Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Három és fél órás csatát veszített Piros Zsombor, nem lesz ott a wimbledoni főtáblán

Eurosport Magyarország

Publikálva 23/06/2022 - 16:30 GMT+2

Piros Zsombor négy játszmában kikapott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének csütörtöki harmadik fordulójában, így nem jutott főtáblára. A magyar játékos a kvalifikáció utolsó körében azzal a kazah Mikhail Kukushkinnal (160.) találkozott, akivel a selejtező előtt együtt edzett, és aki pályafutása legjobbjaként 39. is volt az ATP-rangsorban.

Piros Zsombor

Fotó: AFP

Wimbledon - Piros Zsombor nem jutott főtáblára

Az 1 óra 14 perces első szett nagy küzdelmet hozott, amelyben Kukushkin 2:1-es előnyét követően brékelt, de a Davis-kupa-válogatott Piros erre gyorsan válaszolt, és egyenlített. A csata így eljutott a rövidítésig, amelyben a kazah 3-0-ra meglépett - a magyar teniszező az első két szervapontját elveszítette -, 5-1-nél pedig nagyon közel került a szettelőnyhöz, amit nem szalasztott el.
A 22 éves Piros elbukott szervajátékkal kezdte a második játszmát, de ellenfele hiába lépett meg ezt kihasználva 2:0-ra, a 2017-es Australian Open magyar junior bajnoka szépített, majd brékkel egyenlített. Ezt követően azonban már kevés ellenállást tudott kifejteni, és Kukushkin sorozatban megnyert négy gémmel a második szettet is behúzta.
A magyar játékos a harmadik szettben is brékhátrányba került, ezúttal 2:2 után, de azonnal visszabrékelt - mint tette az első játszmában -, majd 5:4 után újabb brékkkel szépített.
A negyedik felvonás elején Piros első két adogatójátékát elveszítette, és bár egyet azonnal visszavett, 5:4-nél kazah riválisa a főtábláért adogathatott: Piros ekkor négy mérkőzéslabdát - ebből hármat egymás után - hárítva újra brékelt, de a rövidítésre "elfogyott", és végül 3 óra 34 perces küzdelem után kezet kellett nyújtania 34 esztendős ellenfelének.
A világranglistán 178. magyar játékos másodszor indult a londoni Grand Slam-torna kvalifikációjában, 2017-ben az első körben búcsúzott, a mostani selejtezőt megelőzően akkor játszott legutóbb tétmeccset füves borításon. Piros az első körben 40 perc alatt kerekedett a selejtezőben tizedik kiemelt német riválisa, Mats Moraing (123.) fölé, a második fordulóban pedig a brazil Matheus Pucinelli de Almeidát (227.) búcsúztatta.
A főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni a selejtezőnek hagyományosan otthon adó Roehamptonban, ahol a nők között csütörtökön (ma) még Babos Tímea lép pályára.
A legjobb 128 mezőnyének alanyi jogon öt magyar - Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma - a tagja.
Eredmény, selejtező, 3. forduló (a főtáblára jutásért):
férfiak:
  • Mikhail Kukushkin (kazah)-Piros Zsombor 7:6 (7-3), 6:2, 4:6, 7:6 (7-0)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés