A BVSC után Amerikában is hű maradt a sárga-kék színekhez és szókimondó énjéhez a 20 éves pólós

A 20 esztendős Utassy Kata a BVSC-s éveket követően a Michigani Egyetemen tanul és vízilabdázik két éve. A vele készített interjúnkban elmesélte a sportágban itthon és az Amerikában tapasztaltakat, az amerikai női vízilabda-válogatott sikereinek okait, és arról is beszélt, hogy miért tartja fontosnak, hogy egy sportoló közéleti témákban is hallassa a hangját.

Utassy Kata a Michigani Egyetem bajnoki gyűrűjével

Fotó: Eurosport

A Michigani Egyetemen tanuló és vízilabdázó Utassy Katával beszélgettünk.
A BVSC-ben nagyon fiatalon négy OB I-es szezont is lehúzó, 16 évesen két hetet a válogatottal kereten kívül készülő balkezes pólós, Utassy Kata két éve kommunikáció és média szakra jár a Michigani Egyetemen, de idén szeretné ezt módosítani duálisra pszichológiával a meglévő kommunikáció mellé.
2020-ban nyerte el teljes ösztöndíját, a BVSC-hez hasonlóan Amerikában szintén kék-sárgában pólózik. Két éve, az érettségije előtt már készítettünk vele interjút, akkor arról mesélt, hogy a koronavírus-járvány elején hogyan edzett és tanult otthon.
A nyarat itthon töltötte, ez pedig remek alkalom volt arra, hogy ismét beszélgessünk vele. Elmondta, mit jelentettek neki a BVSC-s évek, hogy mennyit köszönhet Petrovics Mátyásnak (spoiler: sokat), hogy milyen egy amerikai egyetemet képviselve vízilabdázni, hogy szerinte miért van olyan kevés női vezetőedző a sportágban, hogy mi a titka a női szakágat uraló amerikai válogatottnak, és hogy miért bátrabb ő a maga 20 évével közéleti témákban markáns véleményt képviselve megszólalni, mint a magyar sportolók 99%-a.
Számos magyar válogatott pólós (Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Erdélyi Balázs, Illés Anna) végzett Amerikában egyetemet az aktív vízilabda mellett. Neked ők szolgáltattak példát a Michigani Egyetemre való jelentkezés előtt?
Úgy indult a dolog, hogy Tóth Sándor, a BVSC alelnöke – akinek a lánya általános iskolai osztálytársam – mondta nekem, hogy Amerikába kellene mennem majd továbbtanulni ösztöndíjjal. Ez nagyon korán történt, talán másodikosok lehettünk. A családommal eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne, a gimnázium és az OB I mellett pedig már azt mondtuk, tényleg nem lenne rossz. Közben mentek Amerikába Illés Nusiék, tehát tényleg meg lehetett csinálni, jó lehetőségnek tűnt.
picture

Utassy Kata (2) egy BVSC-UVSE meccsen - Fotó: Blasius Photography

Fotó: Facebook

Négy OB I-es szezont is végigcsináltál előtte fiatalon a BVSC-ben, bajnoki ezüstérmet is nyertél. Mit jelentettek az ott tapasztaltak és tanultak?
Nagyjából mindent. A BVSC-ben kezdtem el vízilabdázni. Emlékszem az első edzésre, megnézték, mennyire tudok úszni. Pillangózni kellett, amit sose tanultam. De nem volt annyira rossz, a tesómtól lestem el, hogy kell csinálni. Gruber Laura javasolta, hogy menjek gyerekedzésre. Majd jött Petrovics Matyi, ő nézett ki egy nyáron, 15 éves voltam akkor. Onnantól már a felnőtt csapattal edzettem, először Martfűn. Kisteleki Dóra, Bolonyai Flóra és Takács Orsolya is benne voltak még a csapatban. Utána hívtam apáékat, hogy
Azóta egyre többen játszhatnak olyan fiatalon az OB I-ben, például Dömsödi Dalma vagy Hajdú Kata. A BVSC nekem azóta is kicsit olyan, mintha otthon lennék.
Áprilisban azt írtad a Facebook-oldaladon egy, a BVSC-től búcsúzó Petrovics Mátyással készített interjú megosztása mellé, hogy "köszönök mindent, Petrovics Mátyás! Nagyon sok sikert a továbbiakban is, és remélem még fogunk együtt dolgozni!" A pályafutásod alakulásában milyen szerepet játszott?
Sokat köszönhetek Matyinak, mert ő szavazott nekem bizalmat, miközben rizikót is vállalt velem. Még ott volt a tojáshéj a fenekemen, amikor a klubhoz kerültem, az elején atyai szándékkal fordult felém, abból lett egy felnőttesebb, partneri viszony. Nagyon jól megismertük egymást az évek alatt, félszavakból is értettük a másikat. Ifiben is ő volt az edzőm, amikor meccseken arra gondoltam, hogy most kellene időt kérni, ő már kérte is.
picture

Petrovics Mátyás a 2017-es BVSC-nek tart eligazítást - Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Fotó: From Official Website

Az utódjával, Stieber Mercedesszel arról is beszélgettünk a vele készült interjúban, hogy nem furcsa-e, hogy alig van női vezetőedző a sportágban. Neked milyenek a tapasztalataid e téren?
Amerikában egyre több a női edző, nekem is most lett női edzőm a nyáron. Itthon ez sajnos nem divat. A patriarchális társadalmi eszme van belénk nevelve, amely szerint a nők érzékenyebbek, vagy éppen PMS-ük van, és nem tudnak tisztán gondolkodni, vagy nem tudnak megfelelő instrukciót adni a játékosaiknak. Ez számomra szomorú. Pedig a nők vannak olyan jók, mint a férfitársaik. Nagyon örülök, hogy Merci megkapta ezt a pozíciót, ezzel megindulhat egy olyan, pozitív értelemben vett lavina, amely később még abba is kiforrhat, hogy a felnőtt magyar női válogatottnak női szövetségi kapitánya lesz.Nőként azt mondom, hogy ezzel minden nap meg kell birkózni. A 21. században élünk, szükség van a változásra, mert anélkül nem fogunk előrehaladni.
Ha már itt tartunk, a válogatott szakmai stábjában sincs nő azóta, hogy Stieber Merci éppen Petrovics Matyi szövetségi kapitányi időszakában edzősködött a nemzeti együttes mellett, több mint tíz éve.
Azoknál, akik most a válogatott szakmai stábját alkotják, Tóth Lacinál és Áts Bercinél szakmailag nem nagyon van jobb a pozíciójukban. Ez a helyzet inkább egy eredendő, generációs probléma. Nyilván nem lehet odatenni egy nőt, akinek nincs meg a megfelelő szakmai tudása és tapasztalata. Viszont ha nem nevelnek ki nőket erre a pozícióra, akkor nem is lesznek. Ez már ott van elrontva, hogy nincs meg a megfelelő utánpótlás női edzőkből, ahogy a bírók között sem. Néhány ismerősöm tanult játékvezetőnek, valahogy mindig nagyobb arányban buknak meg a hölgyek, vagy utána nem tudják elviselni a nézőktől érkező kéretlen, néha rosszindulatú megjegyzéseket.
picture

Utassy Kata a Michigani Egyetem színeiben

Fotó: Facebook

Vannak már terveid az egyetem utánra? Visszajönnél vízilabdázni Magyarországra profiként?
Azok az opciók vannak, hogy ha a válogatottban igény lenne rám, akkor hazajönnék és megpróbálnék bekerülni a keretbe, vagy Európán belül máshol pólózhatnék, és akkor aktív játékosként mellette tanulva egy master diplomát még mindenképpen szeretnék, vagy befejezem a vízilabdát, amire nem látok most esélyt, mert elég motiváltnak érzem magam.
Korábbi BVSC-s csapattársad, Leimeter Dóra az egyetlen olyan, hozzád hasonlóan balkezes pólós, aki az elmúlt négy évben stabil válogatott, sőt, kulcsember tud lenni. 2018 nyarán, 16 évesen két héten át már készülhettél kereten kívüliként Bíró Attila csapatával. Milyen esélyeid lehetnek szerinted a válogatottságra?
Azzal, hogy a magyar vízilabdaközegben nő fel az ember, mindig kalkulál vele. A póló olimpiaközpontú sportág. Mivel Leimi ennyire stabil, és jól megy neki - amire nagyon büszke vagyok -, úgy gondolom, hogy arra lehet majd reális esélyem, hogy mellette, második balkezesként szerepelhessek, ahogy anno a BVSC-ben. Horváth Brigi és Baksa Vanda jöhet még szóba balkezesként, utóbbival egy korosztály vagyunk. Adott esetben még három balkezese is lehet a válogatottnak. Miért ne? Kijöhet a lépés, ha majd hazajövök és lesz rám igény, de ez még minimum két év.
picture

Go Blue!

Fotó: Facebook

A tengerentúlon pólózva és tanulva miben látod a női vízilabda elmúlt évtizedét uraló, a nyáron Budapesten világbajnokságot nyerő Egyesült Államok sikerének okait?
Idén nyárra raktam össze én is, hogy működik az ottani rendszer, mert két csapattársam is kapott meghívót a vb-felkészülésre. Több mint 80 játékost hívott meg a szövetségi kapitány, Adam Krikorian és ebben még nem voltak benne azok a pólósok, akik megnyerték az olimpiákat. Az összeverbuvált társaság két hetet edz, aki átmegy a rostán, maradhat. Amit nem realizálnak az emberek, hogy nálunk nincs 80, válogatott szintű játékos. Amerikában viszont óriási a merítési lehetőség, és az elit elitje marad a világversenyekre.
És még csak utána jön, hogy mindent precízen és pontosan mérnek a grammra kiszámolt ételektől kezdve addig, hogy csak együtt edzenek. Európában van Euroliga, LEN-kupa, Világliga, minden válogatott kiismeri a másikat, a csapatok jól le is fárasztják egymást, Amerika pedig kipihenten és csúcsra járatva megjelenik a világbajnokságokon és az olimpiákon, köszöni szépen a lehetőséget és besétál a döntőkbe.
Milyen különbségeket tapasztaltál az ottani edzésmódszerekben az itteniekhez képest?
Az itthoni edzésrendszer kifejezetten a vízilabda technikájára és annak elsajátítására összpontosít egészen fiatal kortól. Kint a játékosok többsége úszóból lett vízilabdázó, így a gyorsasággal nincsen gond, de a labdakezelést lehet fejleszteni csapatszinten. Kevesen vannak, akik vízilabdázóként kezdték és azok is maradtak, mint én is. Az edzésfelfogásban nagyobb hangsúlyt helyeznek a nehézsúlyzós kondi edzésekre, míg itthon inkább sajátsúllyal dolgozunk és kicsit több kardió van benne. Azt hiszem személy szerint én a kettő keverékét preferálom.
Ami jelentős különbség, hogy kint az úgynevezett "akadémiai rendszer" van, amit itthon is szeretnének létrehozni, de erre még nem került sor. Lényegében annyi, hogy az edzés be van építve a tanulmányi napjaimba, ezzel elkerülve a konfliktust, és egy kiszámíthatóbb rutint tudok létrehozni. Nem kell elkéredzkednem edzésről, mert órám vagy vizsga van, ahogy óráról se a póló miatt, csak borzasztó ritkán és akkor sem kérdés, hogy elengednek-e.
picture

Utassy Kata védekezés közben

Fotó: Facebook

Mit ad az, hogy egy amerikai egyetemet képviselve vízilabdázol, nem pedig egy európai egyesületnél?
Rengeteg lehetőséget. Talán a legnagyobb haszna persze az ösztöndíjamon és a diplomámon kívül a szemlélet, mind a vízilabdára, mind a magánéletre való tekintetben. Vízilabdában például segített jobban értékelni azt, hogy itthon a vízilabda az egyik nemzeti sportágunk, amit az emberek ismernek és szeretnek, kint viszont rendszeresen megkérdezik hogy ’ez akkor lovaspóló vízben?'
Plusz a profi körülmények, amik sajnos nem jellemzőek az itthoni sportlégkörre (akadémiai rendszer, minden csapat saját csapatorvossal és dietetikussal rendelkezik, stb.). És nem elhanyagolható a kapcsolati rendszer kiépítésének lehetősége sem, ami manapság elengedhetetlen az úgynevezett „sikerhez”. Minden bizonnyal itt nemzetközibb kapcsolati hálom van és lesz, mintha Európában maradtam volna. Ráadásul így, hogy kiszakadtam a biztonságos, megszokott közegemből, sokat tanultam magamról, amit egyébként nem tudtam volna meg, ha itthon maradok.
Mit nyertetek, amiért érem helyett gyűrűt kaptatok a csapatoddal?
Az amerikai csapatok területekre vannak bontva saját bajnoksággal. Az én csapatom, a University of Michigan a CWPA területére esik és mi ezt nyertük meg a tavalyi szezon során már tizedjére, az utóbbiért járót szeptember 17-én kapom meg a Ring Ceremony keretein belül.
picture

Egy gyűrű mind felett

Fotó: Facebook

Több, Amerikában tanuló sportolóval beszélgetve feltűnt, hogy látszik a gondolkodásukon, az érveléstechnikájukon, hogy nem itt éltek néhány évig. Te találkoztál hasonló véleménnyel saját magaddal kapcsolatban?
A játékommal kapcsolatban nem, sőt, azt mondták, hogy túl türelmes lettem. Mondjuk az én borzasztó támadóorientált játékom után majdnem minden megfontoltnak számítana. De a magánéletben az ismerőseim megdöbbennek néhány mondatomon, mert olyan összefüggéseket fogalmazok meg, amelyek nem fordulnak meg egy itthon élő magyar fejében.
Ez utóbbi miért lehet szerinted?
Amiben különbözik a két ország oktatási rendszere, az az, hogy itthon a lexikális tudásban vagyunk perfektek, de az összefüggéseket nem tanuljuk meg. Amerikában viszont a flexibilitás miatt kritikusan kezd az ember gondolkodni a világról.
Beszélgettünk például arról, hogy miért van az, hogy a világ elitje általában sosem kövér. Édesapám fogalmazta meg, hogy az, aki egy bizonyos szint fölött van, az nem is rendelkezik akkora súlyfölösleggel, mint a világ átlagos populációja. Én viszont kifejtettem neki, hogy ez nem ok-okozati dolog. Nem azért vékony valaki, mert az elit tagja, és nem azért tartozik valaki az elithez, mert vékony.
Ha a generációs traumákat nézzük, akkor nekik ezek valószínűleg kimaradtak. Ezeknek az embereknek a dédnagymamája minden bizonnyal nem éhezett, nem volt holokauszt-túlélő, nem kellett menekülnie, pláne nem illegálisan. Orvos-Tóth Noémi erről is ír az Örökölt sors című könyvében. A generációs traumák öröklődnek. Sok kutatás bebizonyította, ahogy akinek holokauszt-leszármazottja van, az anorexiás lehet később. Apukám mondta, hogy milyen jó, hogy ilyeneket tanulok.
picture

Utassy Kata hisz a közösség erejében

Fotó: Facebook

Magyarországon a sportolók ritkán fejtik ki az uralkodó korszellem ellenében a véleményüket. Te rendszeresen posztolsz a közösségi médiában olyan közéleti, politikai, társadalmi témákkal kapcsolatban, mint a választás és népszavazás, a melegjogok, az amerikai abortusztörvény változása, az extraprofitadó. Ez már az USA hatása nálad?
Már előtte is ilyen voltam. Nagyon hiszek az egyenlőségben, az emberi jogokban. Borzasztó nagy az igazságérzetem, emiatt nagyon nehezen élek meg dolgokat, amik a világban és itthon is történnek néha. Szerintem azért fontos, hogy sportolóként ezekről véleményt formáljunk, mert olyan platformhoz jutunk, amihez sokan nem. Nincs akkora platformunk, mint a celebeknek, vagy VV Alekosznak, ami vicces azért.
De mivel hiszek az emberekben, abban is, hogy lehet egymásra hatni. A sportolók példaképek. Te is mesélted, milyen nagy élmény volt, amikor találkoztál Stieber Mercivel. Nekem ilyen volt Takács Orsi, aki védekezési tanácsokat adott, meg Kisteleki Dóri. Pont ugyanilyen fontos, hogy ha az én idolom megfogalmazza azt, hogy valami nem annyira jó, mint aminek látszik, akkor azon érdemes elgondolkodni. Vakon sem kell követni egymást.
Itthon mi lehet az oka a nagy hallgatásnak?
Magyarországon azt érzem, hogy elhitetik az emberrel, hogy úgyse, tud mit tenni. Az amerikai választás alatt is Amerikában voltam, azzal a szöveggel vettek rá sokakat a szavazásra, hogy ’igenis számít, amit csinálsz!'. Itthon viszont sokan úgy vannak vele, hogy "nem az én dolgom, én magam mit tudnék kezdeni vele?"
Ez a vízcsepp a tengerben-történet. Azt érzem az embereken, hogy nem hiszik el, ha valamit elindítanak, akkor abból lehetne 10, 20, majd 100 ember is. Mintha az ezzel kapcsolatos hit elveszett volna. Amerikában viszont nagyon megy, hogy a tömegben van az erő, és hogy küzdeni kell azért, amit el szeretnénk érni.
Egy átlagos magyarnak ideje sincs nagyon gondolkodni. Vagy dolgozik, mert valamiből meg kell élni, vagy a sportolók annyit edzenek, hogy utána örülnek, ha elérik az ágyat. Az itteni megszokott élet nem is ad nagyon teret annak, hogy leüljünk kicsit gondolkodni.
picture

Büszkék lehetnek a Michigani Egyetemen a magyar Utassy Katára

Fotó: Facebook

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés