Bár nem csak önszántából, de az Aston Martin is fejleszthet a Valkyrie hypercaron 2027-re

A Ferrari után az Aston Martinnál is elárulták, egy fejlesztőcsomagon dolgoznak, amit 2027-ben vethetnek be a V12-es, hibrid nélküli Valkyrie hypercaron. A brit márka programját irányító Heart of Racing vezetője viszont arra is utalt, ez nem feltétlenül a saját boldog döntésük, inkább reakció arra, amerre a bajnokság elindult az utóbbi időben.

A Toyota hét nagy ellenfelet legyőzve megnyerte a 2026-os Le Mans 24h-t

Videó forrása: Eurosport

Az Aston Martin 2025-ben mutatkozott be a Valkyrie LMH-változatával, és bár részsikereket már fel tudtak mutatni, - például egy második hely a Petit Le Mans-on – és elég megbízhatóak is, egyelőre hullámzó a teljesítményük. 
Ian James, a Heart of Racing vezetője szerint már látják, hol vannak az autó gyenge pontjai, és terveznek is egy fejlesztőcsomagot ezek kijavítására. 
Viszont a mondataiból az is érződik, hogy ez nem feltétlenül az az út, amit a kezdetekkor maguk előtt láttak, és ezzel vissza is jutottunk a Hypercar-kategória egyik aktuális problémájához. 
”Vannak ötleteink, hogy mik segíthetnek azokon a területeken, ahol az autónk egy kicsit gyengébb. Ha megnézzük, milyen irányba fejlődött a kategória, akkor látjuk, hogy ez nem feltétlenül az a koncepció, amit eredetileg kitaláltak, amiben ugyanazzal az autóval mehetsz, és azt bent tartják egy teljesítménykeretben” – idézi Jamest a Motorsport. 
”Nemrég hallottuk, hogy a Ferrari is egy nagy fejlesztőcsomagot tervez hozni. Ezért azt gondolom, nekünk is lépnünk kell valamit. Még nem határoztuk meg, pontosan mit, de megnézzük, hogyan tudunk javítani az autó gyenge pontjain.” 
”Jól látható, hogy az egész mezőny nagyot lépett előre, miután elég sok jókert elhasználtak az idei évben. Úgy tűnik, ez most az irány, amit nekünk is követni kell” – mondta James a Sportscar365-nek.
Nem az Aston Martin az első gyártó, amely úgy érzi, a folyamatos EVO-jóker felhasználásokkal a bajnokság kicsit kifordult abból a koncepcióból, amit eredetileg eléjük tártak. Sőt, úgy tűnik, a beszálláskor sem mindenki pontosan ugyanúgy értelmezte a Hypercar-kategória kereteit. 
Egyre több gyártó beszél arról, hogy szerintük az EVO-jókerek használatát csak akkor szabadna engedélyezni, ha az adott gyártónak valami komoly problémája vagy lemaradása van bizonyos területen, de ehelyett klasszikus teljesítménynövelés zajlik. 
Ennek fényében érdemes megemlíteni, hogy a 2030-ra tervezett új, egységesített Hypercar-szabályrendszerben már nem lesznek EVO-jókerek, és az első 5 évben csak akkor lehet majd fejleszteni, ha az ACO és az FIA számottevő lemaradást állapít meg valakinél.
Az Aston Martin pilótája, Ross Gunn elmondta, a versenyzők folyamatosan gyűjtik a visszajelzéseket, hogy mely területen lehetne fejlődni. Az egyik ilyen például az egyenetlen aszfaltú pályák, ahol a Valkyrie nincs igazán elemében, és amiből van néhány az IMSA-bajnokságban. 
Azt is elmondta, hogy a fejlesztésekben az Aston Martin és HoR mellett az autó építésében nagy szerepet vállaló Multimatic is benne van.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés