Świątek lenullázta Anisimovát, kiváló hétvégéje volt a hímsovinisztáknak

Amanda Anisimovával megtörtént az, amitől mindenki retteg, aki akárcsak egyetlen tétre menő teniszmérkőzést is játszott életében. És a tét nagysága itt most indifferens: aki csak sörmeccseket játszik a haverjaival, vagy éppen amatőr versenyeken indul, az ugyanúgy retteg egy 0:6, 0:6-tól mint az, aki profinak áll. Már ha szorult belé egy egészséges kis kételkedés, persze.

Świątek megtette, ami még számára is elképzelhetetlen volt: ő lett Wimbledon bajnoknője

Videó forrása: Eurosport

Akibe szorult, annak a fejében valahol, nagyon hátul, de örökké ott lesz ez a félelem, hogy csak nehogy egyszer vele, valamikor, valahol ez megtörténjen. Persze ha valakinek a kezében ott van egy stabil 220-as szerva, az némiképp kevésbé izgul emiatt, ám azért ők sem teljesen védettek. Andy Roddick például a londoni olimpián (Wimbledonban!) 6:2, 6:1-re kapott ki 54 perc alatt Novak Djokovictól a második fordulóban. És hogy az ő kezében mekkora szerva volt, azt talán nem kell részleteznem. De gombolyíthatjuk tovább a fonalat: Novak a 2020-as Roland Garros-döntőben 6:0, 6:2-re bukta az első két játszmát Nadal ellen úgy, hogy másfél órára volt szüksége, hogy feliratkozzon egyáltalán az eredményjelzőre. De Nadal is kapott egy bringát élete első wimbledoni döntőjében Federertől, más kérdés, hogy ő ott aztán szépen összeszedte magát, és végül csak négy szettben kapott ki. Nem úgy, mint Roger a 2008-as Garros-döntőben Rafától, ahol a végeredmény 6:1, 6:3, 6:0 lett.
Ez ugyanolyan sima meccs volt, mint a szombati női döntő, csak talán a szégyenérzet volt egy lehelettel kisebb.
Lleyton Hewitt két bagelt is bezsebelt a Federer elleni 2004-es US Open fináléjában (6:0, 7:6, 6:0), és Juan Carlos Ferrero első Garros-döntőjében is 6:0, 6:1 volt az első két játszma Albert Costa ellen. Ő alighanem ugyanannyira izgult, mint a hétvégén Anisimova, egy év múlva ugyanott mégis nyerni tudott, ma pedig ő Carlos Alcaraz edzője. De ha még régebbi időkbe megyünk vissza, Connors is kapott ki McEnroe-tól wimbledoni döntőben 6:1, 6:1, 6:2-re (1984), mint ahogyan verte ugyanő például Rosewallt a US Openen 6:1, 6:0, 6:1-re is.
Ez egy ilyen játék, ilyesmi előfordul. És szándékosan hoztam példákat férfi Grand Slam-döntőkből, hiszen most mindenki azt hiszi, hogy ami a ŚwiątekAnisimova meccsen történt, az csak a nőknél fordulhat elő. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy ilyen azért fordul elő, mert a női tenisz
ahogy van, szar.
Ez viszont nagyon nem igaz. Annak, hogy miért van több 6:0 és jóval több 6:0, 6:0 a nőknél, mint a férfiaknál, van egy végtelenül egyszerű szakmai magyarázata, ám ez nem azt jelenti, hogy a nők ne tudnának teniszezni. Teniszezni ők is nagyon tudnak, csak sosem fognak tudni 220–230-cal stabilan adogatni. Ők jó 30–40, néha 50 km/h-val lassabban szerválnak, mint a férfiak, viszont az adogatásfogadás terén koránt sincs ekkora lemaradásuk. Ergo, ha valaki izgul, ha valakinek nem megy a szerva, akkor gyorsabban nyílik az olló, mint a férfiaknál. A második szervánál már egyértelműen a fogadó van előnyben, de sokszor egy biztonsági elsőnél is. Annyira gyorsan jön vissza a labda, hogy egyszerűen nem előny az adogatás, mint a fiúknál, ilyenkor semmi nincs, ami megvédje a szorult helyzetben lévő teniszezőt. Sokkal kevesebb az olcsó pont, arra pedig nagy szüksége van annak a játékosnak, aki izgul, vagy egyszerűen csak rosszul kezd.
picture

Anisimova nagy csatában gyűrte le Sabalenkát, ott van élete első Grand Slam-döntőjében

Videó forrása: Eurosport

Nyilván nem véletlen, hogy Anisimova adott és kapott is 6:0, 6:0-t idén Wimbledonban, ráadásul a "bringát" annak a Putintsevának osztotta ki, aki tavaly pont Świąteket verte ugyanitt. (Carla Suárez Navarro után egyébként mindössze a második ilyen játékos lett a Grand Slam-tornák történetében. Ő a 2013-as US Openen először így megverte Lauren Davist, majd ugyanígy kapott ki Serenától.) Ide tartozik még említés szintjén, hogy a lengyel szintén 6:0-ra vesztette el a Sabalenka elleni Garros-elődöntő harmadik játszmáját, illetve az is, hogy Wimbledonban az utolsó 20 játékot megnyerte. Bencic 4/1-nél az első szettben nyerte az utolsó játékot ellene, még az elődöntőben.
A nőknél, ha valaki dominál, az jobban tud dominálni, mint a férfiaknál. Iga Świątek pedig, ha valamiben, ebben aztán végképp kiemelkedőnek mondható.
Eddigi karrierje során 92 szettet nyert meg 6:0-ra.
Érdekes az összehasonlítás egyébként Carlos Alcarazzal, aki nagyjából ugyanannyi idős, mint Świątek, és nagyjából annyi Grand Slamet is nyert, mint ő. A spanyol eddig csak 22 szettet nyert 6:0-ra, ami jóval kevesebb a 92-nél, ám ha hozzáadjuk a 6:1-es játszmákat is, akkor már szinte ugyanott vagyunk, 103-nál járunk összesen. Tehát tényleg nagyjából arról van szó, hogy ami a lányoknál 6:0, az a fiúknál 6:0 vagy 6:1. És ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor ez meg is áll. A Garroson a nyolc között Alcaraz 6:0, 6:1-re nyerte az első két szettet Tommy Paul ellen.
Mennyivel volt az komolyabb meccs, mint a szombati női döntő?
picture

Alcaraz átgázolt amerikai ellenfelén a negyeddöntőben - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

Az sem igaz, hogy csak a nők játszhatnak rosszul egy Grand Slam-döntőben, mint ahogy az sem, hogy csak egy női Grand Slam-döntő lehet rossz. Az pedig végképp nem igaz, hogy a nők ne tudnának teniszezni. (Lásd még: szg#21 – Hülyeség, hogy a nők ne tudnának teniszezni, mégis ütik-vágják őket).
Amanda Anisimova nem odaszületett a wimbledoni döntőbe, hanem hat meccset nyert, hogy ott pályára léphessen. Az elődöntőben például a világelső Sabalenkát verte, parádés játékkal. Ettől persze a döntőben nyilvánvalóan csődöt mondott, messze elmaradt a legjobbjától, ez nem kérdés. Jól láthatóan keze-lába remegett, annyira izgult, azokat a labdákat sem tudta megoldani, amiket máskor tízből tízszer beüt. A harmadik játékban 4 labdája volt, hogy hozza az adogatását, a második játszmában pedig nyolcszor volt 30-mind vagy egyenlő, de egyszer sem tudta megnyerni a következő labdamenetet. Nyilvánvalóan nem volt önmaga.
Ám ez nem azért volt, mert ő nő.
Azért, mert nő, azért lett ez a szett 6:0, és mondjuk nem 6:1 vagy 6:2. Azért, mert nő, azért csak két lehetősége volt, hogy nyerjen pár játékot, nem pedig három, mintha férfi lenne.
Ám azt mondani, hogy ilyen csak a nőknél fordulhat elő, továbbá azt mondani, hogy ez azért fordul elő, mert a nők nem tudnak teniszezni, az színtiszta hímsovinizmus, semmi több.
picture

Nem akármilyen ponttal ért véget a 114 éve nem látott eredményt hozó női döntő Wimbledonban - Top 5

Videó forrása: Eurosport

Amanda Anisimova hosszú évek óta a világ legjobb fonákját üti. Annyira jót, hogy annak a férfiak közül is sokan a csodájára járnak. Ezt nem kell mindenkinek feltétlenül látni, ám aki nem látja, annak talán leszólni sem kellene a női teniszt. Ami Amanda Anisimovával a wimbledoni döntőben történt, az sajnálatos, és azt nála jobban nyilván senki nem sajnálja. Megélni nyilván pokoli élmény lehetett. Élete legnagyobb pillanatából egyetlen óra alatt egy rémálom kerekedett. Amitől minden teniszező retteg, az vele megesett, mégpedig a tenisz létező legnagyobb színpadán.
Jóérzésű ember ilyenkor csak sajnálni tudja.
Gúnyolódni rajta, csúfolni aligha szerencsés. Gúnyolni a világ alighanem első számú női sportját pedig végképp nem az.
Amíg két nyert szettre megy a női tenisz, addig ilyen meccsek előfordulhatnak. És ez a meccs megmutatta, hogy Amélie Mauresmóék mennyire jó döntést hoztak akkor, amikor férfi meccseket rendeztek a Garros esti programjában. 300 fontért egy óra teniszt látni nem egy olcsó mulatság, ez kétségtelen. Ám arra, hogy ilyen ne fordulhasson elő, ugyanaz a megoldás, mint amit már a Garros alatt is írtam (szg#114 – Feministák támadtak Párizsra, vagy tényleg nem kell a nőknek este játszani a Garroson): három nyert szettre kell játszani a nőknek is, ha mást nem, a döntőben.
Kisebb lenne a nyomás a játékosokon, és jobban beleférne akár egy ilyen szörnyű kezdés is.
SZG#120 - Senki sem kérdezett
  • #Senki sem kérdezett már a YouTube-on is, illetve podcast formájában az Eurosport podcastjei között valamennyi nagy megosztón! (Spotify, Apple, Google podcast stb.)

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés