Carlos Alcaraz büszke a US Openen nyújtott teljesítményére, de úgy gondolja, többre is képes, és már készül a következő Jannik Sinner elleni meccsre
Publikálva 11/09/2025 - 11:20 GMT+2
Carlos Alcaraz a 2025-ös US Openen egyértelműen szintet lépett. A spanyol teniszező két héten át kiegyensúlyozottan magas szinten teniszezett, csupán egyetlen szettet elveszítve szerezte meg a trófeát és a világelsőséget. Alcaraz büszke a New York-i teljesítményére, de nem érzi úgy, hogy ezzel véget ért a munka, ugyanis tovább szeretné tökéletesíteni a játékát.
Ezzel az Alcarazzal még Sinner sem bírt: varázslatos játékkal lett újra US Open-bajnok a spanyol
Videó forrása: Eurosport
"Azt gondolom, nem létezik tökéletesség" – jelentette ki Carlos Alcaraz az AS-nek adott interjúban.
A spanyol teniszező, alighanem még a győzelem hatása alatt, a meccs után közvetlenül azt mondta, tökéletesen teniszezett Jannik Sinner ellen. A döntő másnapján már egy kicsivel árnyaltabban fogalmazott, szerinte ugyanis csak törekedni lehet a tökéletességre, elérni viszont lehetetlen.
Alcaraz büszke a US Openen nyújtott teljesítményére, és teljes joggal, azt viszont nem gondolja, hogy felért a csúcsra a teniszét tekintve. Még mindig számos területen lát fejlődési lehetőséget, és abban is biztos, hogy Sinner – vagy akár valaki más – újabb és újabb megoldandó problémák elé állítja, így az évek során még sokat fog tisztulni és erősödni a játéka.
A hatszoros Grand Slam-bajnok az interjúban elárulta, mi volt a legnagyobb különbség a 2022-es és a 2025-ös US Open-sikere között, mint gondol a bulizási szokásaival kapcsolatos kritikákról, és hogyan változhat a Sinnerrel kialakult rivalizálás dinamikája a jövőben.
Mit jelent a számodra ez a trófea?
Igazság szerint ez az egész hihetetlen. Ezért dolgozom, ezért tolok bele annyi melót minden egyes napba, minden egyes edzésbe, minden egyes mérkőzésbe. Ezekért a pillanatokért. Hogy egy újabb Grand Slam-trófeát emelhessek magasba, tudva azt, mennyire nehéz egy ilyet megszerezni.
Ilyenkor meg kell állni és ki kell élvezni a pillanatot, mert rendkívül nehéz eljutni idáig.
Ott van a világelsőség is, amit még az év elején tűztem ki magam elé célként, és fantasztikus érzés, hogy most megvalósult. Két látványos héten vagyok túl, amely nagyon magas színvonalú teniszt hozott, de mindenekelőtt mentálisan voltam erős, amire nagyon büszke vagyok.
A 2022-es US Open-siker a fiatalság, a 2025-ös az érettség sikere volt?
Valószínűleg igen. Az első alkalommal a határaimat feszegettem fizikailag, ötórás meccseken rohangáltam egyik sarokból a másikba, sorban jöttek a döntő szettes csaták. Később még a kevésbé megterhelő versenyeken is voltak fizikális problémáim. Szóval mondhatjuk, hogy az a US Open a fiatalságról szólt, a mostani pedig az érettségről. Lépésről lépésre érek, fejlődök, megtanulok kezelni bizonyos helyzeteket, erősödöm mentálisan. Igazság szerint örülök annak, hogy mindkettőt átélhettem.
Sinner utalt rá, hogy változtatni fog pár dolgon, még ha emiatt el is veszít néhány meccset. Egy ilyen döntő nyilvánvalóan nagyon fájdalmas. Mire számítasz? Te is változtattál Wimbledon után, ami be is jött, a labda most az olasz térfelén pattog. Más Sinnerre számítasz a következő meccseteken?
Biztosan más lesz: végső soron folyamatosan fejlődsz. Megnézed, mit csináltál jól, és mit csináltál rosszul. Ezt követően átbeszélitek a csapatotokkal, aztán átültetitek gyakorlatba az edzéseken, majd a mérkőzéseken. Én nem érzem azt, hogy az ő térfelén pattog a labda. Nekem ugyanúgy fel kell készülnöm arra, hogy másképp fog játszani.
Egy kicsit előre kell gondolkoznom, felmérnem, miben lehet jobb, mivel tudna a következő alkalommal legyőzni, és készülni ezekre, miközben én magam is fejlődök.
Úgy gondolom, ez a rivalizálásunk szépsége: jobbá tesszük egymást a teniszben, de még a pályán kívül is. Folyamatosan feszegetjük egymást határait, minden meccs után tisztán látjuk, miben kell fejlődnünk. Természetesen egy másik Jannikra számítok, mert változtatni fog, hogy legközelebb legyőzzön. Én pedig készülni fogok rá.
Ez volt a legjobb Carlos Alcaraz?
(Megrázza a fejét.) Ha mostanáig nézzük, akkor igen. Manapság nagyon szeretnek mindenkinél a prime-ról beszélni, de nem érzem úgy, hogy elértem volna a csúcsot. Ha az eddigi karrieremet nézzük, most játszom a legjobban, de még mindig van, amiben fejlődhetek. Nem értem el a 100%-ot, de dolgozom rajta. Úgy gondolom, szinte lehetetlen, hogy 22 évesen legyek a legjobb. Az évek elteltével jobb leszek, tovább fogok fejlődni. Van is miben fejlődnöm, még nem láttuk a legjobb Carlost.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/05/image-f85c2e77-e5b5-4f61-8ddb-abef8bd28019-85-2560-1440.jpeg)
Alcaraz közepes játékkal is átgázolt Djokovicon, 2022 után játszhat újra döntőt a US Openen
Videó forrása: Eurosport
Nem félsz attól, hogy túlzott önbizalomhoz vezet az, hogy most ennyire jól megy, ennyire magasan vagy?
Nem. Minden nap az a célunk, hogy a legjobbak legyünk – nekem ez a legfontosabb. Azt mondtam, hogy tökéletesen játszottam, de… inkább csak nagyon jól teniszeztem az elejétől a végéig. Talán a második szettbe becsúszott pár felesleges hiba.
Azt gondolom, nem létezik tökéletesség. Közel kerülhetsz hozzá, de ez a maximum.
Hogyan maradok a földön? Úgy, hogy tudom: mindig lehet fejlődni. Mindig lesz valaki, egy másik játékos, akár Jannik, aki túl fog szárnyalni, aki jobb lesz. Menni kell tovább, edzeni, fejlődni. Tisztában vagyok azzal, hogy sosem leszek tökéletes, de napról napra igyekszem közelebb kerülni hozzá. Ez tart motiváltan, ezért visz előre minden nap.
Mennyire köszönhető a mostani erős teljesítményed a saját motivációdnak, és mennyire van benne az, hogy rácáfolj azokra, akik azzal támadtak, hogy túlságosan is szereted a bulikat, Ibizát?
Ez motiváció volt, személyes motiváció. Nyilván elég forró téma volt a Netflix-doku, amiben benne volt, hogy szeretek bulizni. Szeretem élvezni az életet, de ki nem? Ezért dolgozunk, ezért szenvedünk, ezért vagyunk ennyi időt távol az otthonunktól: hogy aztán utána meglegyenek a saját pillanataink, a saját élményeink. Mindenki a maga módján csinálja.
Igen: szeretek bulizni, de 22 vagyok. Ki nem bulizik 22 évesen? Ki az, aki nem próbálta meg jól érezni magát ebben a korban? Szeretek együtt lenni a családommal, a barátaimmal, akár bulikról, akár nyugisabb programokról beszélünk. Mindkettő megvolt, minőségi időt töltöttem otthon, amit arra használtam, hogy motivált legyek a versenyekre.
Kaptál kérdést arról is, hogy Trump ott volt a döntőben, ami elég kényes téma. Egy ideje elmondhatjuk, hogy nagyobb hatása van annak, amit te mondasz. Tudatában vagy már ennek?
Tisztában vagyok azzal, hogy felnagyíthatják a szavaim jelentőségét, még akkor is, ha olyasmit mondok, ami önmagában nem számít rossznak. Ha viszont a nem megfelelő szavakat használom, az gondot jelenthet. Sőt: még valami jól megfogalmazott állítás is problémás lehet a nem megfelelő szavakkal. Ezért igyekszem a lehető legjobban figyelni arra, mit és hogyan mondok. Sokszor előfordul, különösen egy vereség, egy rossz nap után, hogy nehéz mérlegelni a szavakat. De mindig próbáljuk a lehető legjobb nyilatkozatokat adni, tisztelettel és sportszerűen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/08/image-562143de-967c-49cd-984a-85e699f69071-85-2560-1440.png)
Alcaraz és Sinner tarolt a 2025-ös US Openen, de volt egy pont, amit nem tudtak legyőzni
Videó forrása: Eurosport
Mit gondolsz, a sportolóknak példát kell mutatniuk?
Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Ahogyan említettem, mindenkinek megvan a saját élete és a saját felfogása. Vannak emberek, akik egy bizonyos módon szeretik intézni a dolgaikat, még ha az nem is a leginkább példamutató, de nekik talán működik. És vannak mások, akik inkább példás módon szeretik ezt csinálni. Én utóbbihoz tartozom, igyekszem példát mutatni, hogy legyen valaki a fiatalok előtt, akire felnézhetnek.
Komolyabb vagy a pályán, ritkábban ünnepelsz, mint a korábbi versenyeken. A pályán kívül, a sajtótájékoztatókon is eléggé komoly voltál. Ez már a Carlos 2.0?
Nos, érettebbek leszünk, fejlődünk, és megtanuljuk kezelni a már nem ismeretlen helyzeteket. De igazság szerint most is ugyanannyira izgatott vagyok, mint a korábbi versenyeken, és mindig igyekszem a lehető legjobban nyilatkozni; lelkesen, de talán egy kicsit érettebben.
Ez is érdekelhet:
- Alcaraz ezzel a Ferrero-féle tökéletes stratégiával verte Sinnert a US Open döntőjében
- Alcaraz az új Federer, Sinner az új Djokovic, de ki lesz az új Nadal? Ha lesz egyáltalán?
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2210.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2203.png)
2
6
1
4
6
3
6
6
Hirdetés
Hirdetés