Édesanyja halála küldte padlóra az elmeszelt világbajnokot

Édesanyja halála küldte padlóra az elmeszelt világbajnokot

Luvo Manyonga

Fotó: Getty Images

A világbajnok és olimpiai ezüstérmes Luvo Manyonga arról beszélt egy interjúban, hogy édesanyja halála komolyan közrejátszott abban, hogy teljesen összeomlott.

Manyonga először szólalt meg azóta, hogy négyéves eltiltást kapott a holléti nyilvántartásra vonatkozó szabályok megsértése miatt. A döntést két héttel ezelőtt jelentette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó testülete (AIU).
A dél-afrikai atlétának még bő két hét áll a rendelkezésére, hogy fellebbezzen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). Ha ezt nem teszi meg, legkorábban 2024 decemberében versenyezhet.
Manyonga 2012-ben már kapott egy 18 hónapos eltiltást, mert metamfetamin nyomaira bukkantak a vizeletében. A világbajnok, aki egyébként rendkívül szegény sorsú családból származik, arról beszélt, hogy készen áll arra, hogy végre leszámoljon a démonaival.
picture

Luvo Manyonga

Fotó: Eurosport

Erősebben akar visszatérni, jobb akar lenni, mint valaha. Az interjúban kitért a hollétével kapcsolatos problémára, ami szerinte egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
„Anyagi okai is vannak, hogy nem tudták, hol vagyok megtalálható” – mondta Manyonga. „De ez persze nem mentség a viselkedésemre. Arról van csak szó, hogy nem voltam stabil, nem tudtam a karrieremre koncentrálni. Ez csupa olyasmi, ami amúgy bárki mással is megtörténik.”
Azt is hangsúlyozta, hogy édesanyjának, Joyce-nak a tavaly év végi halála teljesen a padlóra küldte őt.
„Két hónappal ezelőtt azon kaptam magam, hogy az az ember, aki a pályán kívül sétál, nem én vagyok. Elmentem egy hagyományos gyógyítóhoz, akivel az életem alakulásáról és az elhunyt édesanyámról is beszélgettünk."
„Amikor anyu elment, akkor nekem kellett volna meghalnom… Az én kultúrámban az a szokás, hogy csinálni kell egy szertartást, amellyel megköszönöm az őseimnek, hogy én itt lehetek. Én azonban nem mondtam köszönetet, amiért ők mérgesek rám.”
picture

Luvo Manyonga

Fotó: Eurosport

„Az ügynökségem úgy dobott engem, mintha nekem már annyi volna és nem volna bennem potenciál. Nekem magamnak nem állt módomban, hogy frissítsem a hollétemre vonatkozó információkat. Nem értem, hogy lehet az, hogy az ügynökségem nem tudott semmit az én hollétemről. Hisz pontosan tudták, hogy a testvéreméknél vagyok. A pénzügyeimet is az ügynökségem kezelte.”
„Nem okolom őket az én hibáimért, de az tény, hogy ők hasznot húztak belőlem.”
Manyonga azt mondja, sokkolni fogja a világot, amikor majd újra versenyezhet. Azt is hozzátette, hogy továbbra is célja, hogy létrehozzon egy akadémiát a fiatalok számára. Mindenképpen szeretne ugyanis visszaadni valamit annak a közösségnek, ahonnan származik.
William Norris, a doppingügyekkel foglalkozó testület döntőbírája szerint Manyonga egy éven belül három alkalommal sem volt elérhető, hogy doppingtesztet produkáljon. Először 2019. november 26-án, harmadszor pedig 2020. október 1-én.
Ha nem lett volna a korábbi doppingügye, Manyonga most csak kétéves eltiltást kapott volna, így azonban négy évet kell várnia, mire újra versenyezhet, ami azt jelenti, hogy nem lehet ott a 2024-es párizsi játékokon sem.
picture

Luvo Manyonga

Fotó: Getty Images

A testület szerint Manyonga eddig nem folyamodott enyhítésért. A családja a közösségi médiából értesült az eltiltásról. Remélik, ha megkapja azt a segítséget, amire szüksége van, visszatérhet a sporthoz, ami annyira fontos a számára.
Édesapja a közvélemény támogatását kérte a fia számára, aki a tudomása szerint enyhítésért fellebbez majd a CAS-nál.
„Jól ismerem a fiam, ő egy nagyon nagy harcos. Már nagyon fiatalon észrevettem, hogy lehet belőle valami, mert amikor rögbizni mentem, mindig csatlakozott hozzám, és nagyon jó volt benne. Azt kérjük az emberektől, hogy ne mondjanak le róla.”
via IOL
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés