Kriszt Sarolta U20-as és U23-as csúccsal hatodik lett hétpróbában a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon
Eurosport | GoogleKriszt Sarolta U20-as és U23-as országos rekordot jelentő 6407 ponttal a nagyszerű hatodik helyen végzett, míg Szűcs Szabina az utolsó szám előtt visszalépett hétpróbában szombat este, a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.
Atlétikai Európa-bajnokság az Eurosporton! Európa legjobbjai Birminghamben csapnak össze idén nyáron
Videó forrása: Eurosport
A 19 éves gödöllői tehetség egészen ihletett formában versenyezte végig az elmúlt két napot, 100 m gáton 13.38 másodperccel 16 századdal futott jobbat idei legjobbjánál és mindössze három századdal maradt el egyéni csúcsától, majd magasugrásban szintén szezoncsúcsot jelentő 1,71 métert produkált.
A péntek esti folytatásban is remekelt, súlylökésben 13,26 méteres egyéni csúcsot ért el, 200-on pedig 23.58 másodperccel zárt, így összességében 3701 ponttal fejezte be a napot a 11. helyen.
Ahogy ő is elmondta, neki a második napja mindig erősebb, s ennek megfelelően szerepelt szombaton. Előbb távolugrásban 6,44 métert produkált, majd gerelyhajításban 46,67 métert. Mindkét eredmény a hatodik legjobb volt a mezőnyben, s összetettben 5485 pontjával szintén a hatodik pozícióba lépett fel. Kriszt péntek este megemlítette, hogy 800 méteren idén még adós egy jó futással, de reméli, hogy szombaton este sikerül majd ezt az adósságát "törlesztenie".
Az összetett állás alapján az előre lépésre kevés esély mutatkozott, ugyanis az ötödik német Sophie Weissenberg (5689 pont) több mint 200 ponttal előzte meg, mögötte viszont óriási volt a tülekedés. Az első négy szám után még éllovas lengyel Adrianna Sulek-Schubert kettő, a nyolcadik Maria Vicente nyolc, a kilencedik portugál Jéssica Barreira 17, a tízedik litván Beatrice Juskeviciute pedig 41 pontra állt tőle, de még a 11. olasz Sveva Gerevini is mindössze 62 ponttal követte.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/08/15/image-d79a111a-7412-4dbb-962f-11fe6bb6ec7c.jpeg)
Kriszt Sarolta
Fotó: AFP
Mindez azt jelentette, hogy nagyot kellett futnia 800-on, lehetőleg valamennyi üldözőjét megelőzve, akik közül egyértelműen a lengyel volt a legveszélyesebb, aki a mezőny legjobb kétkörös szezoncsúcsával (2:08.83 perc) rendelkezett, Kriszténél (2:11.43 p) két és fél másodperccel jobbal.
Kriszt Sarolta az összetett állás legjobbjaival egy futamban szerepelt és nagyon érett futást mutatott be. Az első 500 méteren szorosan a lengyel mögött haladt, majd ellépett mellette és tapadt a mezőny elejére. A hajrában láthatóan már nagyon küzdött, de végül a hatodik helyen ért célba 2:12.93 perccel (922 pont), s mivel közvetlen riválisai közül csak az olasz végzett előtte, s ő is csak kevéssel, így megőrizte összetettben is a hatodik helyet.
A fiatal magyar 6407 ponttal zárt és 156 pontot javított a tavaly óta általa tartott U20-as rekordon. Az eddigi U23-as csúcsot - melyet Krizsán Xénia ért el 2015-ben - 85 ponttal múlta felül.
Abszolút elégedett vagyok. Nem hiszem, hogy lenne okom bármiért is szomorkodni, vagy bármiért lehetne hiányérzetem. Nagyon örülök ennek az eredménynek.
"Nem is tudok kiemelni egyetlen momentumot a két napból, az egész egyben jó volt. Úgy érzem, éretten tudtam versenyezni. Menet közben a nagy nevek között is azt éreztem, hogy itt a helyem és, hát, hatodik lettem, úgyhogy ezek szerint tényleg itt a van" - mondta boldogan Kriszt Sarolta.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/08/15/image-18453201-f544-4955-9ac1-12c2708b1843.jpeg)
Kriszt Sarolta (j2) a női hétpróba 800 méteres síkfutás számában a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon 2026. augusztus 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
A fiatal többpróbázó beszélt arról is, hogy az utolsó szám előtt nem tekintgetett előre.
"Nem nagyon volt esélyem feljebb lépni. A két cél az volt, hogy a lengyel és az olasz lányt látótávolságon belül tartsam. Eredetileg végig a lengyel mögött akartam futni, de amikor láttam, hogy az olasz előre ment, muszáj volt nekem is menni" - nyilatkozta Kriszt, akinek sokat jelent az új U23-as csúcs. - "Kicsiként sokat néztem Xénit, amikor még nem is többpróbáztam. Igazság szerint durva, hogy már első éves U23-asként megdöntöttem a csúcsát, és remélem, valamikor majd a felnőtt országos rekordját is meg fogom tudni javítani."
A kifejezetten peches versenyt futott viszont Szűcs Szabina. A BHSE ötpróbában világbajnoki negyedik atlétája bokasérüléssel küszködik egy ideje, és pénteken mind a négy számban egy kicsit elmaradt attól, amit várt, 3609 ponttal a 18. helyen állt.
Szombat délelőtt aztán gyorsan el is dőlt, hogy nem fog tudni előkelő helyen végezni, miután mindhárom távolugrása érvénytelen volt és pont nélkül zárta az ötödik próbát. Ennek ellenére nem adta fel, a gerelyhajításra is odaállt, de nem tudott jól dobni, 39,44 métert ért el és maradt az utolsó helyen (4266 pont), a 800 métertől pedig visszalépett.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Kegyetlen dráma az atlétikai Eb-n – de miért kapott büntetést Venyercsán Bence?
- Kriszt Sarolta futásban is remekelt, már a top 10-et ostromolja hétpróbában
A hétpróbát az írek világbajnoki ezüstérmese, Kate O'Connor nyerte meg 6751 ponttal, a holland Emma Oosterwegel (6713 pont) és Sofie Dokter (6645 pont) előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)