Az OSC legyőzheti az FTC-t, Vigvári Vince szerint el kell raktározni a kollektív erőt, összetartást
A Genesys OSC Újbuda 19 éves vízilabdázója, Vigvári Vince kulcsszerepet vállalt csapata két extra meccsén, a Brescia és a Ferencváros ellen egyaránt négygólos hátrányból játszott döntetlen során. Az FTC-vel vívott bajnoki rangadó után kérdeztük őt a saját és csapata teljesítményéről.
A boldogságtól ordítani - bemutatja Vigvári Vince © Madar Dávid/OSC
Fotó: Facebook
Vigvári Vincével, az OSC pólósával a szintlépéséről beszélgettünk.
Ezt Peer Krisztián írja Nagyarányú levelezés című versében, a tavaly megjelent bizony c. kötetében. Az OSC 19 éves pólósával, Vigvári Vincével nem az idézetnek megfelelő, V betűvel kezdődő neve miatt foglalkozunk most külön cikkben (a magyar költészet napján), hanem mert minimum két rangadón teljesített kiemelkedően az elmúlt hetekben.
Már az UVSE-ben töltött évei alatt látszódott, micsoda tehetség ez a srác, aki Varga Dániel csapatában tovább fejlesztette játékát, mutatja ezt az is, hogy válogatott kerettag, csak még nem mutatkozhatott be a nemzeti együttesben. Ehhez elsősorban talán fizikálisan kell még erősödnie (miközben láthatóan izmosodott tavaly óta), mert az ügyességével szinte bárki eszén túl jár.
A Hárai Balázst nélkülöző OSC március 21-én káprázatos hangulatú rangadót játszott az olasz Bresciával a Bajnokok Ligájában, amelyet úgy mentett bravúrral 14-14-es döntetlenre Varga Dani újbudai legénysége, hogy a világ egyik legerősebb csapata 6-2-re és 13-9-re is vezetett.
Az utolsó negyednek éppen 9-13-ról vágtak neki a felek, a legfiatalabb Vigvári testvér az összesen három góljából kettőt ebben a játékrészben szerzett. Előbb Bisztritsányi Dávid touchdown-passza után büntetőt harcolt ki, amit bevágott (10-13), majd centerben (!) várta a labdát, amit a szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtó Burián Gergőtől meg is kapott, és gyönyörűen lőtte be (12-13). Labdát is szerzett, a mezőnymunkában is nagy szerepet vállalt.
Az elmúlt hétvégén az FTC-vel szemben is mínusz négyről (2-6) jött vissza a csapat, úgy lett a vége 13-13. az OSC 9-ese megint megmutatta, milyen sok van benne. A mezőnymunkája során irányított, osztogatott, a kulcspasszai mellett újra triplázott is.
A bajnoki rangadó után a Nemzeti Sport újságírójával, Patai Gergővel együtt kérdeztük őt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/11/3682427.jpg)
Stylianos Argyropoulos és Vigvári Vince párharca © Kovács Anikó/MVLSZ
Fotó: From Official Website
A Fradi már négyszer legyőzte ebben az idényben az OSC-t, ezúttal nem. Ez olyan iksz lett, aminek örülhettek a hazaiak.
"Igen, látható is volt rajtunk, mennyire örültünk az egy pontnak, így volt ezzel a közönségünk is. Tőlünk ez jó eredmény. Nem alábecsülve minket, csak tudva, hogy a Fradi milyen eredményeket ér el idén, és milyen jó csapatuk van, ez a döntetlen kifejezetten jó dolog. Nagyon kevesen szereztek pontot az FTC ellen ebben a szezonban, a bajnokságban mi vagyunk az elsők. Örülünk neki.”
Nem ez volt az első meccs az idényben, amikor nagy hátrányból jöttek vissza az újbudaiak (Brescia, Sabadell). Azt Varga Dániel is mondta a meccs utáni sajtótájékoztatóján, hogy nem jól kezdték több rangadójukat sem az elmúlt hetekben. Az viszont, hogy nagyobb hátrányból szinte mindig felzárkózott az OSC, mutatja a csapat tartását.
"Nem ez az első eset, gyakorlatilag az összes szoros meccsünk ilyen volt. A második félidőben ezeken iszonyatosan nagyot megyünk és hajrázunk, ami mutatja a csapat erejét. A másik oldalról megközelítve viszont az első félidőn kéne dolgoznunk, hogy ne menjen az ellenfél már az első és a második negyedben három góllal.
Ha tudjuk, milyen lendület és összetartás van a csapatban a második félidőre, és az első iksz körül alakul, esetleg eggyel mi, vagy az ellenfél vezet, akkor lehet, hogy akkorát tudunk menni a nagyszünet után, hogy nem döntetlen lesz a vége, hanem egy góllal, vagy kettővel nyerünk."
Vajon mire lehet építeni egy ilyen mérkőzés után?
"Mindenki memorizálja az érzést, ami ilyenkor bennünk van, egy-egy szituációt a mérkőzésen, apró sikerélményeket, egy az egy elleni élményeket. Kollektív erő, jó hangulat és összetartás volt bennünk most is. Ha ezt el tudjuk raktározni, és később is ki tudjuk magunkból hozni, akkor odaérhetünk, hogy megverjük a Fradit is."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/11/3682430.jpg)
Vigvári Vince is a csapat játékának stabilizálását szorgalmazza © Madar Dávid/OSC
Fotó: Facebook
Nagyon jól ment Vigvári Vincének több rangadón is ebben a naptári évben Ez minek köszönhető? A tavasznak is az elvégzett melón kívül?
"Tavaly talán neked is nyilatkoztam, hiányérzetem volt amiatt, hogy bár nem volt rossz szezonom, az ilyen fontos meccseken egyáltalán nem vállaltam még meghatározó szerepet, nem tűntem ki.
Idén nagy feladat és előrelépés, hogy az ilyen szintű mérkőzéseken is fontos részem van döntő szituációkban. Örülök neki, mert ezért is dolgozom minden nap. Sokat edzem és gondolkozom rajta, teszek azért, hogy az ilyen meccseken jöjjön ki belőlem a forma, mert mindenki ilyenkor szeret a legjobban játszani."
A rutin meg az évek, állapítjuk meg zárásként a 20. születésnapját majd a nyáron ünneplő pólóssal szemben állva. Együtt nevetünk.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/11/3682431.jpg)
Elsősorban a saját tehetségére támaszkodik, néha meg az ellenfél vállára is © Madar Dávid/OSC
Fotó: Facebook
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)