Az új közeg miatt maradt az FTC-nél a sportág extraklasszisa.

A világ jelenlegi legjobb vízilabdázója, Varga Dénes volt ennek a Covid által is sújtott bő egy évnek az egyik legnagyobb vesztese. Január 16-án még játszott a Vasas ellen, aztán három hónapig semmit, mert lábsérülését követően hat héten át pozitív koronavírus-tesztet produkált, miközben nem voltak már tünetei. Április 14-én az UVSE ellen tért vissza, három napra rá játszott a Honvéddal vívott mérkőzésen is, a nemzetközi vérkeringésbe pedig a Hannoverrel vívott partin kapcsolódott be újra.
De még hogy! Eleve, a mezőnyjátékosok közül Zalánki Gergő után a második legtöbb időt töltötte a vízben (25:38), láthatóan élvezte a játékot, dobott hat gólt - a harmadik negyedben mindhárom hazai találat az ő nevéhez fűződött -, amiből legalább három lövést a csak rá jellemző stílusban és sebességgel, ütemtelenül eresztett el, és két labdaszerzés is fűződött a nevéhez.
Vízilabda
A BL-ezüstérmes FTC lecserélte a fél játékoskeretét az új szezonra
07/06/2021 15:45
Majd Varga Dénes ezt nyilatkozta Farkas Márton kollégánknak a parton: "Tényleg élveztem a játékot, de ehhez kellett a Hannover is, hiszen hagytak nekem teret, hogy bizonyítsam, hogy van némi labdaérzékem."
Neki legyen mondva.
Az igazi teszt egy nappal később a mezőny egyik legerősebb gárdája, a Barceloneta ellen következett. Ott a harmadik legtöbb vízben töltött idő volt az övé (24:06), Ioannis Fountoulis és Nikola Jakšić után. Öt lövéséből hármat váltott gólra - plusz akadt két blokkja is -, megint milyen módokon!
A bajnoki elődöntőből ő sem tudta továbbjuttatni csapatát a fináléba, hogy aztán - mint utóbb kiderült, sérülten – varázsoljon a BL nyolcas döntőjében az év egyik legszínvonalasabb meccsén, a Brescia elleni elődöntőben, ahol szerzett négy gólt, csodálatos átlövésekkel, lóba nélkül eleresztett bombákkal jelentkezett, csak a szokásos.
Hétfőn pedig az FTC játékosai közül egyedül jelent meg azon a sajtóbeszélgetésen, ahol ismertették a Fradi következő szezonbeli csapatát. A Groupama Aréna teljesen üres lelátóján ülve beszélgethettünk vele, idilli környezetben és nyugalomban. Ahhoz képest, amiken Varga Dumi átment az utóbbi egy évben, nagyon jókedvűen válaszolt a kérdéseinkre, pedig egyszerre fáradt és küzd sérüléssel, és csütörtöktől már a válogatottnál van jelenése.

Varga Dénes most a felépülésére koncentrál - Fotó: MVLSZ

Fotó: Other Agency

A sajtóbeszélgetésen csalódásként beszélt arról, hogy az FTC nem jutott bajnoki döntőbe. Madaras Norberttől is megkérdeztük, hogy volt-e már ilyen nehéz és zaklatott idénye. Varga Dénesnek vajon akadt-e már ennyi sűrű és sok nehezítő tényezővel tarkított évada?
"A BL szépített rajta, és nem voltunk attól messze, hogy teljesen felülírja a bajnoki csalódást. Ha a szezon elején megnéztük ezt a névsort, mindenképpen bajnokesélyes csapatnak volt tekinthető a miénk. Úgy gondolom, ha az alapszakaszban nem csúszunk el a rangadóinkon, akkor nagyobb eséllyel jutunk be a döntőbe, és ott pedig nagyobb rutint képviselve abszolút esélyesként indultunk volna. Lehet a Covidot és a körülményeket felhozni mentségül, de nem szeretnék ebbe kapaszkodni, egyszerűen csak úgy érzem, hogy a bajnokságban elért bronzérem azért nekem kicsit csalódás."
Amióta Dumi a Ferencvárosban játszik nem alakult át ennyire a játékoskeret, éppen 2017-ben, amikor ideigazolt, volt legutóbb ennyi változás. Arról lehetett hallani korábban is, hogy a Recco erősen érdeklődik Varga iránt, de végül úgy alakult, hogy marad a Fradiban. Hogyan éli meg a mostani helyzetet ő, és milyennek ítéli meg a megfiatalított csapat esélyeit?
"Érdekes, ami a csapatban, és ezáltal körülöttem zajlik. Három-négy év egy klubban az ideális és egészségesen eltölthető idő, mert aztán elfáradnak az ingerek, a dinamikák, az emberi kapcsolatok. Én is eljátszottam a gondolattal, hogy másik klubnál esetleg meg lehetne újulni. De csak akkor játszottam el ezzel a gondolattal, amikor megkeresés érkezett. Ebből aztán végül az lett, hogy a Ferencváros változott nagyon sokat, és úgy gondoltam, hogy ez akkora változás, hogy ez már olyan, mintha egy másik egyesületben játszanék. A kérdésedre válaszolva, kicsit úgy tekintek erre, mint egy új kihívásra. A Ferencváros tulajdonképpen egy új közeget teremtett. Fizikailag ugyanúgy a Népligetben edzünk, és mondjuk Varga Zsolt fogja mondani, hogy 12x200 2:25-re 2:50-es indulással. De mégis mások lesznek az interakciók, a beszélgetések, és ez magában hordozza a megújulást."

Varga Dénes akcióban - Fotó: MVLSZ

Fotó: Other Agency

Még 2019-ben nyilatkozta a Varga Dénes a VLV-nek, hogy "a legnagyobb motiváló erőm most az kezd lenni, hogy mit tudok átadni azoknak, akiknek valamit át lehet adni..." Jókat lehetett hallani arról, ez hogyan sikerült mondjuk Vigvári Vendel esetében. Ez az igény a mentorszerepre benne van még, erősödött is esetleg?
"Bennem van, bár azt hittem, egy kicsit jobban ki tud majd jönni. Viszont fizikailag nem voltam jelen, sok kihagyás jellemezte ezt az évet a térdsérülés és a Covid kapcsán is. Alapvetően még a szezon végéről is azt mondhatom, hogy van, akivel akkor ismerkedtünk. Egészen szürreálisan alakult ez ilyen szempontból. A koromnál fogva teljesen normális, hogy ez kialakult bennem. A fiataloktól is elvárom, akik tehetségesnek születtek, és van kellő önbizalmuk - már a túlzott önbizalom határát súrolva -, hogy kötelességük jól játszani, jól teljesíteni, sokat edzeni és talán ebben tudok irányt mutatni. Én is szeretek jól játszani és sokat edzeni, úgyhogy szerintem ez a következő év ebből a szempontból egy kicsit jobban tud majd sikerülni."
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Vízilabda
Elfogyott a Fradi a BL-döntő második felére, ezüstérmes lett
05/06/2021 20:21
Vízilabda
Az FTC szédületes meccset megnyerve lett megint BL-döntős
04/06/2021 20:30