2020-ban mindössze hat pályát látogatott meg a WTCR, idén pedig 8 hétvégét írtak ki, 2022-ben azonban ehhez hozzátesznek további kettőt, azaz újra a régebben megszokott tízfordulós felállás áll vissza.

Két és fél olyan helyszín szerepel a jövő évi versenynaptárban, ami idén beugróként, az ázsiai túra kiesése miatt került be. Az egyik a csehországi Most, amely az idénynyitó lesz egy év múlva, a másik pedig Szocsi, ami novemberről augusztusra kerül át.
A megmarad fél pedig egyben a legenda is, amit fentebb említettünk. Idén a franciaországi Pau-Arnos is a beugrók táborát erősítette, és már akkor jeleztük, hosszabb távon arra mehet ki a játék, hogy a bajnokság visszatérjen a legendás Pau-i utcai pályára. Jövőre visszatér.
WTCR
Eldőlt! A hibrid technológia felé fordul a TCR-kategória is
TEGNAP 11:00
Pau gyors, szűk és nagyon veszélyes. Anno 2007 és 2009 között a WTCC rendezett itt futamokat, melyeken kétszer-kétszer Alain Menu és Augusto Farfus, egyszer-egyszer pedig Rob Huff és Andy Priaulx győzött. És igen, 2009-ben itt történt az eset, amikor Franz Engstler ütközött az elé borzasztó ütemben kihajtó biztonsági autóval.

Franz Engstler legendás paui ütközése a biztonsági autóval

A híres dél-franciaországi pálya visszatérésa patina szempontjából előny a világkupa számára, ám a WTCC-s időkre visszagondolva, Pau-ban két forgatókönyv létezik: vonatozás vagy baleset. Márpedig ilyen pályából már így van elég a naptárban.
Ezen kívül nincs változás az idei évhez képest. Marad a Hungaroring, viszont április helyett június elején rendezik nálunk a versenyt, úgyhogy fázni biztosan nem fog senki. Újra lesz Nordschleife, Motorland Aragon és Vila Real, az ázsiai túrára pedig megint az Inje (Dél-Korea), Ningbo (Kína) és Makaó van betervezve.
A szezon április közepétől november végéig tart, és egyetlen nagyobb, kéthónapos szünet van benne augusztus és október között, hogy a mezőny olcsón, hajóval rámolhassa át magát Ázsiába.
A 2022-es WTCR naptár:
Április 9-10 - Most (Csehország)
Május 7-8 - Pau (Franciaország)
Május 26-28 - Nordschleife (Németország)
Június 11-12 - Hungaroring (Magyarország)
Június 25-26 - Motorland Aragon (Spanyolország)
Július 2-3 - Vila Real (Portugália)
Augusztus 6-7 - Szocsi (Oroszország)
Október 8-9 - Inje (Dél-Korea)
November 5-6 - Ningbo (Kína)
November 18-20 - Makaó (Kína)
WTCR
Tassi Ati idén csapatot vált a WTCR-ben
14/01/2022 09:31
WTCR
Újdonságok és virtuális Le Mans 24h vár Tassi Atikára
13/01/2022 22:17