Emma Raducanu már másodszor került egy bizarr rajongó célkeresztjébe
Publikálva 19/02/2025 - 15:19 GMT+1
Emma Raducanu könnyek között hagyta el a pályát kedden este Dubajban, miután egy férfi fixírozta őt. Az illető már a hétfői napon megkörnyékezte a brit teniszezőt, majd a Muchova elleni mérkőzés alatt is ott volt a lelátón, ahol egyértelmű jeleit mutatta annak, hogy megszállottan viselkedik a teniszezőnővel szemben.
Nem sok esélyt adott Swiatek Raducanunak, a lengyel könnyedén jutott a legjobb 16 közé
Videó forrása: Eurosport
Emma Raducanu a dubaji első fordulóban véget vetett vereségsorozatának, miután legyőzte Maria Sakkarit. A meccs után elmondta, hogy nagyon élvezi a versenyt, de a hangulatára árnyékot vetett a fixáltan viselkedő férfi, aki hétfőn közterületen közelítette meg őt, majd kedden ott volt a Karolina Muchova elleni mérkőzésen a lelátó egyik első sorában.
A 22 éves teniszező láthatóan nehezen viselte a dolgot és a székbíróhoz fordult, sőt, egy kis időre még el is bújt a játékvezető széke mögé. Törülközőjével törölte a könnyeit, miközben az illetőt kivezették a lelátóról. A férfit később eltiltották a WTA-versenyek látogatásától.
Mindez az első játszmában, Muchova 2-0-s vezetésénél történt. A Roland Garros 2023-as döntőse próbálta vigasztalni az incidens során Raducanut, utána viszont nem kímélte, és végül szoros csatában megnyerte a mérkőzést, 7-6, 6-4-re.
Raducanunak korábban is volt egy hasonló, bár durvább esete: 2022 januárjában arról beszélt, hogy megcélozta őt egy hasonlóan megszállott "stalker", aki ellopta az apja cipőjét (azt hitte, a kiszemeltje cipője) és bizarr üzeneteket, valamint ajándékokat küldött neki. Mint kiderült, egy 35 éves férfi, Amrit Magar volt a tettes, akit 18 hónap közösségi munkára ítéltek, illetve ötéves távoltartási ítéletet is kapott. Az akkor még tinédzser, de már US Open-bajnok Raducanu ezt mondta ezután:
"Úgy érzem, elvették a szabadságomat. Folyton a hátam mögé kell néznem. Feszült vagyok és sokszor aggódom, hogy ez újra megtörténhet. Még otthon sem érzem magam biztonságban."
Magar, egy házas ember, aki korábban kiszállítóként dolgozott, tudta, hogy Londonban melyik környéken lakik a Raducanu-család, és helyi lakosoktól kért útba igazítást. Mint elmondta, a Covid alatti lezárások során nem volt munkája, sokat nézte a tévét, és ekkor gabalyodott bele a teniszezőbe.
Magar virágcsokrot vitt neki, egy furcsa üzenettel, melyet aláírt ő, a felesége, valamint a kutyájuk... Ennyi állt rajta: "Nincs mit mondanunk, de te szeretetet érdemelsz." Később hasonló látogatásokat tett a Raducanu-rezidencián, többek között karácsonyi díszeket helyezett el az egyik fájukon. Érthető módon a tinédzser teniszbajnok ezek után új házba akart költözni.
Forrás: The Sun