Federer a 2019-es wimbledoni finálé óta nem játszott Grand Slam-döntőt.

Paul Annacone 2010 és 2013 között volt Federer trénere - előtte Pete Sampras és Tim Henman, utána Sloane Stephens, Stan Wawrinka felkészülését irányította -, jelenleg Taylor Fritz edzője. Az amerikai szakember úgy véli, a svájci győztes mentalitással fordul majd a füves szezon felé, ha az elkövetkező hetekben győzelmeket arat majd az előtte álló tornákon.
Federer Genfben tért vissza, amely csak a második tornája volt, mióta felépült a térdsérüléséből. Nyitó mérkőzésén három szettes vereséget szenvedett a spanyol Pablo Andujar ellen. Hazájában, Svájcban ezzel ért véget a 32 egymást követő, ott aratott tour-győzelmes sorozata.
Laver Cup
Federer és Nadal sérült, Djokovic pihen, Európa mégis dominánsabb, mint valaha
EGY NAPJA
A visszaesés ellenére Annacone úgy véli, hogy a korábbi világelsőt még nem szabad leírni. Még Federer rendelkezik a legtöbb wimbledoni egyéni győzelemmel, nyolc alkalommal emelhette már fel a trófeát, még 2019-ben is bejutott a döntőbe, ahol viszont mérkőzéslabdáról kapott ki Novak Djokovictól. Összességében a The All England Club-ban lejátszott 114 mérkőzéséből 101-et megnyert. Kettejük együttműködése során egy wimbledoni siker jött össze Federernek, amikor 2012-ben a svájci zseni 4:6, 7:5, 6:3, 6:4-re legyőzte Andy Murrayt a fináléban.
Federer korábbi mentora úgy gondolja, hogy a teniszcsillag jelenlegi körülményei eltérnek attól, amikor ezelőtt legutóbb komolyabb sérülése után kellett visszakapaszkodnia a legjobbak közé. 2016-ban szintén térdprobléma miatt hagyta ki a szezon második felét, mielőtt a következő évben visszatért volna, általános meglepetésre megnyerve a januári Ausztrál Opent.
"Azt hiszem, ez a helyzet sokban különbözik a négy évvel ezelőttitől. 35 évesen is máshogy éli meg ezt az ember, mint közel a 40-hez. Azt hiszem, Párizs valóban nagy kihívást jelent számára. De ha a teste nem akadályozza, és egészséges marad, jó visszajelzéseket kap magától, és a játékáról, Roger nem úgy megy majd bele a füves idénybe, hogy ne gondolná úgy, hogy megnyerheti Wimbledont. El fogja mondani az ilyenkor szokásos dolgokat, de a szívében tudja, hogy megnyerhet azt a tornát. De minél kevésbé vagy domináns, annál inkább eloszló félben van a legyőzhetetlenség mítosza." – nyilatkozta Annacone a The New York Times-nak.

Federer és Annacone

Fotó: Reuters

Mielőtt elgondolkodhatna Wimbledonról, Federer abban reménykedik, hogy győzelmeket szerezhet a közelgő Roland Garroson is, ahol 2009-ben lett győztes. A genfi vereségét követően újságíróknak nyilatkozó Federer elismerte, hogy az esélyei a cím elnyerésére ebben az évben alacsonyak. Megismételve, hogy legfőbb célja, hogy megfelelő állapotban vágjon neki a füves pályás idénynek.
"Ez az a pillanat, amikor tudod, hogy nem te fogod megnyerni a tornát, nem lehet cél, ezen a szinten legalábbis. Realista vagyok, tudom, hogy nem én nyerem meg a Roland Garrost. Aki az ellenkezőjét gondolta, az téved. Történtek persze ennél őrültebb dolgok is, de nem hiszem, hogy a Roland Garros elmúlt 50 évében volt olyan, hogy egy 40 éves játékos, nagyjából másfél év kihagyás után, mindent megnyer három vagy öt szettben. Tisztában vagyok a korlátaimmal." – mondta Federer.
A Roland Garros főtáblás küzdelmei május 30-án kezdődnek.
via Ubitennis
Laver Cup
Borg szerint a tenisz jövője képviseli Európát a Laver-kupán, Kyrgios úgy érzi, eljött az ő idejük
24/09/2021 15:12
Tenisz
Federer: "Kivételes volt, amit Djokovic idén művelt"
20/09/2021 16:36