Jenson Button bejelentette: a Bahrein 8h lesz profi pályafutása utolsó versenye

A 2009-es forma-1-es világbajnok Jenson Button elismerte, a WEC 2025-ös idényzárója, a Bahrein 8h lesz az utolsó versenye. Korábban még arról volt szó, csak az egész éves versenyzéstől vonul vissza, ám nemrég egy rádióadásban olyan dolgokat mondott, amiből arra lehet következtetni, teljes visszavonulás következik jövő hét szombat után.

Történelmi Alpine-győzelmet hozott Fujiban a 100. WEC-futam

Videó forrása: Eurosport

Ez lesz az utolsó versenyem.
Ez a legtöbbet idézett mondat abból az interjúból, amelyet Jenson Button adott a BBC Radio Somersetnek. A Hertz Team JOTA brit versenyzője újra megerősítette, azért vonul vissza, mert mostantól a családjának szeretné szentelni az idejét.
"Mindig is szerettem Bahreint; egy szórakoztató pályának tartom, és megpróbálok majd mindent kihozni ebből a hétvégéből, mivel ez lesz a profi autóversenyzői pályafutásom vége."
"Nagyon jól éreztem magam a JOTA-nál a WEC-ben, de az életem túl zsúfolt lett, és nem lenne fair sem a csapattal, sem saját magammal szemben, ha azt gondolnám, 2026-ben lesz erre elég időm."
"A két gyerekem 4 és 6 éves, amikor hetekre elmegyek, nagyon hiányoznak. Ezeket az időket nem lehet bepótolni. Sok mindenről lemaradtam ebben a két évben, de tudtam, hogy így lesz. Viszont nem akarom, hogy ez így menjen még egy szezonon keresztül."
A WEC-pilótapiac egyik legérdekesebb kérdése, hogy ki veszi át Button helyét a Hertz Team JOTA-nál; erről részletesen is írtunk korábban.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés