Angyal Dániel, a vízilabda-válogatott egyik kulcsembere nyilatkozott az Eurosportnak.

A Szolnok 29 éves védője, Angyal Dániel legalább két éve extra formában vízilabdázik. 2020-ban ugrásszerű fejlődést produkált, klasszis bekk lett belőle, nem csak a magyar mezőnyben, hanem nemzetközi szinten is az egyik leggólerősebb hátvéddé vált.
Nekünk olyannyira tetszett a játéka, hogy 2020-ban az Év magyar pólósának is választottuk, és ennek alkalmából nagyinterjút készítettünk vele. Nem sokkal adta alább 2021-ben is, a Dózsa csapatkapitányaként továbbra is a csapat egyik legjobbja, a magyar bajnoki címben és az Eurokupa-aranyéremben is óriási szerepe volt.
Vízilabda
Szivós Márton piros lapot kapott egy nyelvészeti szemináriumra való mondatért a Honvéd meccse után
36 PERCE
Klubcsapata mellett a válogatott egyik kulcsembere, oszlopa lett. A Total Waterpolo szavazásán Magyarországról a VLV szerkesztősége is szavazhatott, és Angyal befért az első ötbe Stuber Sándor értékelése szerint: "Nemzetközi klasszissá, a világ egyik legjobb védőjévé vált. A magyar válogatottban és több trófeát elnyert klubcsapatában, a Szolnokban is bizonyította, hogy játéka sokszínű: elöl is rendkívül hatékony, gólerős, minden megmozdulásával nehéz helyzetbe hozza az ellenfeleit."
Nálunk ugyan Manhercz Krisztián lett 2021 legjobb magyar pólósa, de mellette kiemelkedő teljesítményt nyújtott Hárai Balázs, Jansik Szilárd és Angyal Dániel is. Nem mellesleg Angyal is Manherczre voksolt a VLV hagyományos szavazásán.
Először arról érdeklődtünk Angyal Daninál, hogy számára milyen volt a visszarázódás a válogatottba az olimpia óta eltelt félév szünet és egy megterhelő őszi klubszezon után.

Elég jó barátságban van a labdával Angyal Dani - Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: From Official Website

"Örültem neki abszolút, hogy végre találkozunk, ez mindig egy másfajta közeg és hangulat. Vártam már nagyon a válogatott edzéseket. Elkezdtünk dolgozni az új célokért, ez volt az első ilyen állomása ennek az útnak. Várom a jövőbeli együttléteket is, mert jó itt lenni."
Angyal nagy stabilitást jelent a válogatottban Jansikkal együtt, viszont egy fontos láncszem kiesett Hosnyánszky Norbert személyében, ahogy a bekk eddigi szolnoki csapattársa, Nagy Viktor sem lesz már ott a nemzeti együttesben.
Ráadásul - bár még messze vannak tőlük - Molnár Erik és Batizi Benedek személyében fiatal és tehetséges védők is meghívót kaptak a válogatott januári összetartására, vagyis közeledik a jövő nemzedéke. Kíváncsiak voltunk, hogy ennek fényében milyennek látja a helyzetet Angyal.

Nagy célokkal vágott neki 2022-nek Angyal Dániel - Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ

Fotó: From Official Website

"Próbálom azért őket kihívás elé állítani, mindig megújulni picit. Amikor én bekerültem a válogatottba fiatalként, akkor túlnyomó többségben inkább idősebb játékosok voltak és egy-két fiatal. Most meg már csak egy-két öreg van, és a többiek fiatalok.
Pont ezt számoltuk. Oké, most nem volt itt Dumi, de már a harmadik-negyedik legidősebb játékos vagyok úgy is, hogy még nem vagyok 30 éves sem. Ez sokat elárul erről a keretről. Örülök, hogy itt vannak a fiatalok, motiválnak engem is. Azt mondják mindig az öregek, hogy a fiatalok tartják őket fiatalon, úgyhogy remélem így lesz ez nálam is."
Idén világbajnokságot, Európa-bajnokságot is rendeznek, ahogy a Világkupa és a Világliga is úgy győztest avat. Milyen előjelekkel várja ezt a nagyon sűrű évet a már az összes világversenyen játszó Angyal Dániel?
"Rendhagyó lesz 2022, de a Covid-év is az volt, kalkulálható volt, hogy lesz egy ilyen esztendő is, mint az idei. Ugyanakkor örülök is, mert nem sok olyan év akad, amikor három világversenyt is lehet nyerni. És ha valamelyik nem úgy sikerül, akkor egyből akad javítási lehetőség. Nagyon pozitívan álltam neki ennek az évnek."

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Vízilabda
29 gólt és négy cserés kiállítást hozott az UVSE-Dunaújváros szuperrangadó
20/01/2022 10:57
Vízilabda
Manherczék akciógólok tömegével verték 14-9-re Montenegrót a Világligában
18/01/2022 20:32