"Adjatok már ennek a lánynak egy hamburgert" - Az atléták is a kommentelők szabad prédáivá váltak

A britek 1500 méteres olimpiai bronzérmese, Georgia Hunter Bell a közösségi média "igazán sötét oldala" miatt a versenyek előtt már rá se néz az internetre. Eilish McColgant a héten egyenesen elárasztotta a gyalázkodáshullám a neten, olyanokat írtak róla, hogy anorexiás, és úgy néz ki, mint egy csontváz – a brit atléta ezért érezte úgy, hogy neki is fel kell szólalnia a sportolónők védelmében.

Tükörsimán igazolódott a papírforma, Kipyegon harmadszor is olimpiai bajnok 1500 méteren

Videó forrása: Eurosport

A 31 éves Georgia Hunter Bell a 2024-es olimpia egyik legjobb sztoriját szolgáltatta: ő volt az az atléta, aki otthagyta a kiberbiztonsággal foglalkozó főállását, majd a párizsi olimpia dobogóján találta magát. Sőt, a 3 perc 52,61 másodperces futásával megdöntötte az 1500 méteres brit rekordot is, ha már ott járt.
A sikere viszont nem volt elég ok arra, hogy békén hagyják, azt mondta, emiatt még inkább célkeresztbe került.
"Rettenetesen" – mondta Hunter Bell, amikor a The Guardian arról kérdezte, hogy mennyire durva hely az internet.
"Tavaly nyáron elég gyorsan jó vastag bőrt kellett növesztenem… Az emberek többsége támogat és szurkol, de a közösségi médiának van egy sötét oldala is, ahol az emberek kontroll nélkül írnak rólad: a testedről, a külsődről, arról, hogy milyen a teljesítményed vagy milyen vagy te. Elég nehéz ez, amikor mindez célzottan neked szól" – mondta.
"Néha az emberek privát üzeneteket küldenek nekem, pedig ennek véget kellene vetni. Tudom, hogy Eilish is beszélt erről, és ez tényleg egy nagyon kemény dolog, mert rengeteg energiát vesz el tőled."
A héten történt, hogy az olimpiai ezüstérmes Liz McColgan kiakadt azon, hogy a lánya, Eilish (aki egyébként a Nemzetközösségi Játékok 10000 méteres futásának regnáló bajnoka) milyen megalázó és sértő megjegyzéseket kapott a közösségi médiában.
Az X-re posztolt képernyőfotókon mutatta meg, hogy milyen üzeneteket kapott a lánya, a többségük a testalkatát kritizálta, de az is általános reakció volt, hogy bizonyára étkezési problémái vannak.
"Úgy néz ki, mint egy csontváz" – ezt például az alá a videó alá posztolták, ahol Eilish egy futópadon edz az első londoni maratonjára, de olyanokat is kapott, hogy "Ez anorexia" vagy hogy:
Adjatok már ennek a lánynak egy hamburgert.
A WTA a teniszben elkezdett foglalkozni azzal, hogy a médiában és a nyilvánosság előtt hogyan tudná megvédeni a női sportolókat, erre pedig szükség is van, elég csak visszaemlékezni Emma Raducanu ügyére. Arra a kérdésre, hogy vajon az atlétikában is szükség lenne-e valamilyen védelemre, Hunter Bell azt mondta, hogy a zaklatást minden áron meg kell állítani.
"Sokszor próbálom a megjegyzéseket bóknak venni, egyébként ezt mondja nekem a férjem, George is. Mert amikor valaki eljut egy bizonyos szintre, ismert lesz, az emberek elkezdik azt hinni, hogy azt mondhatnak róla, amit csak akarnak."
Azt gondolják, szabad préda vagy.
"Ez nagyon nem oké, de ez is azt bizonyítja, hogy mennyire frusztráltak az emberek" – tette hozzá az atléta.
"Ha versenyem van, reggel kiteszek egy posztot, aztán egész nap nem megyek a közösségi média közelébe. Mert simán lehet, hogy látsz valami olyat, ami valódi hatással lesz rád, és pont az elevenedre tapint."
Nem Hunter Bell volt az első atléta, aki felszólalt annak érdekében, hogy a kommentelők észrevegyék, a sportolók is emberek, és vannak érzéseik is, de mivel az utóbbi időben egyre több ilyet tapasztalt, úgy érezte, neki is hallatnia kell a hangját.
picture

Georgia Bell

Fotó: Getty Images

Hunter Bell a most kezdődő apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokság brit csapatának egyik főszereplője. Májusban eredetileg csak szabadságot vett ki, hogy az olimpiára készülhessen, de aztán feladta a főállását, hogy profi sportoló lehessen. Most úgy véli, aranyeséllyel utazik az Eb-re.
"Párizs után azt gondoltam, hogy tartozom magamnak annyival, hogy megnézem, mire vagyok képes a következő négy évben, még Los Angeles, azaz a következő olimpia előtt'" – mondta. "Szerencsére a munkahelyem nagyon megértő volt, bár szerintem fogadásokat kötöttek a kollégáim arra, hogy visszamegyek-e vagy sem" – mesélte Hunter Bell.
"Amikor májusban elmentem, azt mondták: 'Ó, hát, tudod, még ha érmet is nyersz, akkor is szeretnénk, ha visszajönnél. Akkor még nem gondoltam, hogy összejöhet ez, ezért azt mondtam nekik, hogy mindenképpen visszamegyek. Szerencsére egy szuper csapat van mögöttem, és végig támogattak abban, hogy elérjem az álmaimat."
Forrás: The Guardian

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés