Carlos Alcaraz lehengerlő tenisszel verte a címvédő Jannik Sinnert a US Open döntőjében, újra ő a világelső
Carlos Alcaraz stabil, magabiztos játékkal verte a címvédő Jannik Sinnert a US Open döntőjében. A spanyol uralta a mérkőzés nagy részét; az olasz nem találta az ellenszerét riválisa pontos, domináns játékának, ő maga pedig végig küszködött az adogatásával. Győzelmével Alcaraz átvette a vezetést a világranglistán.
A döntő pillanat: ezzel a szervával szerezte meg a hatodik Grand Slam-címét Carlos Alcaraz
Videó forrása: Eurosport
Carlos Alcaraz négy szettben, 6:2, 3:6, 6:1, 6:4 arányban győzött a címvédő Jannik Sinner ellen a US Open döntőjében.
Végig a spanyol irányított, ő játszott nagyobb önbizalommal és pontosabban, az olasz ugyanakkor nem tudta hozni a legjobbját, végig problémája volt a szervagémjeivel.
A címvédő és világelső Sinner sorozatban ötödik, összességében pedig hatodik GS-fináléjára készülhetett, az eddigi öt döntőjéből négyszer győzött. Az ötszörös GS-bajnok, New Yorkban 2022-ben győztes Alcaraz hetedszer játszhatott GS-trófeáért.
A két világsztár egy naptári éven belül, egymás után harmadszor - ráadásul három különböző borításon - vívhatott egymás ellen Grand Slam-döntőt, ilyenre az open era, azaz a profik 1968-as beengedése óta nem volt példa. Sinner ráadásul idén mind a négy fináléba bejutott, erre az újkori tenisztörténelemben csak Rod Laver, Roger Federer és Novak Djokovic volt képes.
A US Open sorozatban a nyolcadik olyan Grand Slam volt, amelyet Alcaraz vagy Sinner nyer meg, ilyen páros szériát legutóbb Federer és Nadal produkált még 2006/07-ben. Idén a Roland Garroson - három meccslabdáról fordítva - Alcaraz, Wimbledonban Sinner került ki győztesen a fináléból, vasárnapi csatájuk győztese pedig a trófea megszerzése mellett világelső is lesz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/07/image-b3d2d3d2-ab9e-494d-9d7e-1376f7b362db-85-2560-1440.jpeg)
Ezzel az Alcarazzal még Sinner sem bírt: varázslatos játékkal lett újra US Open-bajnok a spanyol
Videó forrása: Eurosport
A déltiroli kiválóság lehetett az első férfi Federer 2004 és 2008 közötti diadalmenete óta, aki megvédi címét a világ legnagyobb teniszarénájaként ismert Arthur Ashe Stadionban. Murciai ellenlábasa mellett szólt ugyanakkor, hogy az áprilisi, monte-carlói torna óta mind a nyolc versenyén eljutott a döntőig.
Kettejük párharcában 9-5-re Alcaraz vezetett, legutóbbi csatájuk azonban kurtára-furcsára sikeredett, mivel Sinner betegség miatt 0:5-nél feladta a cincinnati döntőt. A utóbbi tíz GS-ből kilencet ők nyertek meg, és egyben "gondoskodtak" is arról, hogy a 24-szeres GS-bajnok Djokovic egymás után második idényében maradjon nagy trófea nélkül.
A New York-i csata Alcaraz-brékkel indult, és a 22 éves spanyol a folytatásban is ellenállhatatlanul játszott, egyetlen bréklabdát sem engedélyezett riválisának, sőt, 4:2-nél ismét elvette Sinner adogatását, és 38 perc elteltével szettelőnyben volt. A folytatásban jött a fordulat, Alcaraz ugyanis elkezdett hibázni, miközben 24 esztendős ellenfele egyre stabilabban ütött, alig rontott, és egy nagyon magas színvonalú játszmával kiegyenlített. Ezután viszont váratlanul a világelső került hullámvölgybe, feltűnően sokat bizonytalankodott, a spanyol pedig ráérzett a lehetőségre, 5:0-ra ellépett, és kisvártatva már csak egy szettre volt a diadaltól. A negyedik felvonás - és a finálé - 2:2-nél dőlt el, amikor Alcaraz brékelt, és innentől már végigvitte előnyét, és 2 óra 42 perc után második US Open-diadalát ünnepelhette.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/07/image-b3d2d3d2-ab9e-494d-9d7e-1376f7b362db-85-2560-1440.jpeg)
Carlos Alcaraz az új világelső: parádés játékkal verte Jannik Sinnert a US Open döntőjében
Videó forrása: Eurosport
Alcaraz pályfutása 22. trófeája és hatodik Grand Slam-trófeája mellé ötmillió dollárt (1,8 milliárd forint) kapott, emellett hétfőtől ismét az ő nevével kezdődik az ATP-ranglista.
Eredmény, férfi egyes, döntő:
- Carlos Alcaraz (spanyol, 2.) - Jannik Sinner (olasz, 1.) 6:2, 3:6, 6:1, 6:4
"Helló mindenkiinek" - kezdte beszédét a döntős Sinner. "Szeretném Carlosszal kezdeni. Gratulálok! Tudom, hogy kemény munka van egy ilyen teljesítmény mögött. Ma te voltál a jobb, élvezd ki a pillanatot."
"Köszönöm a saját csapatomnak is. Köszönöm a támogatást, köszönöm, hogy mellettem vagytok. Megpróbáltam a legjobbamat nyújtani, ma ennyi sikerült."
Alig várom, hogy jövőre visszatérjek.
"Ti, a közönség, elképesztőek vagytok. Hihetetlen érzés előttetek játszani. Próbáljuk mindig a legnagyobb show-t kitenni a pályára. Jövőre találkozunk!"
"Jannikkal szeretném kezdeni" - mondta a győztes Alcaraz. "Hihetetlen, amit az egész szezonban csinálsz, nagyszerűen játszol minden versenyen. Lassan többet látlak téged, mint a családomat! Nagyszerű veled megosztani a pályát, az öltözőt. Látva téged, hogy mennyit fejlődsz, mennyire keményen dolgozol, mindenért gratulálok, fantasztikus teljesítményt nyújtottál."
"Szerencsés vagyok, hogy ilyen csapatom és családom van. A kemény munka miatt, amit azért végeztek, hogy jobb játékos legyek, és nem csak sportolóként, de emberként is, nagyon büszke vagyok rátok."
Minden teljesítmény, amit elérek, az miattatok van, nektek köszönhető. Ez nem csak az enyém, a tiétek is. Szeretnék köszönetet mondani nektek.
Az elmúlt tíz év döntői:
2015: Djokovic (szer)-Federer (svájci) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4
2016: Wawrinka (svájci)-Djokovic 6:7 (1-7), 6:4, 7:5, 6:3
2017: Nadal (spayol)-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:3, 6:4
2018: Djokovic-Del Potro (argentin) 6:3, 7:6 (7-4), 6:3
2019: Nadal-Medvegyev (orosz) 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4
2020: Thiem (osztrák)-Zverev (német) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)
2021: Medvegyev-Djokovic 6:4, 6:4, 6:4
2022: Alcaraz (spanyol)-Ruud (norvég) 6:4, 2:6, 7:6 (7-1), 6:3
2023: Djokovic-Medvegyev 6:3, 7:6 (7-5), 6:3
2024: Sinner (olasz)-Fritz (amerikai) 6:3, 6:4, 7:5
2025: Alcaraz-Sinner 6:2, 3:6, 6:1, 6:4
(részben MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)