezetésében elkövetett hibák, illetve doppingellenőrzések elmulasztása miatt az utóbbi időben több sztáratlétát is elmarasztaltak, köztük a 100 méteres síkfutásban világbajnok Christian Colemant, aki két évre szóló eltiltása miatt nem indulhat a tavalyról idénre halasztott tokiói nyári olimpián.
A sportolóknak rendszeresen vezetniük kell, hogy hol tartózkodnak, és az előre be nem jelentett mintavételeknél vagy ellenőrzéseknél is rendelkezésre kell állniuk. Ha egy éven belül háromszor nem elérhetők, az doppingvétségnek minősül, ami egy vagy két évre szóló eltiltást vonhat maga után.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés