Mikaela Shiffrin – Létezhet-e, hogy minden idők legnagyobb síelője egy nő?

A hüttékben esetleg összedobhatnák a Kajzersmarnit vagy a Germknödelt, már ha végeztek a takarítással persze, de hogy síeljenek? Hogy versenyezzenek? Ez nyilvánvalóan csak valamiféle rossz tréfa lehet. Egy normális világban semmiféle létjogosultsága nem lenne semmiféle női sportnak, az, hogy manapság ilyesmiről beszélhetünk, már önmagában bizonyítja, hogy mennyire rossz irányba mennek a dolgok!

Síeltek a nagymamáink? Volt a dédnagymamáink között jobbátlövő? Na ugye?

Maga Kovács Ákos sem tudna olyan szépen beszélni a női princípium beteljesítéséről, mint egy igazi szurkoló, amikor valamiféle női sportot néz. Véletlenül persze, hogyan másként is nézhetne, hiszen tisztességes ember csak akkor kapcsol egy női kézimeccsre, ha már az összes férfi véget ért. És akkor is legtöbbször csak azért, mert már végképp nincs más, csak a Paprika TV.

Egyszerűen élvezhetetlen. Legyen szó teniszről, kosár- vagy kézilabdáról, egyszerűen sír a labda! Egymás hibáiból élnek! Alpesi sí, atlétika, úszás? Viccelsz? Hát mekkora a mezőny? Mekkora a konkurencia? Arról nem beszélve, hogy ezért még pénzt is kapnak! Őrület. Egyenlő díjazás? Hát nézzük már meg, hányan vesznek jegyet egy női teniszmeccsre, hányan nézik meg a női döntőt! Be kellene szüntetni az egészet. Vagy leginkább el sem kellett volna kezdeni.

Ki fog így elmosogatni?

Ne nagyon kerteljünk, innen indulunk. Onnan, hogy a legtöbben egyetlen érvet tudnak felhozni a női sport létjogosultsága mellett, ez pedig az, hogy a mezőny mégiscsak tele van jó csajjal. És ne tévedjünk, nemcsak szurkolók gondolkodnak így, hanem nagyon gyakran edzők, versenyzők is.

És akkor itt van ez a menet:

... vagy éppen ez. De hozhatnék még vagy százat.

Fogalmazzunk így: Mikaela Shiffrin pályafutása nehezen illeszthető a fenti kánonba.

Mondhatnám, hogy az ő karrierjét nem kell magyarázni, mint a női teniszezők egyenlő pénzdíjait kellett (SZG#21 – Hülyeség, hogy a nők nem tudnak teniszezni, mégis ütik-vágják őket), vagy mondjuk Anisimova esetében a wimbledoni döntőt (SZG#120 – Świątek lenullázta Anisimovát, kiváló hétvégéje volt a hímsovinisztáknak), de még ez sem lenne feltétlen igaz. Az ő életének is megvolt a nehezen magyarázható mélypontja, amikor a pekingi olimpián jobbára csak esett-kelt.

Ám ha arra gondolunk, hogy ki az a női sportoló manapság, akinek a teljesítménye abszolút értékben talán a legközelebb van a férfiakéhoz, akkor aligha tudunk nála jobb példát mondani.  Sokkal inkább erre a kérdésre koncentrálnék, mint arra, amit a címben picit provokatívan feltettem. Mármint, hogy tényleg ő-e a valaha volt legnagyobb síelő. Már csak azért is, mert egyfelől még nincs is vége a karrierjének, másfelől pedig ez a legnagyobbság egy nagyon nehezen eldönthető kérdés bármely sportágban. Bár a 103 világkupa-győzelem azért némi támaszt nyilvánvalóan ad majd neki, amikor erről beszélgetünk. Addig is azonban sokkal inkább azt a vonalat erőltetném,

Bármely sportágban? Nem annyira abszolút értékben, mint mondjuk Ye Shiwen, aki a londoni olimpián gyorsabban úszta 400 vegyesen az utolsó 50 métert, mint Ryan Lochte, vagy mint Sabalenka, aki néha nagyobb tenyerest üt, mint a férfiak, hanem sokkal inkább színvonalban. Persze az nehezebben mérhető, mondhatni talán picikét szubjektív is, ám valószínűleg pont ezért annyira izgalmas. Hogy arra gondolhat az ember, hogy lehet-e ezt jobban? Hogy van-e feljebb? Lehet-e még közelebb?

Azt gondolom, hogy az a négy műlesikló futam, amit idén láttunk Leviben és Gurglben Mikaela Shiffrintől, az olyan közel volt a tökéleteshez, mint amilyen közel a tökéleteshez ebben a szakágban eddig csak a legjobb Ivica Kostelić vagy Marcel Hirscher tudott síelni. Mármint a modern időkben, mondjuk így, carving lécekkel. Sehol egy megbillenés, sehol egy egyensúlyvesztés, tökéletes ívek szinte végig.

Ahogy Mikaela Shiffrin most ismét síel, az maga a harmónia, maga a tökéletesség. Az egy kulturális élmény.

És így, hogy az édesapja halála utáni időszakban kiderült az is, hogy ő is tud esendő lenni, tud hibázni, esni, esetleg megsérülni, ez most sokkal többet ér, mint korábban, a pályája legelején. Így, ezek után a nehezebb évek után tudtuk meg igazán, hogy mit is jelent az, amikor így szárnyal, ahogyan most.

Mivel most már van ellenpont is.

Már tudjuk, hogy nem csak arról van szó, hogy él valaki ezen a világon, aki nagyobb tehetséggel született, mint bárki más, hanem látjuk benne a melót is. És ezáltal a kiteljesedést.

Kapcsolódó:

A gurgli második futamot elnézve lett határozottan az az érzésem, hogy ennyire közel férfiakhoz még talán soha, senki sem járt. Semelyik általam ismert sportágban. Lehet, hogy egy-egy játékelemben valaki igen, lehet, hogy egy versenyszám valamely apró pici részletében igen, de egy komplett versenyszámban szerintem még soha senki.

Nyilván láttunk már olyan női sportolókat, ahol ez esetleg felmerült, Serena Williams jut az ember eszébe hirtelen, hiszen ő fénykorában legalább ennyire kiemelkedett a női mezőnyből, mint most Shiffrin. De annak az volt az oka, hogy ő nagyjából mindent – no jó, nagyon sok mindent – jobban csinált, mint a többi nő. Sokkal keményebbeket ütött például, vagy ami még fontosabb volt, sokkal inkább tudott nyerni. De ha arra gondoltunk, hogy az a játék megállta volna-e a helyét a férfiak között, akkor szerintem egyértelműen nemet kellett volna mondanunk. Akkoriban az volt a legjobb női tenisz, ennyi.

Ugyanez a helyzet, ha a legjobb kézi- vagy kosár-, vagy röplabdázókra gondolunk. Akik a legjobbak voltak a nők között, azok akármit is csináltak, az nem nagyon volt értelmezhető a férfiak mezőnyében. Vannak ugyanis bizonyos fizikai korlátok, melyeket a nők sohasem fognak tudni kompenzálni, sosem fognak tudni akkorát ugrani, sosem fognak tudni akkorát szerválni, vagy olyan gyorsan futni, mint a férfiak. Ettől az ő teniszük, kézi- vagy kosárlabdájuk sohasem lesz teljesen ugyanaz a játék, mint a férfiaké.

Ilyen fizikális korlátok nyilvánvalóan Shiffrinnél is vannak. Ezért nem tud ugyanolyan kemény lécekkel, cipőben síelni, mint a férfiak. És éppen ezért abszolút értékben nyilván nem is megy olyan gyorsan, mint ők, tehát nem arról van szó, hogy ugyanazon a lejtőn, ugyanazzal a kaputűzéssel gyorsabban érne le, mint a férfiak. Arról van szó, hogy nála valahogy nem veszi észre az ember ezt a fizikális hendikepet. Talán azért, mert akármit is csinál, folyamatosan az az érzésünk, hogy amit csinál, azt egyszerűen nem lehet jobban csinálni. Hogy nem csak nő nem tudná jobban, hanem férfi sem.

Egészen egyszerűen az az érzésünk, hogy amivel ő rendelkezik, az a tökéletes sítudás.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!