Wimbledon - Babos Tímea sem jutott főtáblára

A főtáblás szereplésért zajló összecsapáson a párosban kétszeres wimbledoni döntős Babos ellenfele a mexikói Fernanda Contreras Gómez (157.) volt, a 24 éves rivális az első szettben végig magabiztosan szerválva, második bréklehetőségét kihasználva 24 perc alatt vezetést szerzett.
A háromszoros párosvilágbajnok soproni teniszező a második játszmára összeszedte magát, második szervái után, valamint fogadóként rengeteget javult a játéka, szórta a nyerő ütéseket, így 31 perc alatt egyenlített.
Wimbledon
Babos és Jani is kétszettes győzelemmel kezdett a wimbledoni selejtezőben
21/06/2022 11:50
A döntő felvonásra újra fordult a kocka: Babos a korábbinál többet rontott, előbb 2:3-nál, majd 3:4-nél elveszítette adogatását, és mivel ő csak egyszer tudott brékelni, 1 óra 33 perc alatt alulmaradt.
A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kellett volna nyerni a selejtezőnek hagyományosan otthon adó Roehamptonban. A férfiaknál Valkusz Máté az első, Piros Zsombor a harmadik fordulóban kapott ki, míg Jani Réka pedig a második körben búcsúzott.
A legjobb 128 mezőnyének így öt magyar - Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma - lesz a tagja. A főtábla sorsolását pénteken rendezik.
Eredmény, selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):
nők:
  • Fernanda Contreras Gómez (mexikói)-Babos Tímea 6:3, 1:6, 6:3
korábban:
férfiak:
Mikhail Kukushkin (kazah)-Piros Zsombor 7:6 (7-3), 6:2, 4:6, 7:6 (7-0)
(MTI)
Wimbledon
Megvannak a wimbledoni selejtezős ellenfelei a magyaroknak - Babos német, Jani finn ellenféllel kezd
20/06/2022 18:55
Tenisz
Babos tornagyőztes lett párosban Floridában
09/05/2022 07:43